messze földről, az idegen országból. Hideg porai most már örökre
pihennek, de nagy lelke nem pihen meg. Tovább él, örökre él, örökké int,
alkot, világit és melegit a magyar nemzet szivében, a hová átköltözött.
ÁBRIS GRÓF.
(Gróf Gyürky Ábrahám. Született 1837-ben, meghalt 1901-ben. –
Nemzetsége. – Egyénisége.)
Nagy családnak országosan ismert nevü tagját temették ma a
temes-gyarmathai temetőbe. Az elhunytnak legközelebbi rokonai is nagy
számban élnek. De Temes-Gyarmathától s a régi Bánáttól messze élnek a
felvidéki vármegyékben s itt a fővárosban. A halál hirtelen jött, a
temetésen az összes rokonság ott nem lehetett.
A Gyürky-család a 17-ik század elején kezdett a nógrádi köznemesség
kebeléből kiemelkedni. Az első Gyürky kedvelt embere volt gróf Forgách
Zsigmond nádornak s gyermekeinek. A nádor első felesége Losonczy Katalin
volt, nem a Hunyadiak korabeli nagy Losonczy-nemzetségből, hanem
valamely kisebb nemesi ágazatból, mely országos hirre nem emelkedett s
azóta ki is halt. E Katalin asszonynyal volt valami rokonságban az első
Gyürky, ki aztán e réven jól érezte magát a nádor udvarában.
E Gyürkynek a fia volt Gyürky István, az első szerző. A primus
aquisitor, mint hajdan Verbőczy idejében mondták. A nádor fia gróf
Forgách Ádám jobb módban akarta látni az anyai rokont s azért
adományozott neki pro fidelibus servitiis, hűséges szolgálataiért
Losoncz városában egy nagy nemesi kuriát, és pedig valószinüleg azt,
melyet apja Losonczy Katalinnal kapott. Ez időtől kezdve használják a
Gyürkyek a losonczi nemesi előnevet. Ezt az ajándékozást királyi
jóváhagyással is megerősitették, valamint a losonczi nemesi előnevet is.
Ez történt 1634-ben. Gróf Forgách Ádám akkor még fiatal ember volt; alig
33 éves, de már akkor is magister cubicularius volt az udvarnál s
Szécsény várának főkapitánya.
A Gyürky-család protestáns volt, még pedig kálvinista. A Forgách-grófok
lassanként áttértek a katholikus vallásra, de a Gyürkyek nyakas
kálvinisták maradtak. Nem csoda tehát, ha a primus aquisitor Gyürkynek
unokái kuruczokká lettek.
Két Gyürky tünt ki Thököly Imre kurucz király függetlenségi harczában.
Az egyik: Pál; – a másik: Ferencz.
Pál Nógrádmegye főjegyzője volt s a zivataros időkben főgondja a megyei
levéltár megőrzése volt. A megyei levéltárat a jól megerősitett füleki
várban helyezték el, a melyben Koháry István volt a várkapitány. Bizony
itt sok veszedelem fenyegette a levéltárat az ostrom alatt s a főjegyző
itt nem őrizhette azt, minthogy nem biztak jó labanczságában s Koháry a
várba be sem eresztette e miatt. Pál ekkor egyenesen a kuruczokhoz
állott s Gács várának őrségét is Thököly zászlói alá téritette. A bukás
után vasba verték Pál urat s a vármegye levéltárát is keresték rajta, de
e vád alól fényesen menekülhetett, mivel hogy Koháry István elismerte,
hogy a levéltár őrzésében ő akadályozta meg.
Gyürky István főszolgabirája volt Nógrád vármegyének s járását Thököly
részére ültette lóra. Szerencséjére unokatestvérje István alispán lett a
bukás után s e miatt ő is megmenekült Karaffa és Kollonics vérebeitől s
jézsuitáitól.
Részt vettek Rákóczi szabadságharczaiban is. A terennei kastély ereklyéi
közt még csak néhány évvel ezelőtt is meg volt egy szép selyem kurucz
zászló, a Gyürky-család czimerével, melyet Rákóczi tárogatóinak üde
szellője lobogtatott.
A nemzeti nagy aléltság és kórságos béke korszakában birtokszerzés után
láttak a Gyürkyek.
