Egyszer, mikor ismét vasárnapja volt a pokolnak, a kis Sándor
halálsápadtan tért vissza a templomból a szobájába. Mikor Masinka azt
kérdezte tőle, hogy mi baja? a gyermek azt sugta neki:
– Valami úgy fáj itt a szivem körül: nem tudom, hogy mi? azt tudom, hogy
gyűlölöm az apámat!
Az együgyü leány aztán hozzá fogott, hogy kigyógyítsa őt ebből a
fájdalmas, nagy nyavalyából, s megtanította rá a gyermeket, hogy mint
lehet szeretni egyszerre az apát is, az Istent is; még akkor is, ha azok
egymásnak ellenségei, s ha mind a ketten sujtják is a fiukat, a ki tőlük
csak rettegni tanult.
A mit éjjel az apa lerombolt a fia lelkében, azt nappal a Masinka szépen
felépítette újra.