Vôt ėgy juhász, mindég elveszött a bujtárja, ėcczör âra mönt ėgy czigán
legén, odaköszön a juhászhon: „Jú nȧpot ȧgyon Isten juhász urȧm! nem
köllene mȧgánák ėgy bujtár?“ Aszongya a juhász: „Nohát, mögfogallak!
czigán, mit kérsz bért?“ Aszonta a czigán: „Nem sok bírt kírėk, urȧm!
mindėn nȧprȧ zsíros tȧrhonyát és fítt szȧlonnát“. Evel oszt mögatta
néki. Itt oszt a czigán jô érzötte magát. De itten ráparancsolt a
juhász, hogy este, napáldozat után ki nė mönynyön a szobábul!
A czigán mikor ėgy pár napot êtőtött, êre rá sė halgatott. Este oszt
kűtte ki a kutyáknak a vacsorát tűlle, de ráparancsolt, hogy az ajtón ki
nė lépjön, csak a kezit nyûcscsa ki, ėgygyik darab kinyeret ėgygyik
felé, a másik darabot másik felé vesse. De a czigán, mivel jô éröszte
magát, êre rá sė halgatott, hanem kiugrott az ajtón. Az ajtón kívül
várta az Órijás; az Órijás mögfogi a czigánt, viszi, mind a sömmit.
Aszongya a czigán: „Nė vigyé, pajtás, hanem tögyél lė! êmék én úgy is,
mer mán ráúntam a juhásznál!“ Lėtötte az Órijás a czigánt, ballag az
Órijás a czigányal szépen. Igy gondolta el az Órijás
_kilenczvenkilenczet_ lopott mán el a juhásztul, mind _karóra húszta_, a
czigán lösz a századik. Az Órijás berekesztötte a czigánt ėsz szobába és
ott nem vôt, csak ėgy vaságy, aszongya a czigánnak: „Fekügygyél lė, maj
röggel főkelsz, dôgozunk!“ Aszongya a czigán: „Lėfekszök, hȧnem ȧgygyál
ėgy pipaduhánt!“ A czigán lė jis fekütt az ágyra, de éfél előtt beült a
kuczkóba. Écczaka 12 órakor, mikor az Órijás gyütt be, csak a czigánnak
a kalapja vôt az ágyon. Az Órijás asz gondolta, hogy a czigán is ott
fekszik, nagyot vágott az ágyra. Elig várta a röggelt, hogy möglássa,
hogy a czigán mögvan-ė, vagy nem? Itt mikor bemén az Órijás, a czigán
ott fekszik az ágyon. A czigán aszongya: „Hej! komám ȧz ícczaka, de nagy
bulhát eresztötté ȧ szubábȧ, de mögcsípte ȧ homlokom; níszd! – aszongya
– nem-ė lácczik mög?“ Akkô gondoskodik az Órijás: „No! a czigán erősseb,
mint én, hanem maj töszök vele ėgy tróbát!“
Másnap röggel, mikor elindulnak, van négy kanta, mind a négy bivajbűrbű
van, asz mongya neki: „No, itt van czigán négy kanta, fogjá kettőt, én
is kettőt, mönynyünk a kútra, hozzunk vizet!“ De a czigán látta előre,
hogy ű még az üres kantákat sė biri, nė hogy vizet hozzon benne, kért az
Órijástul pipadohánt és monta az Órijásnak: „Vigyed még én rágyûtok!“ Az
Órijás mind elvitte a kantát a kútig; a czigán még akkô sė gyûtott rá,
csak tőtötte a pipáját és gyûtotta. Mikor odaértek a kúthon, a czigán
kivött a zsebibül ėgy fanyelű budlit, elkeszte a kútat körülásni; asz
kérdöszte tűle az Órijás: „Mit akarsz tė, czigán?“ Aszongya: „Nísz,
minek járjunk mink ijen meszszire, hȧzsȧvigyük ȧ kútát!“ Asz mongya:
„Jaj, czigán! nė báncsd, mert ez az öregapámrul maratt, inkáb sosė hozol
vizet, én hozok!“ Az Órijás vitte a bivajbűrkantákat.