Gyürky István, Ábrahám grófnak ősapja 1726-ban magszakadás czimén
megkapja Sóshartyánt és Kotyháza pusztát. Tizenhat év mulva pedig
1742-ben gróf Forgách II. Ádám fiaitól János, Ferencz, József és Ignácz
testvérektől megszerzi Utas-, Vásáros- és Kis-Terennét s Kalapád pusztát
s ezzel kikerekiti a Terennei urodalmat a Mátra egyik ágának nyugoti
oldalán közel harminczezer holdból. Nagy része természetesen erdő és
legelő.
Ez Istvánnak dédunokája Gyürky Pál, a kit még a ma élők is sokan
ismertek, mert csak 1860 körül halt meg itt Budapesten, szintén nagy
szerző volt.
E Pál volt apja a most elhalt Ábrahámnak.
Pál 1780 körül született. 1803-ban már aljegyző volt Nógrád vármegyénél,
1806-ban főbiró, azután főjegyző, másod alispán, első alispán s utóbb
Krassó vármegye főispánja. 1809-ben a francziák ellen maga is inzurgens,
saját költségén állit és szerel fel egy szakasz inzurgenst, önkényt ád a
hadi költségekhez háromezer ezüst forintot, kétezer mérő rozsot és
kétezer mérő zabot.
Megszerzi a gróf Rhádayaktól Nógrádban a ludányi uradalmat s a bánáti
birtokok nagy részét. Az ország köznemesei közt alig volt gazdagabb
ember, mint ő. Volt vagy ötvenezer hold földje. Csak Festetich Antal,
Szentgyörgyi Horváth, ittebei Kiss s még alig egy-két köznemesi család
közelitette meg a birtokok terjedelmében.
Sok dévaj megjegyzésre szolgáltatott okot országos körökben a család
élete.
Első neje Bay Francziska volt, baji és ludányi Bay Ferencz szeptemvirnek
s Fáy Ilonának leánya. Csaknem minden évben született tőle gyermeke, de
mind leány. Öt leánya ért nagy kort: Fáni, Lujza, Petronella, Teréz és
Erzse. Minden szülés előtt fogadott, hogy fia lesz s minden fogadását
elvesztette. Az igaz, hogy feleségének is csak leánytestvérei voltak.
Mikor első neje meghalt: sietett ujra megnősülni. Elvette Kapivári Kapy
Józsefnek s Szent-Iványi Anna-Máriának leányát, Amáliát. E nejétől is
sok gyermeke született, de ezek is csak leányok. E leányai közül is nagy
kort ért Paulina, Eleonora és Alexandra.
Ez a neje is korán elhalt, 1834 körül. De Gyürky Pál föltette magában,
hogy neki minden áron kell lenni örökösének. Hiszen terennei urodalma
fiágra szól. Mi lesz a családból s az urodalomból, ha nem születik
fiutód, igazi örökös?
Ujra megnősült ötvenöt éves korában.
De előbb körülnézett, hogy olyan kálvinista családot találjon, a melyben
sok a fiu. Talált is Vay Ábrahám, 1825-ben hires ellenzéki férfiu,
1830-ban grófságot kapott. Ennek Kazinczy Zsófiától, nejétől, már hét
fia és öt leánya volt. A második leány Erzsike volt, alig 17–18 éves;
szerencséje volt nála s őt vette el.
Az első szülött csakugyan fiu lett. Nagy örömében anyai öregapja nevére,
Ábrahámra kereszteltette. Megnyerte valahára fogadását s hét országra
szóló lakomával ünnepelték meg az 1836-ik országgyülés végével a
keresztelőt.
E fiu volt gróf Gyürky Ábrahám. Ezentul még három gyermeke született.
Lilla és Malvina leányok s Béla.
Az Ábrahám név, mint mindenki tudja, zsidó név, de a kálvinistáknál
divatban van. Vagy legalább volt Erdélyben is, Nagy-Kőrösön és a Dunán
túl is. Közönségesen Ábrisnak ejtik a társalgásban.
Gyürky Ábrahám egész életén át gyakran beteges szeszélyü s ugráló
gondolkozásu egyéniség volt. Talán e miatt sok családi baj és sok
vagyoni szerencsétlenség érte.
