Frigyes bácsi a rendesnél is szórakozottabb volt és igen rosszkedvünek
látszott. Szokatlanul gyorsan evett, mint a ki alig várja, hogy
lerázhassa magáról az ebédelés robotját s visszavonulhasson a
dolgozószobájába; ha szóltak hozzá, egy-két szóval vagy olyan csodálkozó
pillantással válaszolt, mintha nem is értette volna, hogy mit mondtak
neki; izgatottnak tünt fel és mintha nem is igyekezett volna titkolni az
izgatottságát.
A lányok nem mertek tovább kérdezősködni. Egy darabig, a míg Frigyes
bácsi a sajtot majszolta, senki se szólt egy szót se. Hanem egyszerre az
öreg tudós váratlanul megszólalt:
– Gyerekek, abban az egyben igazatok van, hogy már ideje volna egy kis
levegőt színi. Holnap reggel kimegyünk Gödöllőre.
A két öreg kisasszony összenézett. Ez az elhatározás annyira meglepte
őket, hogy nyugtalankodni kezdtek.
És Laura kisasszony, a fiatalabbik hajadon, a ki még nem lépte át a
negyvenedik esztendejét – »Laurácska«, Frigyes bácsi szívének a
kiválasztottja – némi tétovázás után nekibátorodott és megkoczkáztatta
ezt a kérdést:
– De, Frigyes bácsi, csak nem érzi magát rosszul?! Olyan furcsa, hogy ez
most éppen Frigyes bácsinak jut eszébe!… Eddig hallani se akart róla,
hogy elmenjünk valahová!… Nyugtasson meg bennünket: ugy-e nincs semmi
baja?
– Persze, hogy nincs semmi bajom! – dörmögött az öreg. – Egészséges
vagyok én, mint a makk, és hogyha ez a sok tisztogatás nem volna, egy
köhhentésemet se hallanátok soha. De persze ez az örökös takaritás engem
is megvisel; nem vagyok mai legény és ez egy fiatalt is megviselne.
Hanem hát én hiába beszélek nektek s hiába mondom, hogy únom már ezt a
temérdek takaritást; ti csak nem akarjátok elhinni nekem, hogy ebbe a
folytonos sepergetésbe és szellőztetésbe én előbb-utóbb bele fogok
betegedni. Azért minduntalan kinyitogatjátok az ablakot és hol a padlót
súroltatjátok, hol törölgettek, poroltok, és a sok seprésnek se ideje,
se órája. Pedig nincs egészségtelenebb dolog, mint ez az őrületes
takaritási mánia; a sok nyitott ajtó és ablak kérlelhetetlen
bizonyossággal reumássá tesz mindnyájunkat, a temérdek seprés pedig
felkavarja a port, kikergeti odvaikból a baczillusokat, és az ember
belélekzi, felszíjja, megrágja, lenyeli ezt a sok mindenféle élősdit, a
melyek különben békén pihennének a helyükön. Hogy az ördög vitte volna
el azt a gazembert, a ki kitalálta ezt a sok gyalázatos tisztálkodást!
– De, édes bácsi – védekezett Laurácska – a lakást mégis csak ki kell
valamikor takaritani! Aztán a szellőztetés magában véve még nem
egészségtelen, és a port le kell törülni a könyvekről, meg a szemetet is
ki kell söpörni!
– Igen, csakhogy mértékkel kellene takaritani, és nem olyan
eszeveszettül, mint ez a ti falusi leányzótok, a kinek a betegsége az,
hogy még álmában is söpör és takarit. És tudjátok-e, mit csinál nekem ez
a leány? Leveszi a polczról a legrégibb, a legdrágább könyvet, és ezzel
püföli, porolja a többit! Tegnap is mit látok?! Véletlenül benyitok a
könyvtárszobába… hát persze takarit, és tudjátok-e, mit csinál?!
Pidansat de Mairobert-rel porolja a többit, Pidansat de Mairobert-rel!
Az öreg kisasszonyok ijedtükben nem tudtak mit felelni.
– Pidansat de Mairobert-t használja portörlőnek, – sírt az öreg –
Pidansat de Mairobert-t, a tizennyolczadik század történetének
legbecsesebb forrásmunkáját, Pidansat de Mairobert »Espion
anglais«-jának egy első kiadását!
– Pedig megmondtuk neki – hebegett Laurácska – hogy a könyvekhez nem
szabad hozzányúlni!…
– Meglássátok, ez a leány még megöl engemet! – szólt az öreg tudós
elkeseredetten.
Nagyon izgatott volt és szükségét érezte, hogy bűnbakot találjon, a kin
kitöltheti a rosszkedvét.
Panaszkodása aggodalommal töltötte el a két öreg kisasszonyt. Hátha
mégis rosszúl van az öreg ur? Hátha meghűlt és valami kezdődő hurut
bántja, hogy egyszerre a levegőre vágyik? Olyan különös, hogy
elkivánkozik a könyvei közül!
De kiderült, hogy az öreg csak rémítgette az unokahugait.
Félreértették. Szó se volt róla, hogy nyaralni menjenek Gödöllőre.
– Holnap korán reggel kimegyünk, és este, az utolsó vonattal
visszajövünk – világosította fel a hugait. – A szabad levegőt mértékkel
kell élvezni; a szabad levegőből hamar megárt a sok!
Az öreg kisasszonyok így is örültek a kirándulásnak. Nekik ez esemény és
sokat igérő, ritka gyönyörüség volt; csöndes, egyhangu életükben nem
igen fordultak elő ilyen érdekes kalandok.
De nem tudták megérteni a dolgot.
– Hála istennek, nem beteg. De hát akkor mi baja lehet?! – tünődtek.