Az okszidiánkő félrőfnyit csúszott: a bazalt még mindig nyomta, a gneisz
valamit engedett. A homoktorlasz félresiklott, de még áll a domb fölötte
– rajta finom másfajta pázsit.
A közeli tó vize azóta valamit emelkedett, úgy, hogy most a domb oldalát
mossák a habok. Ügyes kezek cölöpöket vertek a tó fenekére s a cölöpökre
négyszögletű, nagy fészkeket raktak fából. Híd vezet a parthoz, ezen a
hídon, hátsólábra emelkedve jön két majom, abból az új fajtából való,
amelyik házakat épít. Mindkettőnek dorong a kezében. Pofájuk csupasz. A
vézna, nyomorult testet idegen állatok bundája borítja. Átjönnek s a
domb lejtőjén elbujnak egy bokor mögé.
Kétszer jött fel és szállt le a nap és nem volt bátorságuk megtámadni az
óriásmajmot. Az óriásmajom velük együtt jött le a hegyekből, de nem
tartott velük – nem kellett neki dorong: kézzel fojtotta meg a lámát s a
vaddisznónak a nyakát átharapta. Nem kellett annak se cölöp, se ház,
ahelyett inkább gyakran megtette, hogy kiráncigálta a cölöpöket s ha
ilyenkor közeledtek hozzá, ütött és a fogait vicsorgatta. De nagyon erős
volt, nem bírtak vele. Néhány nap előtt kézzel lukat ásott a domb másik
oldalán s abban elrejtőzött, néha bujt csak elő, hogy valami galibát
csináljon.
A két dorongos majom ott gubbaszt a bokor mögött s néha kidugja fejét.
Tudják, hogy az óriásmajom ott szuszog barlangjában – nyilván alszik. –
A szemük izgatottan forgolódik.
Így vártak sokáig s egymás kezét szorongatták aggodalmasan. Néha a
cölöpház felé pillantanak, az egyik pillér széttörve lóg alá – ezt az
óriásmajom csinálta. Nagy megnyugvásukra szolgált, hogy a házak eresze
alatt csapatostul ültek a majmok s figyelték a jelenetet. Legrosszabb
esetben azok idefutnak és segítségükre lesznek a munkában.
A nap leszállóban – határozni kell. Végre megmozdul az egyik, lassan
húzódik a barlang felé, oldalvást. A másik utána. Görcsösen szorongatják
a dorongot.
Az óriásmajom bent fekszik az odúban. Az egyik óvatosan nyújtja előre
dorongját – vigyázva löki be az odú száján. Hangosan bömböl odabent az
állat, kidugja a fejét s éktelen dühben csikordulnak meg a fogai.
A két majom visszaugrik a domb lejtője mögé: meglapulnak. Most vadul,
véres szemekkel néz szét az óriásmajom. Nekilódul, hogy kimásszék.
Roppant öklével a levegőbe kap.
De hogy megfordul, suhint a dorong. A másik oldalról az egyik felmászott
a domb tetejére, behúzott fejjell kiálló pofacsontokkal. A dorong
koponyán találta az óriásmajmot. Vonítva fordul meg s támadójára veti
magát – de az megugrik s most társa, a másik dorongos sujt le bozontos
koponyájára. Az óriásmajom lerogy – ordítása hosszú, gurgulázó hörgésbe
vész.