Kedve volt a katonaélethez. De bizarr gondolkozását jellemzi, hogy a
Bach-korszakban állott be s kurucz ősei daczára se huszár lett, hanem
ulánus. Egy izben párbaja volt az osztrák tisztikar védelmében Tisza
Kálmánnal is. Kard volt a fegyver s Tisza Kálmánnak nyelvét sebesitette
meg. A pisztolylövésben nagy ügyességre tett szert. Kétszáz lépésről is
czélt talált egy alkalommal fogadásból.
Mikor megnősült: otthagyta a katonaságot.
Neje Orczy Sarolta bárónő, báró Orczy Istvánnak és báró Lipthay
Augusztának leánya. Neje családjában is van egy szent emlékezet. Báró
Orczy István mint 42 éves férfi kötött kardot s ment honvédnek 1848-ban
s Szent-Tamás ostrománál a római sánczokon hősi halállal esett el egy
roham alkalmával.
Orczy Sarolta bárónő a legszebb és legünnepeltebb leányok egyike volt az
országban. A csárdást senki se tánczolta bájosabban, mint ő. Egyike
azoknak, kik a csárdást bevitték a főuri termekbe s ugynevezett
udvarképessé is tették.
1866-ban, mikor a porosz háboru kiütött, Gyürky Ábrahám felrugta a
czivil életet, ott hagyta terennei kastélyát s fölment Bécsbe a
királyhoz. Kihallgatást kért.
– Fölségedet ellenség fenyegeti, engedje meg, hogy ujra beálljak
fölséged zászlói alá.
Ezt mondta a királynak.
A király nagyon megörült az ajánlatnak. Magyarországból alig volt ehhez
hasonló. Nagy kegygyel fogadta Gyürkyt, a ki csakugyan végigharczolta a
porosz háborut.
Ezért adományozta neki a háboru után a grófságot.
E házasságból négy fiu és egy leány nőtt fel emberkorra. A legidősb fiu,
mint katona halt el; László, István és Viktor grófok élnek. Alice
grófnőt pedig egy olasz gróf, Sant-Albino Righini vette feleségül. Az a
Sant-Albino grófi család sarja ez, a melynek házában élt utoljára s halt
meg Turinban Kossuth Lajos.
A TAUSZKI.
Tisztába kell jönnünk azzal, mi az a tauszki. Mert igy a szó után senki
se tudhatja, hogy a tauszki az állatvilághoz vagy a növényországhoz
tartozik-e vagy pedig egy kinai kikötő, melyet most akar az
osztrák-magyar tengerészet elfoglalni.
A tauszki hatalom. És pedig végrehajtó hatalom. Nem királyi, nem állami,
nem birósági, nem adóvégrehajtó hatalom, hanem azért hatalom s bizonyos
esetekben nagyobb hatalom, mint a többi együttvéve.
Nyugodtan áll a portás a miniszterelnöki palota kapujában.
Nagy kalpagja, bokáig érő diszes mentéje, vállöve, nagy botja mind
kifogástalan. Jön a miniszterelnök, nyugodtan, pontosan, biztosan rántja
meg háromszor a harangot.
Lent a Duna balpartján, a Muzeum szomszédságában, az országházban vihar
dul. A folyosók telvék, a padok telvék, az ellenzék tombol, a
kormánypárt némán üldögél padjain, a miniszterelnök fejéhez kegyetlen
szavak jégesője csapkod. Parlament és sajtó telve van válsághirekkel.
Vagy feloszlatás, vagy kormánybukás kikerülhetetlen.
A portás nyugodtan áll a miniszterelnöki kapuban. Tudja ő, hogy semmi
baj.
De napról-napra zivatarosabbá válik a politikai időjárás. A
miniszterelnök Bécsbe futkos. Naponkénti minisztertanács. A
hirlaptudósitók egész nap ott álldogálnak a sikló körül. Sturm és Singer
háromszor föl, háromszor le. A fölség készül Bécsből Budapestre. Most
már minden összedül.
A portás most is nyugodt. Kutyába se veszi az egész zürzavart. Ő tudja,
hogy nincs semmi baj.
Egy szép reggel jön a tauszki. Fölsompolyog a lépcsőn, végigmegy a
miniszterelnöki szobákon. Egy perczig minden szobában körülnéz s aztán
szép lassan, szó nélkül távozik. Csak a portásnak ad egy forintot.
Most már a portás tisztán lát. Tudja, hogy ő excellencziája megbukott.
