– Pál-Anacharsis, gerolsteini hercegnek uj állkapczát csináltak
ezüstből. Az operáczió kissé megviselte a tizenkét éves ifjut, s ennek
következtében az orvosok úgy rendelkeztek, hogy a magasan született
gyermeknek minden idejét a szabadban kell töltenie. Minthogy azonban
nevelése a gyógyulás ideje alatt se hanyagolható el, tanára, a betlehemi
püspök, sétákra viszi, a melyek naponkint egy-egy óráig tartanak. A
sétatér: néha a park, néha a székváros főutczái. Időbeosztás: egy
negyedórai leczke a herczeg őseinek történetéből, egy negyedórai
ismétlése a már tanultaknak, végre egy félóráig a püspök minden
egyebeket felölelő, de nem fárasztó társalgással fejleszti a herczeg
serdülő szellemét. Pál herczeg a tanulmányokból csupán ezeket a beszéd-
és értelemgyakorlatokat kedveli, s Betlehem püspöke szivesen megrövidíti
a történelmi negyedórákat, mert titokban hazugságoknak tartja az ősök
dicső haditetteit, s lelke mélyén azt a meggyőződést táplálja, hogy az
emberek minden időben egyformák voltak, és soha se tettek egyebet, csak
ettek, ittak, aludtak, szeretkeztek és közben marakodtak a konczért.
Betlehem püspöke hordóalakú és holdvilágarczú, idős, kissé asztmatikus
férfiú, a ki szivesebben szuszog, mint beszél. Pál-Anacharsis herczeg
pedig vézna fiúcska, a ki csupa kíváncsiság és tudnivágyás. Idő: a
történelmi negyedórák után. Szintér: a gerolsteini nagyherczegség
székvárosának főutczája. –
Pál. – Olvasta, mit írt rólam az »Udvari Kurir«?
A püspök. – Meghiszem azt.
Pál. – A mama azt mondta, hogy: ez örvendetes. Miért mondta, hogy
örvendetes?
A püspök. – Örvendetes, hogy Fenséged már jól van, és látogatásával
tisztelte meg Sonnenbrunn városát. Örvendetes, hogy Sonnenbrunn városa
vendégséget rendezett Fenséged tiszteletére. Örvendetes, hogy Fenséged a
lakomán önmagához és őseihez méltóan viselte magát. Örvendetes végül,
hogy az »Udvari Kurir« mindezt egy jeles czikkben megírta.
Pál. – Mért írta ki az »Udvari Kurir«, hogy a lakomán a hal sótalan
volt?
A püspök. – Mert Fenségednek ez a szellemes megjegyzése érdekelni fogja
a népet.
Pál. – És mért nem írta ki, hogy elrontottam a gyomromat?
A püspök. – Mert ez nem volt szellemes.
Pál. – Az ujság azért írta ezt, hogy a ki nem volt ott, az ne búsuljon,
mert a hal úgyis sótalan volt?
A püspök. – Azért írta ki, hogy a népnek is meg legyen a maga öröme. A
nép mindig örül, ha Fenségedről olvashat valamit.
Pál. – És ez most örökre kinyomtatva marad, mint Caesar haditettei?
A püspök. – A múzeumban mindenesetre meg fog maradni néhány lappéldány,
melyet az utódok is elolvashatnak.
Pál. – Ki írt jobban: Livius, vagy a ki ezt a jeles czikket írta?
A püspök. – Ezt nem olyan könnyű eldönteni. Liviusnak is megvannak a
maga előnyei.
Pál. – És mért nem nyomtatta ki az »Udvari Kurir« a sonnenbrunni
botrányt?
A püspök. – Mert nem akart Fenségednek boszúságot okozni.
Pál. – Ez engem nem boszantott volna. Akkor megijedtem, mert azt hittem,
hogy meg akarnak ölni. De most igen mulatok rajta, mert minden jól
végződött, és nem lett semmi bajom. Mondja, pap bácsi, mi történt
azokkal az emberekkel?
A püspök. – Letartóztatták őket.
Pál. – És örökre a börtönben fognak maradni?
A püspök. – Nem; csak kisebb büntetést kapnak, mert vétkök nem olyan
nagy.
Pál. – Tulajdonképpen mi volt a vétkök?
A püspök. – Nem lett volna szabad ott megjelenniök.
Pál. – Hát a vendéglőben és más nyilvános helyen nem szabad mindenkinek
megjelenni?
A püspök. – Az a vendéglőtől függ. A népvendéglőkben mindenkinek szabad
megjelenni, a ki fizet. De az a vendéglő, a hol Fenséged uzsonnázott,
előkelő vendéglő, az előkelők számára.
Pál. – Ahá, értem! Ez az előkelő vendéglő olyan, mint a Gerolsteini
Kaszinó, a hová csak tagnak szabad bemenni, és ezeket csak két tag
ajánlatára veszik fel, ha jó házból valók, kellő vagyonnal rendelkeznek
és soha se követtek el kifogásolható dolgot.
A püspök. – No, nem egészen úgy van, mert a zártkörű vendéglők kevés
hasznot hajtanának a gazdának, vagy túlságosan sokba kerülnének az
előkelőknek. Azért, hogy több legyen a haszon, avagy kevesebb legyen a
költség, a nyilvánosságot az előkelő vendéglőkből se lehet kizárni.
Pál. – Értem. A kaszinóba csak jól született, vagyonos és párbajképes
előkelő mehet; az előkelő vendéglőben azonban megtűrik a származás
nélkül való, párbajképtelen és vagyontalan előkelőket is, ha fizetni
tudnak; és megtűrik őket a végből, hogy több hasznot hajtsanak, a mi
kellemes a gazdának és kellemes a finomabb előkelőknek is, mert így a
nagyobb forgalom mellett, az árúkért kevesebbet kell fizetniök.
A püspök. – Igen.
Pál. – De hát akkor, ha se a származás, se a vagyon és a rang, se a
párbajképesség nem teszi, hogyan lehet megállapítani, hogy valaki
viszonylag előkelő-e?