Szombaton reggel – kezdte – két levelet kapok Bécsből egyszerre. Az
egyiknek a boritékán megismertem a nagybátyám írását; ezt bontom fel
először. A nagybátyám azt írja: tudja, hogy jó helyen van a pénze, és
azt is, hogy én ezt a pénzt gyümölcsöző vállalatba helyeztem; de
minthogy neki most megbízható helyről tizenkét százalékot ajánlottak fel
ezért a tőkéért, átláthatom, hogy nem utasíthatja vissza a nagyon
előnyös ajánlatot, és csakis abban az esetben hagyhatja meg nálam a
húszezer koronát, ha az eddig fizetett tíz százalék helyett ezentul én
is megadhatom neki a tizenkét százalék kamatot. Nyilatkozzam. Jobban
szeretné, ha a pénz a rokonnál maradna; reméli is, hogy az üzletem
megengedi az ujabb föltétel elfogadását; de elképzelhetem, hogy, ha ezt
a kamatlábat már nem fogadhatom el, ő ennyi pénzt nem dobhat ki az
ablakon.
Nem értettem a levelet, mert én a nagybátyámtól soha se kaptam kölcsön
és nem is kértem egyetlenegy fillért se, de azt már nem mondhatom,
mintha ez a levél valami nagyon meglepett volna. Ismerem a nagybátyámat,
a feleségét, életmódjukat, s bizonyos voltam benne, hogy a másik
levélben már megtalálom a magyarázatot.
A másik levelet csakugyan a nagybátyám felesége írta. Arra kér, ne
ütközzem meg a nagybátyám érthetetlen levelén, és tegyem meg neki, az
asszonynak, azt a nagy szivességet, hogy menjek fel Bécsbe, minél
hamarább, ha lehet azonnal. Azért meri ezt kérni, mert tudja, hogy
szeretem és ismerem a nagybátyámat, és számít rá, hogy a segítségére
leszek, a mikor egy nagy izgalomtól akarja megóvni a nagybátyámat. Már
nagyon kell félteni az izgalmaktól; a szívbaja egyre gyakrabban
jelentkezik, és az aggasztó tünetek szomorúan bizonyossá teszik, hogy a
sokáig csak lappangó betegség ujabban nagyot fejlődött. Ha lehetetlen
volna fölmennem, sürgönyt kér az egyik cselédje czímére; ha pedig
fölmehetek, úgy intézzem a dolgot, hogy ő korábban beszélhessen velem és
ne csak akkor, a mikor már a bátyám is tudja, hogy ott vagyok a lakásán.
A legjobb lesz, ha reggel nyolcz órakor jelenek meg náluk, a mikor a
nagybátyám még alszik. Majd mindent megmagyaráz.
Minthogy ismerem az embereket és viszonyaikat, a két levél elolvasása
után kitalálhattam és ki is találtam: mi az, a minek a magyarázatával az
asszony még adós maradt?
Nyilván az asszony valamelyik kegyes csalásáról van szó. Mert ennek az
asszonynak az egész élete csak a kegyes csalások hosszú sorozata.
Közre kell működnöm abban, hogy a csalás ki ne derüljön. Meg kell
kímélnünk a beteget valamitől, a mi ennek a szegény embernek szenvedést,
talán valóságos fájdalmat okozna… noha ti alighanem mulatságosnak
találjátok, hogy mi okozhat neki fájdalmat. Meg kell óvnunk a bátyámat
egy izgalomtól, a mely ezt a szánnivaló embert megölheti… noha az efféle
izgalmakon csak nevetni szoktunk.
Fel kell utaznom Bécsbe, hogy tovább csaljuk, egyesült erővel.
Hogy mi történhetett? Így okoskodtam:
– Valaki megkörnyékezte a bátyámat húszezer korona kölcsönért. Meg tudta
nyerni a bizalmát, és nyolcz százalékot kínált neki, a mit a bátyám
csábítónak talált. Hanem az asszony, a ki tudja, hogy húszezer koronának
az elvesztését férje nem tudná túlélni, másképpen vélekedett erről az
üzletről. Elmondta az aggodalmait s meg akarta győzni a bátyámat arról,
hogy kutyára bízza a hájat; de a mikor ez nem sikerült neki, a második
természetévé vált csaláshoz folyamodott. Azt mondta neki: erre a pénzre
az öcsédnek van szüksége; fényes üzletet fog csinálni vele, tehát nagy
kamatot, tíz százalék kamatot fizethet érte. Nem akart szólni neked;
tőlem kérdezősködött, mit szólnál ehhez. (Éppen akkor járhattam náluk
utóljára.) Ez döntött. A bátyám szeret engem, mert soha se kértem tőle
semmit; az az alkalom tehát, a mikor kimutathatja a jóakaratát,
meghálálhatja apró szívességeimet, hasznára lehet egy rokonának,
elősegíthet egy fényes üzletet, hozzájárúlhat az öcscse vagyonának a
gyarapitásához, különben is gondolkodóba ejtette volna, de hogy még
hozzá tíz százalékot kap ezért!… – ez több volt, mint a minek
ellenállhatott volna. Ez aztán lefujta a másik kölcsön tervét, mert
ennyit már egyszerre nem ad kölcsön; semmiért se merne ennyit
megkoczkáztatni. Az asszony aztán a nekem szánt kölcsönt az egyik
Wertheimból átköltöztette a másikba, s azóta pontosan fizeti férjének a
tíz százalék kamatot, az öreg úr nagy lelki megelégedésére és szinte
fizikai örömére. Hogy mért éppen rám esett az asszony választása? Ennek
az ötletnek még az az előnye is megvolt, hogy én voltam az egyetlen
elképzelhető ember, a kinek nem kellett írást adnia. A bátyámnak ez
talán nem tetszett; de az asszony meggyőzte, hogy nem illenék tőlem
írást kivánni. És minden rendben volt mostanáig. Hanem a korábban
kikosarazott, de végképpen el nem riasztott kölcsönkérő végre is észbe
kapott; egyet gondolt magában és felajánlott tizenkét százalékot.
Bizonyosan úgy okoskodott, hogy ha az ember nem szándékozik a tőkét
megfizetni, megengedheti magának azt a fényűzést, hogy a mikor a
kamatfizetést elmulasztja, nem nyolcz, hanem tizenkét százalékot mulaszt
el. S a többi már világos.
Jól következtettem. De ennek a talánynak a megfejtéséhez nem kellett
valami nagyon éles elme.