Hun vôt, hun nem vôt a világon ėgy kiráj, ennek a kirájnak vôt ėgy
juhászsza. Hát, ez a juhász nagyon hű szolga vôt. Vôt a falkába ėgy
feketebárány. Hát, mán azelőtt a feketebárán kécczör mögellött, de nem
tutta senki, hogy mőre lött a fija. Harmacczor is hasas a feketebárán,
asz monta a kiráj a juhásznak, hogy: „Ha tė evel a harmadik fijával nem
bírsz beszámolni, akkor vége az életödnek!“ De mivel a juhász hű
szolgája vôt a kirájnak és szerette a gazdáját, nagyon szeretött vôna a
feketebáránnak a fijával beszámolni. Itt a feketebáránt kötve tartotta a
juhász mikô gondolta, hogy nem soká mögellik. Itt oszt a juhász ėccző
mögsajnálta a báránt, hogy mindég mög lögyön kötve, eleresztötte kicsit
járkálni. Ezalatt az üdő alatt a feketebárán elszalatt, szalatt a juhász
utánna, de sėhol utol nem érte. Beszalatt a feketebárán a városba és a
pap kertyibe szalatt, ott vôt ėn nagy odvos fa, abba szalatt. Itt a
juhász elvesztötte a báránt, aval viszszamönt és jelöntést tött a
kirának: hogy elszalajtotta a feketebáránt. Igy oszt a juhásznak nem
lött sömmi bántása sė. Itt a _feketebárán_ mög is ellött az odvos fába,
ėgy _fijú gyermököt ellött_, szoptatta úgy 7 esztendejig.
Mikor 7 esztendejig szoptatta, kivezette a fábul, aszonta: „Gyere ki,
fijam! hal látom, hogy mijen erős vagy most? Hal látom, mijen fát bírsz
kihúzni tüvestül?“ Mikor kigyütt, nem nagyon vastag fát bírt még akkor
kiszakajtani. Akkor még 7 esztendejig szoptatta, 7 esztendő mulva mögén
kivezette, aszonta neki: „Hal látom, fijam! mijen fát bírsz
kiszakajtani?“ Itt oszt Jufijankó kigyütt a fábul, az erdőbe a
kisujjával a legvastagab fát kiszakajtotta. Akkor monta neki az anynya:
„Látom, fijam! hogy ölég erős vagy, mer a világon _ėgy van nálad
erőseb_“.
Mos mán elbúcsúsztak ėgymástul, adott a fijának 3 _szál szőrt_, hogy
kösse a nyakába; a fija pedig adott az anynyának 3 _szál hajat_. Asz
monta az anynya: „Ne, fijam! errül tugygyuk mög ėgymást, hogy él-i, vagy
hal? Mer ha ebbül _tej csöpög_: akkor él; de ha _vér csöpög:_ mög lösz
halva és ėgymást arrul tugygyuk fölkeresni!“ _Kezet foktak_ ėgymással,
mökcsókolták ėgymást, elbúcsúsztak ėgymástul. A feketebirka viszszamönt
a falkába, Jufijankó pedig elindult világot tróbálni.
Jankó, hogy mén hetedhét ország ellen, ráakatt 12 bérösre, a mint
húzatik a szekeret, mög vôt vassal rakva, oda értek ėgy ingovánhon, hogy
elakattak minynyájan. Asz kérdözi Jankó: „Ugyan, mit annátok annak az
embörnek, a ki innet kivontatna bennetöket?“ Aszonták a bérösök: „Mink
nem athatunk, csak aszt: a mi vasat el bír ėcczör vinni, mert mink
szögényök vagyunk!“ Jankó kifokta mind a 12 szekérbül az ökröket és
öszszekötöszte mind a 12 szekeret ėgymás után és Jankó félkézzê kihúszta
ėgy szekérön. Mind páczavasak vôtak, öszszekötöszte Jankó, mint a
madzdzagot szokták és a tizėnėgy szekérrül mind belerakták a vasat.