Mert ez a tauszki butorszállitó. Egy kis ember, egy nagy kocsi és két
rossz ló nyolcz hordárral: ez együttvéve a tauszki. Ez fogja a
miniszterelnököt kihordani. Tehát a mikor már a tauszki körülnéz a
szobákban, akkor már a miniszterválság nemcsak kitört, sőt be is
fejeződött.
A tauszki sohase csalódik. Csak egyszer csalódott: Wekerlénél. Ő nála
kétszer nézte körül a szobákat s az első körülnézés után Wekerle ujra
miniszterelnök maradt. A tauszki fejét csóválta.
– Ez példátlan eset az én ügyeimben!
A tauszki a politikai nézeteket nem veszi sokba. Vagyis inkább bölcs
mérséklettel kiegyenliti. Ő Kossuth butorait csak oly szivesen szállitja
haza Turinból, mint a hogy Mária Valéria főherczegnőt Gödöllőről
elszállitja Lichteneggre vagy a királyné fóthi vadászbutorait Bécsbe.
Még óvatos is. Kossuth szállitásáért nem fogad el jutalmat, a
főherczegnőért elfogad kettős jutalmat.
A miniszterelnököket olcsón hordja ki. Épen csak a költségeit fizetteti
meg. Hogy melyik miniszterelnök hány kocsi: neki mindegy. Hogy mily
távolra hordja el: az is mindegy. Tisza Kálmán 8 kocsi, gróf Szapáry 7
kocsi, Wekerle 6 kocsi, báró Bánffy 8 kocsi: mindegyik csak 150 forint.
Pedig Tisza ment a Sándor-utczába, Szapáry a Koronaherczeg-utczába,
Wekerle a Damjanich-utczába, Bánffy pedig csak a várbeli uri-utczába.
Azért mindegyik csak 150 frt.
Mert a becsület és tekintély az első. A ki a becsületre néz: annak a
pénzzel törődni nem szabad.
A tauszki memoirokat ir. Följegyzi magának, melyik miniszterelnök miként
ügyel a bepakolásra.
Szapáry és Wekerle sehogyse ügyel.
A Tiszáné kegyelmes asszony gondosan ügyelt mindenre.
De a Bánffyné kegyelmes asszony is. Sőt a pogyászoláskor fölkelt reggeli
félhét órakor.
Mindezt a tauszki följegyzi pontosan.
A tauszki kitanulhatatlan.
Valami tiz év előtt a kultuszminiszter költözött a várból le a
Kálmán-utczába vagy hova. Árlejtést hirdetett gróf Csáky Albin: ki
hordja őt le legolcsóbban.
A tauszki fölment a kultuszminiszteri portáshoz s adott neki 100
forintot, hogy ha jön a többi szállitó versenytárs, azoknak mutassa meg
a belügyminiszteri helyiségeket is. Ugyanekként végzett a
belügyminiszteri portással is.
Ugy történt, a hogy akarta.
A többi szállitó kért 8000 forintot, a tauszki kért 2500 forintot. A
tauszki nyerte el a vállalatot s nyert rajta 1000 forintot.
Igy alapitotta meg jó nevét. Pedig talán ez az eset nem is igaz.
Ő szállitotta az igazságügyminisztert, a kereskedelmi minisztert, a
váltótörvényszéket, a fortunát, a kuriát, a királyi táblát. De ő
szállitott egyszer egy büntető járásbiróságot is a rabokkal egyetemben.
Itt megjárta kissé.
Egy rab ugy elkeveredett az akták közé, hogy mire leért vele az
Alkotmány-utczába: sehol se találták. Ennél nagyobb baj volt azonban,
hogy hordárai közül kettőt meg ott fogtak a detektivek.
Ez a kettő volt pedig a legjobb embere.
Mikor gróf Szapáryt felszállitotta a miniszterelnöki palotába, az alatt,
mig a butorokat a kocsikból felhordták, valami gézenguz poéta ezt irta
egyik kocsijára:
Tauszki, tauszki!
Már engem ne huzz ki.
Gr. Szapáry.
A „LEÁNYÁLMOK“.
(Erdős René ifju költőnk költeményeinek első kötete e czim alatt jelent
meg: Leányálmok. A költő bájos hajadon. Felkért, irjak könyvéhez
előszót.)
Tisztelt Urnőm! Ön bizalommal felszólitott, hogy költeményeinek
gyüjteményes kiadásához, a »Leányálmok«-hoz irjak előszót.
