Vagy négy hónappal azután, hogy Tenbrink János, mintegy tízezer főnyi
érdeklődő előtt, pontosan és ügyesen végrehajtotta azt, a mire
vállalkozott – ennek az eseménynek a részletei csak a texasi olvasót
érdekelhetnék, az európai olvasót semmi esetre – a Texasi Vezércsillag
beállított Fairfax mesterhez.
Fairfax mester felnézett, aztán folytatta a munkáját. Számolt.
– Keresztély bácsi! – szólalt meg a Texasi Vezércsillag.
– No mi az, fiam? – kérdezte Fairfax mester, láthatóan csekély
érdeklődéssel.
– A Tenbrink-eset miatt jöttem, vagy jobban mondva: a Tenbrink-eset
végett.
– Végett?
– Hát mondjuk: okából. Vagy: irányában. Irányában, ügyében czéljából – a
hogyan akarja.
– Nem értelek, édes fiam – szólt Fairfax mester, tovább is számolgatva.
– Azt se tudom, hogy mit nevezel Tenbrink-esetnek. Már egyáltalán nem
emlékszem erre a dologra.
A Texasi Vezércsillag megütközött ezen a beszéden.
– Keresztély bácsi, maga egy Pitavalba való fiu! – tört ki belőle a
megbotránkozás.
Fairfax mester nem sértődött meg.
– Miért, édes fiam? – kérdezte szeliden.
– Nézze, Keresztély bácsi – folytatta a Vezércsillag – én nem mondom
azt, hogy a föld nem hord a hátán nagyobb gazembert, mint maga! Pedig
mondhatnám. De nem mondom, mert maga ezt már úgyis régen tudja. Csak azt
mondom… vagy talán nem akar meghallgatni?
– De hiszen hallgatlak! Csak éppen ezt a kis sokszorozást végzem be. Na
és aztán? Vagy csak ennyit akartál mondani?
– Keresztély bácsi! Maga június elsején többet söpört be százezer
dollárnál…
– Már hogy én?…
– Soha se tagadja. Ott volt az egész Austin, ott volt az egész vidék,
ott volt az egész Texas. Többet mondok. Még Mexikóból is érkeztek
vendégek.
– De a czirkusz nem telt meg.
– Egyetlen szék se maradt üres, és azok a tribünök, a hol csak
állóhelyek vannak, megteltek a rogyásig. Persze maga addig, a míg a
tribünök le nem szakadnak az ember-tömeg terhe alatt, a világért se
ismerné el, hogy zsúfolt háza volt. De hát én jó fiu vagyok. Velem lehet
beszélni. Mondjuk, hogy csak százezer dollárt vett be.
– Ha megfizeted nekem azt, a mennyivel kevesebbet vettem be, akkor én
holnap gazdag ember vagyok. De mi közöd neked ehhez? – folytatta,
álmélkodó arczot rögtönözve.
– Nézze, Keresztély bácsi. Maga bevesz egy vagyont, aztán, hogy a kis
lánytól visszarabolhassa a megszolgált negyvenezer dollárt, pereskedni
kezd, azon a czímen, hogy Tenbrink megtévesztette önt.
– Igen, mert becsapott a gazember. Jó pénzért értéktelen árút adott el
nekem. A bonczolás kiderítette, hogy gyógyíthatatlan betegségben
szenvedett. Neki tudnia kellett ezt; tehát megtévesztett. Befont,
rászedett.
– De hiszen magának azért nem kellett visszaadnia a belépti díjakat!
– Igen, de kompromittált. Az erkölcsi kár se kutya. Az erkölcsi kárt
nekem kell megsinylenem.
– Nekem ne beszéljen az erkölcsi kárról. Mondja ezt a mexikóiaknak; azok
talán elhiszik. Mi köze magának az erkölcshöz?!
– Nem vitatkozom veled. Vegyük, mintha igazad volna; tegyük fel, hogy te
vagy Arisztidesz. De ebből még nem találhatom ki, hogy hova akarsz
kilyukadni.