Akkor nészték a bérösök, hogy mind el akari vinni, de nem mertek neki
szólni, mer aszt ajálták: hogy a mit el bír vinni, odagyák neki. A
bérösök szomorújan ballaktak hazafelé, hogy nincs sėnkinek sėmmi a
szekerin. Jelöntést tösznek a gazdájuknak, hogy baj érte űket az útba. A
gazdájuk szerette vôna látni, hogy möjen embör löhet az? Azalatt az üdő
alatt, még a gazdájuk ezön kételködött, hát csakugyan is mög fokta
látni, hogy Jankó ėhun viszi az egész vasat a hátán. A gazda sė mert
szólni.
Jankó oszt a vasat elvitte a kovácshon, 7 métermázsás buzogánt
csináltatott Jankó belüle.
Jankó mögalkudott a kovácscsal, hogy mönynyijé csinál neki belüle ėgy 7
métermázsás buzogánt? Aszonta neki a kovács, hogy: „Száz forinté mög a
mi vas belüle fölmarad!“ Asz monta Jankó: „Nem bánom! de ha én fölvetöm
és lėesik a fejem tetejirül és eltörik, akkor újba köl csinálni!“ No,
mikor kész lött a buzogán, kivitte Jankó, fölhajította Jankó úgy, hogy a
levegőt kopogtatta, ráesött a feje tetejire _két felé tört_ a buzogán.
Itt oszt a kovács mögharagudott, hogy Jankónak möjen erős feje van, még
héczörte erősebbre csinálta a buzogánt, mint azelőtt vôt. Itt Jankó
hazavitte, a kisújján mögfordította a buzogánt, fölhajította, a buzogán
a levegőt kétfelé hasította és aláált, ráesött a feje tetejire, a
fejitül még 100 métert viszsza-fölugrott a buzogán. Itt oszt Jankó adott
még száz forintot a kovácsnak, hogy ijen kedve szörint mögcsinálta a
buzogánt. A kovácstul elbúcsúzott, _kezet foktak_, êmönt Jankó
szöröncsét tróbálni.
Hetedhét ország ellen mönt, bemönt ėgy röngeteg erdőbe, korán röggel ért
az erdőszélire; ott lát 2 _lábat_, rávág a buzogányal a talpára,
aszongya: „Kêj fő! nė lustákogy!“ Aszongya, a ki itt fekszik: „Ej, de jó
vôna neköm is főkelni, valamőre szétnézni!“ Jankó mikô mönt bejjeb az
erdőbe, épen 12 óra vôt, mikor a _hasáhon ért_ annak a bizonyosnak.
Rávág ėgyet aval a buzogányal a hasára, aszonta az a bizonyos: „Jó vôna
mán főkelni, nem itt lustálkonni, mer mán a balhák is mögcsipkönnek!“
Itt ballag továb, este, _napáldozatkor ér a fejihön;_ akkor Jankó rávág
ėgyet a fejire a buzogányal, akkor mongya a bizonyos: „Jó lösz mán
főkelni, mer mögteröm a férög is a fejembe!“ Akkor monta magába Jankó:
„Jó lösz eszt neköm itt hanni! mer ez az a _legerősseb_ énnálam a
világon.“
Jankó továb halad, mögtanáli a Högyforgatót, a ki a högyet is forgati, a
mint a laptát szokták; oda köszön Jankó: „Jó napot agygyon Isten,
Högyforgató pajtás!“ „Agygyon Isten neköd is, Jufijankó pajtás! hun
jársz, hun kelsz?“ Aszongya Jufijankó: „Járok, kelök, szöröncsét
tróbálok!“ „No, hát én is elmék veled!“ a Högyforgató monta. Továb
haladnak ketten, más napra kelve, mögtanálik a Vasgyúrót. A Vasgyúró úgy
gyúrta a vasat, mint az aszszon a tésztát, ojan erős vôt az is. Oda
köszönnek hozzá: „Jó napot agyon Isten, Vasgyúró pajtás!“ „Hun jártok,
hun keltök?“ Ezök mongyák: „Járunk, kelünk, szöröncsét tróbálni!“ „Én is
elmék veletök, szöröncsét tróbálni!“
Mönnek továb mind a hároman, hallották, hogy ki van dobolva a városba,
hogy a királnak elveszött 3 lėjánya, a ki mögtanáli, annak agygyák
feleségül, ha ėgy lösz (a ki megtalálja), a möliket választi a három
közül; ha hároman lösznek, akkor mindėgygyiknek ėgy-ėgy jut. Itt oszt a
