Kara Mustafa Czehrin elpusztítását György fejedelemre, Ramadanovszki
leküzdését Kijót-Haszszán fővezérére és Kaplan Ghirai tatár khánra
bízva, maga Oczakovba sietett, hogy ezt a várost az euxini tengeröböl és
a Dnyeper torkolata között erős táborhelylyé alakítsa át, téli szállásul
egész hadserege számára.
A munka tündérgyorsasággal ment, a faragott köveket hajóháton hordták át
a tengeren Várnából s tízezer munkás dolgozott a falakon.
Amint egy napon a nagyvezér körüljárta az épülő falakat, egy asszonyon
akadtak meg a szemei, a ki a többiekkel együtt a köveket hordta a fején
kosárban. Olyan ismerős volt neki ez a nő.
– Te asszony! szólítá meg. Nem vesztettél el te valamit?
– Soha semmit életemben.
– Valamit a fejedről? Egy fejedelmi koronát?
Az asszony elnevette magát.
– Szolganő voltam, szolganő vagyok,
– Az nem igaz. Nem vesztetted-e el a fejedről a főkötődet? Nem
Chmielniczky Helenka-e a te neved? Hová lett férjed, György fejedelem?
Erre a szóra a nevető asszony szeméből kicsordult a köny. Letörülte azt
hirtelen.
– A mikor elvitte őt magával a czehrini asszony, akkor már nem volt ő
sem férjem, sem fejedelem. Bocsáss! Hadd szolgálom meg kenyeremet! Azzal
tovább ment, büszkén emelve fenhordott fején a téglás kosarat, mint egy
királyné a koronáját.
– Elhagyta magát vitetni a czehrini asszonytól! ordítá fel dühösen a
nagyvezér. Akkor ő neki ura a vár, nem ő annak! Most én megyek oda s
összetöröm mind a kettőt.