– Megmondom. Magának, hogy visszarabolhassa a negyvenezer dollárt, meg
kellett kennie a bizalmi férfiakat, meg kellett kennie a szakértőket, a
tanukat, az ügyvédeket, a birákat és meg kellett kennie a
tisztességtelen sajtót. Szóval legalább is húszezer dollárt kellett
szétosztogatnia, hogy a negyvenezret visszaperelhesse, visszacsalhassa,
lophassa, rabolhassa… az igét válaszsza meg tetszése szerint. Helyes.
Húszezer dollár még mindig kevesebb, mint negyvenezer. De valamiről meg
tetszett felejtkezni. Hogyan, Keresztély bácsi, maga pénzosztogatást
rendez, sorra megken mindenkit, a kinek csak valamelyes köze van a
Tenbrink-esethez, és a mikor kivétel nélkül mindegyik erkölcsi
tényezőnek juttat egy kis pénzt, már a maga erkölcsi jelentőségének
megfelelő összeget, éppen csak a tisztességes sajtónak nem akar pénzt
juttatni?!
– Ahá, te meg akarsz engem revolverezni?! Ezzel egy kicsit elkéstél,
fiam! Hiszen volt egy kevés bevételem is. Mit akarsz, miből fedezzem ezt
az óriási rezsit, ha nincs bevételem?! Igen, volt; de elvitték. Már
nincsen pénzem; minden véremet kiszítták a pióczák. Nem, barátom, az én
hátamból már nem lehet több szíjjat hasítani!
A Vezércsillag nevetett.
– Nézd – folytatta Fairfax mester. – Mindössze hetven-nyolczvanezer
dollárt vettem be; május harminczegyedikén már nyakra-főre osztogattam
az ingyenjegyeket. Ebből a negyvenezer dollárt majdnem ki kellett
izzadnom. Hogy megmentsem, több mint húszezer dollárt kellett
szétosztogatnom; magad mondod, hogy legalább is húszezer dollárt. Aztán
a rezsi. Azonkivül ki kellett fizetnem a temetési költséget; mikor a kis
lányt elvitték az árvaházba, ki kellett fizetnem az ő és a kísérője
útiköltségét; az ingyenhelyért való folyamodásra bélyeget kellett
ragasztanom…
– Szóval a tisztességes sajtónak nem akar fizetni?
– Mondom, hogy nincs miből.
– Keresztély bácsi, maga nem sejti, hogyan tudok én írni, ha egy kicsit
megerőltetem magamat! És ez egyszer össze fogom szedni a tehetségemet!
– Bánom is én, fiam. Ha megírod a dolgot, hát megírod. Legfeljebb
elmondasz mindennek és ezzel bebizonyítod, hogy komoly ember semmit se
adhat a véleményedre. Engem ez nem bánt. Megírtak én rólam már mindent,
a mit csak meg lehet írni; azért mégis itt vagyok. Többet mondok neked.
Magam is szeretném jó fogalmazásban olvasni a Tenbrink-eset történetét;
hadd legyen öregségemre legalább egy szép emlékem.
– Beszéljünk becsületes nyiltsággal. Mennyit ad? De az utolsó szavát
mondja!
– Száz dollárt, csak azért, hogy az időt kiméljem.
– Mindössze száz dollárt ad?! Egy ilyen nagy gazságból ilyen kicsi pénz
jusson rám?! Egy ilyen rémítő gazságból?!… Különben adja ide. Én már
úgyse fogom megjavítani a világot… aztán száz dollár is több a semminél,
és ezt a száz dollárt, minthogy magától emelem el, okvetetlenül javamra
fogják írni a menyországban. De adja ide hamar, mert minden perczért
kár, a melyet az ember a maga társaságában tölt el!
– Tudod-e, hogy sírni szeretnék?! Gondold el csak, mekkora gazságot
kellett elkövetnem, hogy végül ilyen kis hasznom maradjon belőle!
Persze, a míg az ember az összes erkölcsi tényezőket kielégítheti!… De
hát egyre drágább lesz az élet… olyan rettenetesen drágul az élet, hogy
nemsokára már a legnagyobb gazság se fizeti ki magát! Száz dollárral
megint kevesebb!… Becsületemre, magamnak alig maradt valami.