3 vitéz elmönt, hogy űk fölkeresik a 3 királlánt, ha ég alatt, föld
alatt van is. Möndögélnek mos mán hetedhét ország ellen, ėgy nagy
röngeteg erdőbe bemönnek. Az erdőbe tanátak ėsz szép fehér házat, a
fehér házba bemöntek, látták, hogy a fehér házba 3 _hegedű föl van
akasztva_. Itt Jankó aszongya két társának: „Nézzük mög, hogy ki jár
ide, eszt a 3 hegedűt ki fogi használni?“ Bemöntek a szobába, asz mongya
Jufijankó a Högyforgatónak: „Tė lögyél fön az écczaka, nészd mög, hogy
ki fog ide járni?“ Itt oszt Högyforgató elalutt, mikor 3 galamb beszált
az ablakon; – de eszt Jufijankó jô láti, hogy a 3 galamb beszált, –
_elváltóczott három kirá lányé_ osztán nagyon szépen muzsikáltak. Mikor
elvégeszték a nótájukat, fehér galambok löttek és elrepültek. Röggel,
mikor főkeltek, aszt mongya Jufijankó a Högyforgatónak: „Láttál-ė,
valakit! ki jár ide?“ Asz mongya Högyforgató: „Nem láttam sönkit, nem
jár ide sėnki sė!“ De Jankó jôlátta, nem alutt, csak nem akart szólni.
Más napra kelve, asz mongya Jankó a Vasgyúrónak: „Tė lögyél fön az
écczaka, nészd mög, hogy ki fog ide járni?“ Vasgyúró jis elalutt, mikor
három fehér galamb beszált az ablakon, elváltóczott három királlányé,
nagyon szépen muzsikáltak. Jankó jô láti. Mikor elvégeszték a nótájukat,
fehér galambok löttek és elrepültek. Röggel, mikor főkeltek, aszt mongya
Jufijankó a Vasgyúrónak: „Láttál-ė valakit! ki jár ide?“ Aszt mongya a
Vasgyúró is: „Nem láttam sönkit, nem jár ide sönki sė!“ Jufijankó jô
látta, nem alutt, csak nem akart szólni. Harmadik écczaka Jankó maratt
fönt. Tizėnkét órakor, mikor beszált a három fehér galamb az ablakon,
elváltóczott királányoknak, nagyon szépen hegedültek, akkor Jankó
fölkel, aszongya nekik: „Kik vattok tük, a kik ide jártok?“ Aszongyák:
„Mink vagyunk a három királán, a kik elvesztek és az országban
hirdetik“. „No, ha tik vattok a három királán, mink éppen tiktöket
keresünk“. Akkor aszongya a három királán: „Ereszszetök, mer mink
vagyunk a 3 Sárkánnak a feleségük, és ha lėjár az üdő és ha nem
eresztötök, akkor vége az életötöknek“. Itt oszt Jankó csak nem
eresztötte el a három lėjánt.
Mikor lėjárt az üdő, akkor gyütt a három Sárkán keresni a feleségüket.
Mikor láti a három Sárkán, hogy Jankó magának tartóztatta lė a
feleségüket, nagy düvel el keszték a homokot hánni be az ablakon úgy,
hogy még a ház is rájuk dűtt. Mökhaltak mind a hároman, a három fehér
galamb êrepült. Itt oszt a feketejunak a három fekete hajábul vér
csöpögött, ekkor tutta, hogy a fija mög van halva. As sė tugygya lė-jė,
vagy föl van! indul a fiját keresni. Valahára főtanáta, de látta, hogy
mög van halva.
A feketeju fölélesztötte a fiját, akkor monta: „Jaj, anyám! honnan
gyüttél, minek bántottá? mikor möjen jót aluttam a három kirákisaszszon
ölibe álmodtam!“ Akkor monta az anynyának: „No, anyám! ha engöm
fölélesztöttél, éleszd föl eszt a két társamat is még“. „Jaj, fijam! én
nem élesztöm föl azokat, mer möghaltak, nem birjuk többé föléleszteni“.
„Nem baj anyám, csak éleszd föl, mer ha még ėcczör möghalnak, nem is köl
többet föléleszteni. Majd ezután jobban tudok magamra vigyázni!“ Az
anynya _fölélesztötte_ a két társát, aval osztán mögén újfönt az
édösanynyátul elbúcsúsztak, elmöntek az erdőbe, maj valahun mögtanálik
aszt a három Sárkánt.