Bizalma mélyen megtisztel. Kitérnem előle lehetetlen, méltón megfelelnem
szintén lehetetlen.
Elolvastam költeményeit. Igazán álmok s igazán leánysziv álmai. Bájos
ifju nő lelke él a költeményekben. Mélyen érző, gyakran vérző, ritkán
vidám, mindég ábrándos leánysziv játszik a szerelemmel.
Játszik? Nem tudom bizonyosan: a sziv-e a játékszer, vagy a szerelem,
vagy egyik se, csak ketten együtt mindennapi játszótársak? Melyik fárad
el? Melyik törik össze?
Az a leánysziv nem boldog az ő szerelmében és mégis boldog, mert soha
sincs szerelem nélkül. Éjszaka, melynek vagy lenyugodott, vagy föl se
kelt napja, de mégse sötét. Tele méla holdfénynyel és ragyogó
csillagsugárral.
Ön tisztelt Urnőm, leány és ifju. Feje fölött husz tavasz még nem
hullatta el virágait. Az ifju leány szivének álmait én már megfejteni
nem tudom. Korom nem engedi. Másfelé szállonganak már azok, mint a hol
én járok. Ezért nem tudok méltón megfelelni megtisztelő felhivásának.
Mit irjak én előszóban?
Hogy a leánysziv érzése oly mély, oly nemes és oly magasztos:
természetesnek találom. Hogy minden érzése a szerelem: ez se lehet
másként. Kietlen és zord sivataghoz hasonlit az a leánysziv, mely
telidestele nincs vagy a szerelemmel, vagy annak ábrándjaival.
De meglep, hogy a napsugaras, hajadoni életkor pár éve alatt az a
leánysziv annyit tudott érezni s érzéseiből annyi szép és kedves
gondolatot tudott megérlelni és összegyüjteni.
Nagy költői tehetség teszi gazdaggá az Ön szellemét tisztelt Urnőm!
Egyedül ez kelti fel csodálkozásomat. Hogy érzései szellőfuvalomként nem
röppentek el öntudatlan; hogy szellemének aranyöntő műhelyében
gondolatok és eszmék kincsévé alakultak át; hogy édes, magyar költői
nyelvünket annyira birtokába tudta venni s költeményei oly simák, oly
gördülékenyek, oly bevégzettek, annyi bájjal, annyi fénynyel és annyi
meleggel teljesek: ez az, a melyen el nem fogy, hanem mindig ujra támad
bámulatom. És tiszteletem Ön iránt.
És igaz benső örömem a fölött, hogy Ön könyvalakban összegyüjtve adja ki
költeményeit. Hadd lásson mivelt izlésü közönségünk egy költőt, a ki nő,
hajadon és ifju; hadd lássanak nemes, ifju hölgyeink egy leányt, a ki
szerelmi ideáljával nem marad a földön, hanem azt magával ragadja a
magyar költészet magasságaiba.
VÖRÖSMARTY ELSŐ SZERELMÉRŐL.
Vörösmarty Mihályról barátai, személyes ismerősei alig irhatnak valamit
ezentul. Minden egykoruja, minden közeli és személyes barátja meghalt
már. A kik, mint magam is, gyermekkorunkban ismertük, közel vagyunk az
elaggáshoz. Föl kell tehát róla mindent jegyeznünk, a mit tőle, vagy
róla egyenesen láttunk, hallottunk, tapasztaltunk. Nagy ez a kötelesség,
de édes is. Siessünk teljesitésével.
Ezért fogtam most én is tollat. S a mit ujat hallottam:
Vörösmarty első szerelméről,
elmondom ezuttal.
Általában ugy beszélik, az irodalom történetében s a költő nem egy
életrajzában is ugy irják, hogy első szerelme Perczel Etelka alakját
rajongta körül.
Én másként hallottam.
Ugy, hogy első szerelme Perczel Krisztina volt.
Hogy a Perczel-leányok egyikeért rajongott: ez kétségtelen. Mert ezt
önmaga örökitette meg költeményeiben.
Mint a Perczel-fiuk nevelője 1818-tól 1822-ig Bonyhádon lakott Perczel
Sándor házában és családja körében. Ezután egy évig Görbőn Tolna
vármegye alispánja mellett jurátuskodott s az 1823-ik év végétől 1826
közepéig megint Perczelékkel volt.
