A tyrai ütközetnek hitták azt a diadalnapot, melyen a félhold hadai az
oroszokat tönkreverték; a Tyra folyó sikjáról, ahol az megvivatott.
A csata után Kara Mustafa maga elé hivatta György fejedelmet, megölelte,
megcsókolta a szakállát és fiának nevezte őt.
– A te neved a «Győző». A te fegyveredet választotta ki Allah, hogy az ő
neve ragyogjon rajta. Nagy érdemedhez méltó nagy jutalmat ne várj; mert
azt már megkaptad előre. Azt az asszonyt, a ki hitvestársad. Ez azon
kevés asszonyok egyike, a kiknek még a paradicsomban is hely adatik,
mert férfi-lélek lakik bennük. Viseld dicsekedve! Nagyobb dicsed ez az
arany kardnál, a boncsuknál, a fejedelmi süvegnél, a mivel a padisah
megajándékozhat.
György valóban büszke volt az asszonyára. A harcz viharfényében szebb
volt e nő a világ minden szép asszonyainál: a hős lélek és a végtelen
szerelem olyan sugárzóvá tette arczát, mint egy istennőét!
S most hallgasd meg parancsolataimat, szólt a nagyvezér. Előtted áll
Czehrin város, körül van kerítve seregeiddel: senki abból ki nem
menekülhet. – A szultán, (kit száz évig éltessen Allah!) ezt parancsolja
neked: E városnak minden férfiát fegyverrel megöld, és minden asszonyát
hányasd a tóba; a házakat leégesd és földig lerontasd, egyenesen álló
falat, betöretlen boltozatot ne hagyj benne. Mert ez a város az, a
honnan az a szél fúj, mely a kozákok zászlóit Moszkva felé fordítja. Ez
a város téríti el az egész kozák nemzetet régi hű szövetségesétől, a
magas portától, ki minden szabadságát meghagyta és megvédelmezte s
átviszi a muszkához, ki rabigát fog a nyakára tenni.
György fejedelem lehajtotta a fejét: – azért még is nehéz gondolat
minden férfiát e városnak megölni fegyverrel, minden asszonyát
beledobálni a tóba!
A nagyvezér olvasta az arczán azt a gondolatot. Közelebb lépett a
szivéhez.
– Méltó e városnak minden férfia, minden asszonya a végkiirtatásra.
Bálvány-imádók és méregkeverők, kik a pokoltüzet megfőzik italnak, hogy
olyan lesz, mint a zöld viz, s aki azt magába tölti, megbolondul tőle s
eltéved saját magától, hogy nem talál magára, hanem az ördögöt hagyja
beszélni a nyelvével. A kozákok eddig szabad népek voltak: ettől a
pokolitaltól buta rabszolgákká lesznek. Eddig becsületes emberek voltak,
ezután hitszegők lesznek. Az egész Czehrin egy nagy méhkas, a miben a
gyalázat tolvaj méhe lakik. Irtsd ki, míg ki nem rajzik! Asszonyai
megrontják az egész nemzetet: mert pirosítják arczukat, a ruhájuk
szegélyét felakasztják az övükbe, s a vállaikról lecsusztatják:
énekelnek és tánczolnak; úgy csábítják el a férfiakat. Egyet se hagyj
közülök élve! A pokoltól vették a napjaik örömeit: fizessenek meg! Nem
szoptatják gyermekeiket, hanem szájukba dugott bódító pamacscsal
hallgattatják el őket, azért a gyermekekben is ördögök vére van már. Nem
tisztelik a szenteket, s ünnepnapokon a nők férjeiket s a férjek
nejeiket összevissza cserélik s dicsekesznek vele, hogy melyiknek van
legtöbb gyürü az ujján!
György erre is csak a fejét ingatta csendesen. Azért még is megölni
valamennyit!