Tanyátütöttek, aszonta Jufijankó: „No, pajtás, Högyforgató! tégöd
kértelek mög először czimborának, tė maragy itthun _ebédöt készíteni!_“
Föl is tötte a Högyforgató a kását főzni, de még a kása felibe sė főtt
mög, már akkor a _Hétsingszakálú_ oda álított, aszongya: „Én öszöm mög a
kását!“ Aszongya neki Högyforgató: „Biz, ebbül tė nem öszöl, mer nem a
tė számodra készíjük eszt“. „No, hiszėn a hasadon öszöm esztet mög!“ a
Hétsingszakálú mongya. Mikor lė akari Högyforgató a kását vönni, ėgymás
hajába kapaszkottak. Itt a Högyforgatót főthönvákta és a _hasán ötte mög
a kását_. Itt osztán a Högyforgató ripsz-ropszra tötte fő a kását főni,
hogy nė lássa a két társa, hogy möjen szégyönbe maratt. Másnap aszonta
Jufijankó: „No, pajtás, Kűmorzsoló! tégöd kértelek mög másocczor
czimborának, mos tė maragy itthun ebédöt készíteni!“ Kűmorzsoló jis
föltötte a kását főzni, de még a kása felibe sė főtt mög, már akkor a
Hétsingszakálú oda álított, aszongya: „Én öszöm mög a kását!“ „Biz ebbül
tė nem öszöl, mer nem a tė számodra készíjük eszt!“ „No, hiszėn a
hasadon öszöm esztet mög!“ Mikor lė akari Vasgyúró a kását vönni, ėgymás
hajába kapaszkottak. A Vasgyúrót is a főthönvákta és a hasán ötte mög a
kását. A Vasgyúró jis ripsz-ropszra tötte fő a kását főni, hogy nė lássa
a két társa, hogy mijen szégyönbe maratt. Harmanapra kelve a dolog,
Jufijankó maratt otthun szakácsnak. Lűttek ėgy nyulat, _nyúlpaprikást_
főzött ebédre. Akkor monta a Hétsingszakállú: „Mos még job ebéd lösz,
mind a két napon vôt, a hasadrul öszöm mög a paprikást!“ Akkor mongya
Jufijankó: „Mos tudom má mé nem vôt két nap kész az ebéd, hogy tė vôtá
itt a gaszda?“ Mikor látta Hétsingszakálú, hogy a paprikás mögfőtt,
ėgymás hajába kapaszkottak. Jankó öszszeszötte mindön erejit, elkapta
Hétsingszakálúnak a szakálát, oda húszta a nagy fáhon, a buzogánt
belevákta a fába oszt a _szakállát körösztülhúszta_ és a másik felin
csomót kötött, hogy nė bírjon elmönni, hogy maj bemutati a két társának.
A Hétsingszakálú nagyon félt, hogy ha a két társa viszszagyün,
agyonütik, addig rángatódzdzott, hogy a szakálla mind kiszakadozott a
helibű. Mikor hazamönt Jufijankónak a két társa, akkor monta: „No,
gyertök, nézzétök mög, mér nem fősztétök mög a kását!“ A mint oda
mönnek, a Hétsingszakálúnak csak a szakála maratt, ű pedig elszökött.
Mikô mögebédöltek, aszongya Jufijankó: „Gyerünk ezök után a vércsöppek
után, bizonyossan e vôt a _három Sárkának az apja_, majd elvesztött ez
bennünket!“ Útnak indultak a vércsöppek után.
Mönnek, mőndögélnek, mönnek mán addig, hogy ėty kis ajtót tanátak,
főnyitik az ajtót, látik: hogy nagy méjség visz lėfelé. Azon
tanácskosztak, hogy kéne itt lėmönni? Sė létra, sė lépcső nincs.