Mikor hazaértek, aszonta az anynyának: „Jaj, anyám! jô lösz a czigánt
êszöktetni, mer kifog rajtunk!“ Aszongya az Órijás a czigánnak: „No,
czigán! viszszamöhecz a juhászhon, ha akarsz“. Aszongya a czigán: „Nem
mík ín viszszȧ!“ Akkor az Órijás befektette a czigánt a vaságyra. A
czigán mikô gondolta, hogy gyün mán az Órijás, beült a kuczkóba és ott
pipált. Az Órijás pedig mikô gondolta, hogy a czigán mán elalutt, bemönt
mögén, nagyot vágott a vaságyra; a czigánnak csak a kalapja vôt ott. A
czigán ezután mögén odafekütt az ágyra, várta, hogy maj röggel mögén
bemén az Órijás. Mikor az Órijás bemén aszongya: „Hej kumám, ȧz ícczȧkȧ
míg nágyob bulhát eresztöttél be a szubába, nízd csȧk, hogy mögcsípte ȧ
homlokomát!“ Az Órijás aszongya az anynyának: „Jaj, anyám! mi csinájjunk
a czigányal? akarmökkorát rávágok, csak asz gondojja, hogy bolhacsípés,
hanem töszök vele még ėgy tróbát!“
Itt oszt az Órijás aszongya: „Majd az erdőbű hordunk fát!“ Előviszi az
Órijás a lánczokat, a mölikkel horgyák a fát. De ėgyik-ėgyik három
métermázsás. Mikor a czigán eszt möglátta, asz gondolta: „Nė hogy fát
hozzak, hanem még az üres lánczot sė birom!“ Akkor a czigán kért mögén
ėgy pipadohánt; addig tőtögette, hogy az Órijás mán kivitte az erdőbe a
lánczokat. Mikor kiértek az erdőbe, a czigán kivött a zsebibül ėgy nagy
guriga spárgát, fölmászott a szélső fára, elkeszte a spárgával a fákat
kötözni öszsze, az egész erdőt. Mikor az Órijás möglátta, asz kérdözi:
„Mit akarsz tė czigán?“ „Öszszekötöm ȧz egísz fákȧt, minek járjunk mink
mindig, mȧj ott lėsz az egísz erdő!“ Aszongya: „Jaj czigán, nė báncsd!
az öregapám hagyatéka, ha kipusztítyuk az erdőt, nem lösz nekünk fánk,
inkább én hazaviszöm mind a két lánczfát, csak tė nė báncsd!“ Mikor
hazaértek aszongya az Órijás az anynyának: „Jaj, anyám! mit csinájjunk,
mer ez hécczörte erősseb, mint én; hanem hogy kék elpusztítani a
czigánt, mer mán elfődelni nem bírjuk!“
Aszongya az anynya: „Agygyál neki ėgy véka aranyat, csak pusztuljon! Mán
féltek tűle, hogy majd űket êfődeli a a czigán. Akkô mongya az Órijás:
„Hallod-ė, czigán! adok neköd véka aranyat! viszszamöhecz a juhászhon!“
„Jaj, én nem mögyök, örülök, hogy itt vagyok! hanem hȧ tė elviszöl hȧzsȧ
ȧ vikȧ ȧrȧnynyȧl, ȧkkor elmögyök!“
Az Órijás asz számította: inkáb elviszi, minthogy még itt bajt
csináljon. Az Órijás fölvöszi és viszi. Mikor közelérnek mán a
czigánsátorhon, a purdék czigánkereket hántak, mög szaladgáltak, asz
kérdözi az Órijás: „Micsodák azok? dȧdė?“ „Ezök ȧ purdék!“ „Hát mit
akarnak most? dȧdé!“ „Ezök most êfődelnek, á mé kettőt a homlokomra
váktál“. Az Órijás asz gondolta, ez az ėgy czigán is mijen erős? hát még
az a sok? Mögijett, úgy elhajította a véka aranyat mög a czigánt, hogy a
czigán elszédült, az Órijás pedig elszalatt. Mos mán a czigán boldogúlt
a véka arantul, csináltatott házat, _azûta van a czigányoknak házuk,
azelőtt csak sátorba éltek_.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
(Boszorkányfélék.)