Perczel Sándor lakásának s birtokának környékét Völgységnek nevezi a
tolnai nép. Erről irja a költő Széplak költeményében:
„Téged is, oh Völgység! az idő kiragadjon-e tőlem?
Szóljak-e mindenről, ha dal ébreszt, csak ne te rólad?
És ha neved zendül, nagy késő korra lejutván,
Senki ne tudja, hogy oly szentté lett tájad előttem?
Hogy fiatalságom tündérországa te voltál?
Halmaidat koszoruzza borág, koszoruzza tetődet
Százados erdőség; köztük mint égi maradvány,
Nyulnak el a völgyek, fiatal szépséggel igézők:
Ott mikor elfáradt testem nyugalomra hanyatlik,
Lelkem az ifjuság képét öltözve magára,
Ábrándozva bolyong egyedül a csörge pataknál,
S szárnyain ismét a szerelemnek hordja bilincsét
S hordja szelid kötelét az elomló szőke hajaknak.“
Ezen kivül több mint tiz ifjukori költeménye szól fiatalságának első
szerelméről. S mind e költemény, talán egyet kivéve, ott termett
Perczelék házában.
A leány, a kit imádott, szőke volt. Haját aranyhajnak mondja »A
hajnalhoz« czimü költeményében. Szemeiről azt irja:
„Sem világos égszin,
Sem borongó fekete.
Nyájasabb a feketénél,
Gyenge kéknél tüzesebb.“
Egyik költeményében, a »Szerelemhez« czimüben egyenesen kék szemnek
mondja. A Perczel-család ez ágának tagjainál csakugyan a kék szem az
uralkodó.
Nevét a napvilágra jött költeményekben sehol sem irja le. Sokan azt
hiszik, hogy a Cserhalom bájos nőalakjában, a szöghaju nyájas Etelkában
örökitette meg nevét. Ez azonban nem bizonyos.
Ifjukori költeményeiben több leánynév fordul elő. Hajna, Helvila, Emmi,
Emma, Zencdő, Hedvig, Ilonka s Etelka is. Kétségtelen, hogy a költők
szivesen emlegetik az imádott nevet költeményeikben. De Vörösmarty
»Csaba szerelmé«-ben maga inti a leányt:
„Lányka, szerelmimben ha külön több névre találtál,
Meg ne itélj: egyedül elnevezések azok.
A nevek és kinok változtanak egyre szivemben,
Csak magad, oh kebelem gyujtogatója, te nem!“
Csaknem azt kell gondolnunk, hogy az imádottnak a neve már csak azért se
Etelka volt, mert a költő e nevet oly különös szeretettel örökitette meg
a Cserhalomban. Az a nagy tartózkodás, az a félénkségig menő szerénység,
szerelme szentséges titkainak az a féltő őrzése, mely Vörösmarty
ifjukori szerelmi költeményeinek általános jelleme, egyenesen erre utal
bennünket.
A Perczel-család leszármazását Nagy Iván nagy gonddal és nagy
részletességgel irta meg. Az adatokat egyenesen a család fejeitől s ezek
közt Perczel Sándortól is, Etelka és Krisztina apjától kapta.
Perczel Sándornak két felesége volt. Az első Kajdacsy Erzsébet, a
második Némethy Anna. Ezektől összesen 19 gyermeke származott. Nagy Iván
felsorol 18-at.
A férfigyerekek: István, Imre, Sándor, Mór, Miklós, Béla, Pál, László,
Ferencz és két Tivadar. A leányok: két Etelka, Emilia, Berta, Mária,
Erzse és Ilona. A két Tivadar korán elhalt. Az első Etelka is korán
elhalt. A második Etelka, a kiért állitólag a költő lángolt, Vojnics
Barnabáshoz ment nőül.
Ez összesen tizennyolcz. Ki volt hát a tizenkilenczedik?
A mint én hallottam, ez volt Krisztina, még pedig az első feleségtől
Kajdacsy Erzsébettől az első szülött.
Perczel Sándor 1778-ban született s igy 1861-ben, mikor meghalt, 83 éves
volt. Nagyon korán nősült. Krisztina leánya 1800-ban született, tehát a
költő születése évében. Vojnics Barnabásnét, a második Etelkát megelőzte
a születésben Krisztina, István, Imre és a korán elhalt első Etelka.