Jufijankó eltalálta, jó lösz ėgy veszszőkosarat kötni veszszőbül, ėgy
kötelet is fonyni! „Majd én lė fogok mönni, maj eszt a kötelet mögrázom,
akkor húzzatok föl!“ Jufijankó hogy lėmönt, mén hetedhét ország ellen,
akkor tanát ėgy várat, _szarkalábon_ forgott, asz mongya neki: „Áj mög,
vár!“ „Nem álok, mer nem gazdám parancsójja!“ Akkor mögén monta: „Áj
mög, vár! mer ha mög nem álsz, mingyá lėütlek!“ Mögált a vár, bemönt a
várba, beköszön: „Jó napot, agyon Isten!“ Aszongya ėgy kisaszszon: „Hun
jársz, hun kelsz, mikor még âravaló madár sė jár êre?“ „Járok, kelök,
érted gyüttem!“ „Jaj, csak eregy! még az én uram haza nem gyün, mer ha
hazagyün, vége az életödnek!“ Akkor kérdözi Jufijankó: „Mijön
jelönséggel szokott a tė urad hazagyünni?“ „Az én uram ojan jelönséggel
szokott hazagyünni, hogy a buzogányát 7 mérfődrű haza hajíti, hogy akkor
kezgyem az ételt főzni“. Ėcczör osztán zuhog ám a buzogán. Jufijankó
kilépött, mögfordította a kisújján, még ėcczör anynyira
viszszahajította. Akkor látta a Sárkán, hogy valaki van a házáná,
fölvötte a buzogánt a hátára, úgy vitte haza, nem merte mán többet
hajítani. Mikor hazaért, aszt kérdöszte: „Aszszon! micsoda idegön szagot
érzök a házná?“ „Ugyan, mit érözné? tė mindég idegön szagot érző a
hányszor csak hazagyüsz!“ „Ad delő! mer ha nem adod, vége az életödnek!“
Akkor monta: „A tesvérbátyám gyütt el látójul“. Akkor kérdi a Sárkán:
„Ugyan, sógor, hogy gyütté ide? mikor az âravaló madár sė járhat êre!“
„Járok, kelök – aszongya – elgyüttem mán látogatójul hozzátok“. „Óh,
sógor! mér tötté ijet, hogy a buzogányomat viszszahajítottad?“ „Sógor,
hát tud mög: máskor nė hajicsd haza! kint áltam a kapuba, ha el nem
ugrok, agyonücz a buzogánynyal“. Akkor hítta ebédölni, a feleséginek
mongya: „Hoszd be, hé! a kűkinyeret mög a fakést!“ Aszongya Jufijankó:
„Nem szoktam én ijennel élni, én mán mögebídöltem, csak ögyé!“ „No,
sógor! ha mögebídölté, hát gyere ki velem ėgypár birokra!“ Aszongya
Jufijankó: „Nem bánom, gyere!“ Kimöntek osztán, elkesztek osztán
bírkózni, osztán a Sárkán lėvágta Jufijankót bokájig a fődbe. Jufijankó
sė vôt röst, fölugrott, lėvákta a Sárkánt térgyig. A Sárkán is
fölugrott, lėvákta Jufijankót kötöszködésig a fődbe. Jufijankó is
mögharagudott oszt lėvákta a Sárkánt nyakig oszt lėvákta mind a három
fejit. Ennek csak 3 feje vôt. Jufijankó osztán mögvákta ėgy veszszővel a
várat, piros almájé vát, Jufijankó a zsebibe tötte, elmönt a másik
várhon.
Mén, möndögél, elérközött a másik várhon, a ki _varnyúlábon_ forgott.
Itt lakott a 6 fejű Sárkán. Asz mongya Jufijankó a várnak: „Áj mög,
vár!“ „Nem álok, mer nem gaszdám parancsojja!“ Mögén mongya: „Áj mög,
vár! mer ha nem álsz mög, mingyá lėütlek!“ A vár ekkor má mögált,
Jufijankó bemönt a várba, beköszönt: „Jó napot, agyon Isten!“ Aszongya
ėgy kisaszszon: „Hun jársz, hun kelsz? mikor még âravaló madár sė jár
êre!“ „Járok, kelök, érted gyüttem!“ „Jaj, csak eregy! még az én uram
haza nem gyün, mer ha hazagyün, vége az életödnek!“ Asz mongya
Jufijankó: „Möjen jelönséggel szokott a tė urad hazagyünni?“ „Az én uram
14 mérfödrű hazahajíti a buzogányát, hogy akkor kezgyek főzni! ojan
jelönséggel szokott hazagyünni“. Ėcczör osztán zuhog ám a buzogán,
Jufijankó mögfordította a kisújján, még ėcczör anynyira
viszszahajította. Akkor látta a Sárkán, hogy valaki van a házáná.