– Édes fiam, – mondá a nagyvezér, ez a hadi regula. Előre ha mégy, a
hátad mögött ellenséges várost ne hagyj. Neked pedig gyorsan kell előre
törnöd: a míg derék seregünk a czár hadait nyomja a Boristhenes felé,
neked át kell úsztatnod a folyón, megkerülnöd az orosz tábort, s elvágni
az utját Moszkva felé, hogy az egész veszedelmes ellent, mint az
oroszlánveremben, törjük össze. Czehrin pedig az a város, ahol az
ellenség legfőbb fegyverraktára van. Közeledtedre most fegyvert, ágyut,
lőport, azok mind elásnak mély vermekbe: a fegyverfogható férfiak mind
álruhát vesznek, az ifju asszonynak öltözik, a véne barátnak, felköti a
lábát, hogy sánta legyen, úgy jönnek eléd rimánkodva. De amint hátat
fordítsz nekik: elhányják az álruhát, a mankót, felássák a fegyvereket,
az asszonyok lerészegítik őket, hogy elfelejtsék a neked adott esküt, s
rád uszítják, mint a hátulról támadó kutyát. Bizony mondom neked; ne
hagyj a hátad mögött egy olyan várost, a minek neve Czehrin; hanem
töröld le a tenyereddel a földről s nevezd a halmot, a mit belöle
felhánysz «Nyedám»-nak (Nem adom!) De különösen őrizd magadat a czehrini
asszonytól. Mert jobb volna a tigrissel találkoznod az erdőben
fegyvertelenül, mint a czehrini asszonynyal; mert a tigris ha elkap, az
csak a testedet eszi meg, de a czehrini asszony megeszi a lelkedet is! –
Ha látod őket bucsujáró nagy csapatban eléd jönni a város kapuin,
töltesd az ágyuidat szeges zsákokkal, lánczos golyókkal, úgy sepertesd
őket magad elől; mert ha csak a pézsmaillatot, a mivel a köntösük be van
fertőzve, megérezted is, már el vagy veszve.
György fejedelem csak mosolygott.
Ekkor aztán a nagyvezér egészen a szive erét ütötte meg varázs-botjával.
– Chmielniczky György! ez a város volt az, a melyben apád, a hős Bogdán
el volt temetve. Eltemetve a székesegyházban, az oltár alá, a hogy
megérdemelte. Nagy márványkő volt emelve föléje s az tetejétől az aljáig
tele volt róva az ő hőstettei felemlegetésével. Mikor a padisah (Allah
oltalmazza fejét!) téged emelt föl a fejedelmi tevebőrre, a lázadó
Doroszenko helyébe, a czehriniek feltörték apád sirboltját, csontvázát
kivették a koporsóból, emlékkövéről letörölték minden hirét, s őt magát
felakasztották a bitófára, ezt írva alá: «ez a Chmielniczky herczeg
trónja!»
György haragosan dobbantott lábával a földre.
– Porig romboltatom ezt a várost.
– Nem volt elég. Mikor téged Oczakowban a főarchimandrita fejedelemmé
fölszentelt, s a szent olajjal mind a te, mind a nőd homlokát
bedörzsölé: ugyanaz nap a czehrini asszonyok két kitömött bábot
készítettek s azokat hurczolták végig az utczákon szamárhátra kötözve;
az egyik egy pópa alakja volt, a papi süvegre huzott papiroskoronával, a
másik egy női báb, szalmával megkoszoruzva, arcza veressel irombára
pettyegetve, s e két bábot tánczolta körül asszony, gyermek, röhögve,
csufdalt énekelve s lábaival port rugdalva feléjük: az egyiknek a hátára
«György» volt irva, a másikéra «Helenka.»
– Kiirtom őket az utolsó csecsszopó kölyökig! ordítá ádáz dühvel
Chmielniczky György s kardjának nem volt nyugta hüvelyében türelmetlen
ökle miatt. Se árviz, se földindulás, se döghalál nem pusztít oly
gyorsan, mint én fogok.
Azzal kézen ragadva Helenkát, őt is magával vonszolta, annak a nagy
álomnak a megvalósításába, a mit annyiszor végigőrjöngött a Jedikula
magányában.