Mikor reggeli kilencz órakor leszálltak a vonatról, Frigyes bácsi így
szólt:
– Gyerekek, nézzétek meg a királyné szobrát és a hely egyéb
nevezetességeit. Én addig meglátogatom Hugó barátomat. Nesztek pénz,
hogy megebédelhessetek a vendéglőben vagy a vasútnál. Nem ebédelek
veletek, mert egyúttal meg akarom szemlélni Hugó barátom könyvtárát.
Ebéd után sétáljatok, nyaraljatok; élvezzétek, de csak módjával, a
szabad levegőt. Négy órakor fagylaltozzatok a czukrászdában. Aztán
sétáljátok ki magatokat; ha annyira szeretitek a szabad levegőt, hát nem
bánom, lakjatok jól vele. Hat órakor majd a vasútnál találkozunk és hat
óra húsz perczkor haza utazunk.
– És Frigyes bácsi hol ebédel? – kérdezte Laurácska.
– Törődöm is én az ebéddel! Ha Hugó barátom nem hí meg ebédre, majd
szalámit hozatok a könyvtárba.
A leányok szót fogadtak és pompásan mulattak. Még virágot is szedtek –
mezei virágot! – régóta nem töltöttek ilyen szép délutánt. (Otthon még
hetekig beszéltek erről az emlékezetes kirándulásról.)
Frigyes bácsi ezalatt Hugó barátjánál dőzsölt.
Reszketett, mikor a kezébe vette a híres »Anti-Justine«-t. Megkereste a
134-ik lap 8-ik sorát, nagyítóüvegét ráhelyezte az Ingénue névre, s
aztán megkönnyebbülten sóhajtott fel:
– Az ékezetet csak kikaparták. Világosan látom, hogy kikaparták.
Ezen egy kicsit összekaptak, mert Hugót ilyen érzékenyen még soha se
sértették meg. De az a körülmény, hogy véletlenül ő volt a házigazda,
szerencsésen mérsékelte a haragját, s megmentette a két régi czimborát
attól, hogy halálos ellenségekként váljanak el egymástól.
Azonkivül sokat enyhített a Hugó fájdalmán az is, hogy Frigyes bácsi nem
leplezgette az irígykedését.
– 1798-iki kiadás, hanem azért gyönyörű példány! Testvérek közt is megér
kétezer koronát, amatőrnek háromezret is. Már az igaz, hogy szerencsés
kópé vagy!… de micsoda remek ötlet is volt ez a fekete álszakál!
Majd végigszemlélte Hugó barátja összes könyveit. Órákon át mászkáltak
fel s alá a felső polczokhoz vezető létrákon, szalámit ebédeltek, s
délután öt órára nem maradt könyv, a melyet végig ne szaglásztak volna.
Frigyes bácsi kéjelgett; Hugó sugárzott a büszkeségtől.
Mikor elváltak, megölelték egymást, és Frigyes bácsi azt kérdezte:
– Nem félsz, hogy elloptam valamit?
– Hehehe, vigyáztam rád! – felelt az öreg Hugó.
Elkisérte Frigyes bácsit a vasúthoz, s a kisasszonyoknak, a kik már egy
óra óta várakoztak két nagy kazal mezei virággal, azt a bókot mondta,
hogy egyre fiatalodnak.
Mari kisasszony és Laurácska nagy megelégedéssel látták, hogy Frigyes
bácsinak az idegessége úgy elmult, mintha elfujták volna.
A vasúton keveset beszélgettek; mind a hármójukat nagyon elfoglalták a
gondolataik. A sok uj benyomás.
Laurácska kibámult a kocsiablakon s az eget nézte. Az alkonyodó nap
tüzes golyóként fénylett a látóhatár szélén; a nyugodt égbolt halványkék
vizü tengerhez hasonlított, a melyben mintha rózsaszínű szigeteket
alkottak volna a bárányfelhők.
Egyszerre valami felzavarta a merengéséből.
Frigyes bácsi, a kinek az arcza csupa megelégedés és mosolygás volt,
jobbkezének középső ujját belebökte a levegőbe és így szólalt meg:
– Csak második kiadás!