Fölvötte a buzogánt a hátára, úgy vitte haza, nem merte mán másocczor
hajítani. Mikor hazaért, asz kérdöszte: „Aszszon! micsoda idegön szagot
érzök a házná?“ „Ugyan, mit érözné? tė mindég idegön szagot érző, a
hányszor csak hazagyüsz“. „Ad delő! mer ha nem adod, vége az életödnek!“
Akkor monta osztán: „A testvérbátyám gyütt el látójul“. Akkor kérdi a
Sárkán: „Ugyan, sógor! hogy gyütté ide? mikor az âravaló madár sė jár
êre!“ „Járok, kelök – aszongya – elgyüttem mán látogatójul hozzátok“.
„Óh, sógor! mé tötté ijet, hogy a buzogányomat viszszahajítottad?“
„Sógor, hát tud mög, máskor nė hajcsd haza! kint áltam a kapuba, ha el
nem ugrok, agyonücz a buzogánynyal“. Hítta osztán ebédölni, a
feleséginek monta: „Hosz be, hé! a kűkinyeret mög a fakést!“ Aszongya
Jufijankó: „Nem szoktam én ijennel élni, én mán mögebédöltem, csak
ögyé!“ „No, sógor! ha mögebédölté, hát gyere ki velem ėgypár birokra!“
Aszongya Jufijankó: „Nem bánom, gyere!“ Kimöntek osztán elkesztek
birkozni. A Sárkán lėvákta Jufijankót bokájig a fődbe; Jufijankó sė vôt
röst, fölugrott, lėvákta a Sárkánt térgyig. A Sárkán fölugrott, lėvákta
Jufijankót kötöszködésig a fődbe. Jufijankó jis mögharagudott, lėvákta a
Sárkánt nyakig oszt lėvákta mind a hat fejit. Jufijankó osztán mögvákta
ėgy veszszővel a várat, piros almájé vált, a zsebibe tötte, elmönt a
harmadik várhon.
Mén, mén, möndögél, elérközik a várhon, a ki _hollólábon_ forgott. Ennek
9 fejű Sárkán vôt a gaszdája. Mikor Jufijankó a hollólábonforgó várhon
ért, asz mongya: „Áj mög, vár!“ „Nem álok, mer nem gazdám parancsojja!“
Mögén mongya: „Áj mög, vár! mer ha nem álsz mög, mingyá lėütlek!“ A vár
akkor má mögált, Jufijankó bemönt a várba, beköszönt: „Jó napot, agyon
Isten!“ Aszongya ėgy kisaszszon: „Hun jársz, hun kelsz? mikor még az
âravaló madár sė jár êre!“ Aszongya Jufijankó: „Járok, kelök, érted
gyüttem!“ „Jaj, csak eregy! még az én uram haza nem gyün, mer ha
hazagyün, vége az életödnek!“ Akkor kérdi Jufijankó: „Möjen jelönséggel
szokott a tė urad hazagyünni?“ „Az én uram 21 mérfődrű hazahajíti a
buzogányát, hogy akkor kezgyek főzni! ojan jelönséggel szokott
hazagyünni“. Ėcczör osztán tizenėgy órakor zuhog ám a buzogán, Jufijankó
mögfordította a kisujján, még ėcczör anynyira viszszahajította. Akkor
látta a Sárkán, hogy valaki van a házánál. Fölvötte a buzogánt a hátára,
úgy vitte haza, nem merte mán másocczor hajítani. Mikor hazaért, asz
kérdöszte: „Aszszon! micsoda idegön szagot érzök a házná?“ „Ugyan, mit
érözné? tė mindég idegön szagot érző a hányszor csak hazagyüsz?“ „Add
elő, mer ha nem adod, vége az életödnek!“ Akkor monta: „A tesvérbátyám
gyütt el látójul“. Akkor kérdi a Sárkán: „Ugyan sógor, hogy gyütté ide?
