Marika kisasszony emlékezett rá, hogy Frigyes bácsi tegnap este egy
levelet kapott.
– Azóta folyton idegeskedik. Hidd el, ez a levél tette idegessé.
Előkeritették a levelet, s ez csakugyan megfejtette a talányt. Így
szólt:
»Öregem, meg fogsz pukkadni az irigységtől, és meg fogsz halni a
fájdalomtól, hogy elszalasztottad ezt az egyetlen alkalmat!… Tudod-e, mi
került a birtokomba? Az unikumok unikuma, az »Anti-Justine« első
kiadásának egy példánya! Az igazi első kiadás egy példánya!
A mint jól tudod, az ismeretes 1798-iki kiadás se kutya, mert a könyvet
1803-ban Napoleon rendeletére elkobozták a Palais Royal
könyvkereskedőitől, s nemcsak a kiadónál és a könyvárúsoknál, hanem még
a nyilvános házakban talált összes példányokat is megsemmisítették. Csak
két példányt kiméltek meg s ezeket ma a »Bibliothèque Nationale« titkos
osztálya: a »Pokol« őrzi. Így aztán nem csoda, ha ebből az 1798-iki
kiadásból is mindössze hat példány szaladgál a világban, azaz dehogy is
szaladgál!… inkább ül »mély tengerfenéken«, a trezorok legelrejtettebb
zugában, mint a Kohinoor. Azt is jól tudod, hogy e hat példány egyikét,
a Cigongne úr gyüjteményének ékkövét, ezerötszáz frankért szalasztották
el Angliába, onnan Aumale herczeg kaparintotta magához, a kinek a
hagyatékából megfejthetetlen módon ellopták… Szóval ez a kiadás se
kutya. Monselet még nem is tudott egyébről, csak erről a kiadásról,
erről a hat példányról.
De hát ez semmi.
Hanem, a mint igen jól tudod, Jacob fölfedezte, hogy ez az 1798-iki
kiadás csak látszólag az első, mert Restif de la Bretonne már 1797-ben
kinyomtatta a saját kézi sajtóján az »Anti-Justine« négy példányát, s
ezt a négy példányt nagy pénzért adta el, roppant gazdag angol
műbarátoknak. Nos, hát ennek az igazi első kiadásnak egy példányáról van
szó.
Nincs kétség.
Mert, a mint igen jól tudod, az 1798-iki kiadás 134-ik lapján felülről a
8-ik sorban az Ingénue névben nincsen sajtóhiba, ellenben az előbb
kinyomtatott négy példányban ezen a helyen az Ingénue névről hiányzik az
ékezet!
Nos, ne áltasd magadat, hogy nekem csak olyan példányom van, a melyikben
nincs meg a sajtóhiba! Az én példányom: a jó, az igazi, az unikumok
unikuma, a melyben az Ingénue név a 134-ik lap 8-ik sorában helytelenül
van, ékezet nélkül.
Elsápadsz, ugy-e, az irigységtől, a mint én oda vagyok a gyönyörüségtől!
És tudod-e, hogyan jutottam ehhez a kincshez?! Álruhában, nagy, fekete
álszakállal kerestem fel Hiéna barátunkat, a bécsi antikváriusok
gyöngyét. Persze, ha rám ismer, egyszerüen nem áll velem szóba, mert
tudja, hogy mindig megrablom a tudatlanságát. De így gyanutlanul
mutogatta meg a régi könyveit. És az állatnak sejtelme se volt róla,
hogy milyen kincs van nála! Harmincznyolcz koronára tartotta, s nekem
volt pofám lealkudni harminczötre! Hihihihi! Még most is folynak a
könnyeim a kaczagástól. A kincs egy hitbizományt ér, s én egy
negyedóráig ócsárlom, a míg lealkuszom a három koronát!
De az örömöm nem volna teljes, ha nem mutathatnám meg hozzáértő
embernek. Nézd meg, öreg, a tulajdon szemeddel, nézd meg, és lásd, hogy
a 134-ik lap 8-ik sorában az Ingénue névről hiányzik az ékezet!
Nem merem bevinni Pestre, mert félek, hogy ellopják.
Gyere az első gyorsvonattal!
Ölel öreg barátod:
_Hugó_ (Gödöllőn, Kovács-villa.)«
Vagy úgy?! Az már más! Természetes, hogy Frigyes bácsinak ezt a könyvet
meg kell néznie, még pedig nagyító üveggel!