Vojnicsné az ötödik szülött volt, tehát a valószinüség szerint 1807 vagy
1808 előtt nem születhetett. Igaz, hogy ikrek is születtek, de már
később, a második feleségtől. Ferencz és Erzsébet, Bartal György neje,
ikrek voltak.
A mikor Vörösmarty a Perczel-családhoz került: akkor Krisztina 17–18
éves jól kifejlett, vidám kedélyü, gyönyörü hajadon volt, Etelka pedig
csak 10 vagy legföljebb 11 éves gyermeklány. Képzelhető-e, hogy az
egészséges lelkü komoly ifju ne a virágzó hajadon, hanem a fejletlen
gyermek iránt lobbant volna szerelemre?
Krisztina Petrásovits Andráshoz ment férjhez. Ez ha nem csalódom,
görög-keleti vallásu s magasabbrangu uradalmi tiszt volt. Elhalt még a
negyvenes években.
Maradt egy leánya: Petrásovits Johanna. Nekem legalább több gyermekéről
nincs tudomásom. Ezt egy távoli rokonom Gerenday Ambrus pesti ügyvéd
vette feleségül.
Az özvegygyé vált Krisztina leányához jött lakni Pestre. Itt halt meg
1852-ben. Egykori szépségének a nyomai még a halála előtti években is
megvoltak. A költő által leirt aranyhaj és kék szemek épen megvoltak
nála.
Sokat ezekből egyik derék barátom Bakos János juttatott eszembe, ki most
itt Budapesten királyi táblabiró, de a ki ezelőtt 37 esztendővel
emlitett rokonomnál Gerenday Ambrusnál volt joggyakornok. S főnöke
nejétől nem egyszer hallotta, hogy az ő édes anyja volt az a
Perczel-leány, a kit a nagy költő imádott, a kiért első szerelme lángra
lobbant. Őrizte is a költő jegyzeteit, levélkéit s azokat a
költeményeket, melyekhez az érzést, az ábrándot, a lelkesülést egykor,
régen a század első negyedében az ő varázsló alakja alkotta meg. S
el-elborongott azon a névtelenségen, mely őt most körülveszi s azon az
örökkévaló dicsőségen, mely a nemzet hódolatából a költő alakját
körülsugározza.
Gerendayt, mint rokonomat, én is ismertem. Ott lakott a Sebestyén-téren,
a mely már nincs meg, a Két Huszár-kávéház épületének első emeletén, a
mely már szintén nincs meg. Jó barátságban volt az öreg Szathmáryval, a
királyi tábla segédhivatalainak igazgatójával, a kivel én is, mikor
Pesten voltam, mindig összejöttem. Mi hárman s negyedik társunkkal
Lendvay József táblabiróval naponként együtt feketekávéztunk hol a Két
Huszárnál, hol a Kamonban. Itt is előhozakodott Gerenday erről a
dologról. Ugy rémlik előttem, mintha mondta volna, hogy a költő egyszer
fölkereste az egykor imádott nő sirját a kerepesi temetőben. Megtehette.
Nem vált hűtlenné forrón szeretett nejéhez, ha egy könyet ejtett a
sirra, melyben első szerelmi ábrándjainak tündéralakja porladozik.
Bakos barátom elmondta nekem, hol van az a sir. Kocsira ültem s
kihajtattam a kerepesi temetőbe. A kápolna előtt bevezető széles út
baloldalán a kápolnától háromszáz lépésnyire megtaláltam. Korhadt
egyszerü sirkő jelöli a helyet hervadt koszoruval, alig zöldülő
hantokkal. Nem csoda: régi a sir immár.
A sirkőre e szavakat vésték:
»Itt nyugszik néhai Petrásovits András özvegye Bonyhádi Perczel
Krisztina asszony. Élt 52 évet. Meghalt október 31. 1852. E sirkövet –
Felejthetetlen édes anyjának forrón szerető leánya Johanna Gerenday
Ambrusné emelte.«
A nagy költő igy irja le a leány alakját:
„A leány szép volt deli termet által,
Mindeneknél szebb ragyogó szemével,
Szüz mosolygását öröm és nemesség
Bája emelte.“
„Nem tanult szózat vala lágy beszéde.
Egyszerün jött az repeső szivéből;
Titka sem volt még, csak enyelge a kis
Gondolatokkal.“