mikor az âravaló madár sė jár êre!“ „Járok, kelök, elgyüttem mán látójul
hozzátok“. „Óh, sógor! mé tötté ijet, hogy a buzogányomat
viszszahajítottad?“ „Sógor! hát tud mög, máskor nė hajcsd haza! kint
áltam a kapuba, ha el nem ugrok, agyonücz a buzogánynyal“. Ebédölni
hítta asztán, a feleséginek aszongya: „Hosz be, hé! a kűkinyeret mög a
fakést.“ Aszongya Jufijankó: „Nem szoktam én ijennel élni, ėn mán
mögebédöltem, csak ögyé!“ „No, sógor! ha mögebédölté, hát gyere ki velem
ėgypár birokra!“ „Nem bánom, gyere!“ Kimöntek, elkesztek bírkózni osztán
a Sárkán lėvágta Jufijankót bokájig a fődbe. Jufijankó sė vôt röst,
fölugrott, lėvákta a Sárkánt térgyig. A Sárkán asztán lėvákta Jufijankót
kötöszködésig a fődbe. Jufijankó jis mögharagudott, lėvákta a Sárkánt
nyakig oszt lėvákta mind a kilencz fejit. Jufijankó osztán mögvágta ėgy
veszszővel a várat, piros almájé vát. Jufijankó asztán a három almát
letötte és három várré váltódzott. Kigyüttek a kisaszszonyok a várakbul,
újfönt a várakbul három alma lött.
Mikor odaértek a följárathon, Jufijankó asz gondolta, hogy minynyájukat
nem biri mög a kötél, itt a három kisaszszont beleültette a kosárba, ű
mög lėn maratt. A három kisaszszont fölhuszták a társaji. Jufijankó asz
gondolta mikor eresztötték lė a kosarat, ű nem ül bele, csak a
buzogányát töszi bele. Úgy is tött. Mikô félig fölhúszták a kosarat,
akkor _viszszaeresztötték_. Itt a két vitéz elkésérte a három lánt a
kirájpalotába. A kiráj nagy örömmel fogatta űket, hogy hazagyüttek a
lėjányaji. Itt a kirá gondbaesett, hogy mi az oka, hogy a lánya ijen
szomorú? A kiráj nagy vendégségöt csapott annak az örömire, hogy
hazagyüttek a lányaji. Itt a kiráj a lányát a legutolsó szolgálatba
tötte, hogy – a mé kérdöszte – nem felelt. A lány azé nem felelt, úgy
gondolta, Jufijankó nem gyün többet soha viszsza. Nohát, gyerünk
Jufijankót keressük mög! mögvan-ė még a nagy világba?
Jufijankó oda lėnt nagy szomorúságába el keszdött bujdosni, addig
bujdosott, rátanát ėgy grifmadárfészökre. Ennek a _grifmadárnak_ vôt két
kis fija. Nagyszömmel esött épen akor a jég, Jufijankó a
jégveszödelömtül mögmöntötte a 2 kis grifmadarat, az anynyuk nem vôt
akkor otthun, mikor a jég esött. Mikor a grifmadarak anynyuk hazagyütt,
Jufijankót möglátta, aszonta neki: „No, régön nem _öttem_ mán
_embörhúst_, mindég âra vôtam éhös, mos mán mögöszlek!“ De itt a két kis
grifmadár aszonta, ha Jufijankó nem mönti mög űket, a jég agyonveri mind
a kettőjüket: „Most is mög akarod önni?“ Itt asztán aszonta grifmadár
Jufijankónak: „Mit kévánsz tűlem? a mé mögmöntötted a két fijam életit?“
„Nem kévánok ögyebet, csak vigyél föl a Fölsőindijába!“ „No, aszt épen
nem birom möktönni, mer mos gyüttem onnat. No, de mivel mögmöntötted a
fijajim életit, szörözzé 12 gőböjökröt, 12 hordót, mindėgyik 12 akós
lögyön tele vízzel és ha hônap elindulunk, pakold fő a hátamra! Mikor
osztán mögyünk Fölsőindijába, ha jobbra tekíntök ėgy gőböjökröt vess a
számba, ha balra tekíntök, akkor tizėnkétakós hordóvizet öncs a számba!“
Jufijankó elmönt a 12 fejű Sárkán gujájábul 12 gőböjt választani.
