A Rider Haggard regényei igen szép dolgok. Az is igen szép volt, a
melyet az utazó hölgy olvasott. Tele volt alvajárással, vízbeugrással,
háromezer éves emberekkel, hipnotizmussal, örökség-vadászattal,
szellemjelenéssel, mérgezéssel, emberrablással és kibetüzhetetlen
irásokkal. De elvégre a szép dolgok is véget érnek, s a mi hölgyünk is
elkészült a sötét titkokkal.
Ugyanakkorra a másik hölgy is kifogyott a fizikai, intellektuális és
normális nevelés princzipiumaiból. Pedig New-Yorkban még úgy számított,
hogy ezekből a princzipiumokból telni fog egészen San-Franciscóig.
Tévedt; a mint látni fogjuk, nem először, és nem is utóljára.
Abból a tőkéből, melyet az európaiak most is makacsul időnek neveznek,
egy napi fölösleg állott a rendelkezésükre.
Ez a tulságos gazdagság végre mégis csak kizavarta némaságából a
regényes hölgyet.
– Ha önnek is úgy tetszik, talán cserélünk? – szólt, betekintést kinálva
a sötét titkokba.
– A hogy tetszik – felelt a másik, lemondva Herbertjéről.
A szőke hölgy az üzlet megkötése alatt alkalomszerünek találta bemutatni
magát.
– Miss Ellen Dumbleton, a Sharp és Dumbleton házból.
– Miss Sarah Senior – mutatta be magát a vörös.
Ezzel aztán be is fejezték a társalgást s ujból hozzáláttak művelődési
szomjuságuk csillapításához.
Mikor beesteledett, már mint jó ismerősök üdvözölték egymást, lefekvés
előtt.
– Jó éjt, miss Senior.
– Jó éjt, miss Dumbleton.
Pár percz multán mind a ketten az igazak álmát aludták. Álmuk békés volt
és zavartalan, a milyen csak azoké szokott lenni, a kik folyton igaz
utakon haladnak és örökkön jó járatban vannak.
Ne tessék kételkedni: a látszat ezúttal nem csal. Miss Senior azért ment
Kaliforniába, hogy az Üdv hadseregének propagandát csináljon, a mi
bizonyára istenes foglalkozás. Miss Dumbleton pedig azért váltott jegyet
San-Franciscóba, mert San-Franciscóban tartózkodott a szökevény Mr.
William Bennett, a kinek alkalmat kivánt adni, hogy egy bizonyos hibát
jóvá tegyen. Mr. William Bennett ugyanis házasságot igért Miss
Dumbletonnek, de szórakozottságból elutazott a nélkül, hogy igéretét
beváltotta volna. Miss Dumbleton tehát most abban fáradozott, hogy: vagy
rákényszeríti Mr. Williamet szavának beváltására, vagy pedig megveszi
rajta az illő kárpótlási összeget. A kilátás kedvező, lelkiismerete
nyugodt volt; világos, hogy aludt, mint a bunda.
S mialatt hölgyeink megtérítendő hitetlenekről, megtérítendő
vőlegényekről, megtérítendő napidíjakról és megtérítendő kárpótlási
összegekről álmodoztak: a vonat az őserdők fekete rengetegében
nyolczvannyolcz kilométernyi sebességgel száguldott tovább.