Aszonta neki a 12 fejű Sárkán: „Várjá, Jankó! majd elsőb töszünk ėgy
próbát! Süssünk mög ėgy-ėgy gőböjökröt és a ki _hamarab mögöszi_, az
nyer. Ha én öszöm mög hamarab, nem kapsz ökröt“. Jufijankó jis éhös vôt,
kapott az alkalmon. Jufijankó osztán mikór ėgy czombrul mögötte a húst,
mingyá pofonvákta vele a Sárkánt. De Jufijankó ėcczör úgy pofon trefelte
vágni a Sárkánt, mingyá kidült mind a háromsor ápfoga, a Sárkán asztán
nem nagyon bírt önni, Jufijankó asztán hamarab mögötte a gőböjt mind a
Sárkán. Mingyá kiválasztotta a tizėnkét gőböjt a falka közül, oda
hajtotta a grifmadár fészkihön, másnap röggel útnak indultak.
Mikor fölmöntek, ėcczör a grifmadár jobra tekínt, Jufijankó ėgy
gőböjökrött beleledobott a szájába, azután későbben a grifmadár balra
tekíntött, Jufijankó oszt ėgy tizėnkétakós hordóvizet beleöntött a
szájába. Mikor elfogyott a tizėnkét gőböjökör és a tizėnkét hordóvíz,
akkor a grifmadár háromszor is jobbra tekínt, Jufijankó röktön kikapta a
zsebibű a bicskáját és a _czombjábul_ a legvastagab húst lėvákta, a
grifmadár _szájába dopta_, aval oszt a grifmadár főrepűlt a
Fölsőindijába. Kérdözte a grifmadár: „Ugyan, mi vôt az, mit legutojjára
a számba vetötté?“ Akkor monta, hogy a czombjábul vágott ėd darabot.
„No, Jankó! ha tuttam vôna, hogy ijen _jó az embörhús_, akkor má nem
hosztalak vôna föl, csak mögöttelek vôna!“ Itt a grifmadár kihánta a
Jufijankó czombjábulvaló húst, viszszaatta, monta neki tögye oda,
odafór! Jufijankó viszszatötte a hejire és _viszszafórt_.
Jufijankó mint ėgy vándorló, elkeszdött szolgálatot keresni, bemönt a
kirájpalotába. Jufijankót mögfogatták udvarosnak, ott látta Jufijankó,
hogy az ű kedvesse a legutolsó szolgálatba van. Jufijankónak nagyon
föltünt, hogy möjen kűszívű ű hozzá a kiráj. Jufijankó eszt nem álhatta,
láti mikor kimönt, a ki kedvesse vôt oszt nagyon sok disznó rárohant,
Jufijankó eszt nem álhatta, odaszalatt, ėgyet mögfogott, mérgibe úgy a
főthönvákta, hogy mingyá mögdöglött. A kiráj möglátta, Jánost kérdőre
vonta, hogy merte aszt tönni? „Hon nė merném? mikor ű ojan hűszívű
hozzám! érte élök, érte halok, rajtam kivül sönkit nem választott.
Rárohantak a disznók, ha én nem vagyok, fölöszik tisztára!“ A kiráj
gondbaerett, hogy löhet, hogy hozzá ojan hűszívű az ű lánya, mikor ennél
többet nem is látta? A kiráj Jufijankót kérdőre fokta, hogy monthatytya,
hogy az ű lánya hozzá hűszivű? Asz mongya Jufijankó: „Hon nė vôna
hűszívű? mikor én vagyok a mögváltója!“ „Hogy vônál tė? mikor neköd még
híröd sė halottuk, mikor két vitéz mögváltotta!“ Kérdi Jufijankó a
kirájt, hogy möjen jelönséggel atta elő a két vitéz a három lėjánt? „No,
kirájatyám! majd én mutatom mög möjen jelönséggel váltottam mög eszt a
három lėjánt!“ Akkor kivötte a három piros almát, lėtötte és a három
almábul három vár lött. Jufijankó oszt elmonta, hogy váltotta mög a
három lánt, hogy maratt ű oda lėnt, mikor a három lán főgyütt! A kiráj
nagy örömmel vitte be Jufijankót és a lėjányát, hogy ez ojan királėján,
mer nem köllött neki sönki Jufijankón kívül. Emeszt a négyet (Fanyüvőt,
Kőmorzsolót, két királyleányt) a _tűzbe vetötték_, Jufijankót a
királányal mögesküttették; Jufijankót ültették a trónra.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –