»Kisérletek a psychologia biologiai megalapozásához.« – »Adalékok a
lelki élet törvényeinek tanulmányozásához.« – »Jegyzetek a tömegek
természetrajzához.« – »Adatok a psychologia történetéhez.« –
»Tapogatózások az ethika mezején.«
Ilyen szerény czímek voltak olvashatók a Rupertus tanár vaskos kötetein.
Ezekről a munkálatokról a tudományos világban csak egy vélemény volt:
az, hogy szerzőjük a jelenkori kutatásnak egyik legnagyobb büszkesége, a
ki a tudományosságnak uj utakat nyitott, s azonkivül a század legnagyobb
gondolkodóinak egyike, a ki bölcselmi rendszerével egy uj fejezetet kezd
a filozófia történetében.
Voltak tanitványai és hívei, a kik még messzebb mentek. A kik azt
vallották, hogy a Rupertus nevet oda kell sorozni a legnagyobb bölcselők
neve mellé, s a kik szentül hitték, hogy midőn Rupertus tanár
természet-tudományos alapon kereste a psychologia törvényeit, egy-két
olyan tételt állapított meg, a melyek örökre megdönthetetlenek, a melyek
igazsága századoknak meg századoknak szól, s a melyek mindenha olyan
mozdulatlanságban és hideg fényben fognak tündökölni az emberi
gondolkodás előtt, mint maga a sarkcsillag.
Rupertus tanár ellenben igen elégedetlen volt a munkáival.
Most, hogy uj kiadásban tette közzé a psychologia történetéről írt
»adat«-ait, a harmadik kötet átnézése és javítgatása közben eszébe
jutott, hogy azt a huszonnégy sort, a melyet Adeodatus Meibomius, igazi
nevén: Maybaum asztrológus »De summo bono« czímü munkájából idéz, a mint
egy csillag alatt megjegyezte, Leibnizból vette át, az eredetiben nem
olvasta. Bántotta ez a mulasztás; ezt a »felületesség«-et nem
bocsáthatta meg magának. És hátha Meibomiusban ezen a huszonnégy soron
kivül még más érdekes dolgok is lehetnek?! Addig tünődött ezen, míg
elvégezte, hogy Adeodatus Meibomius mestert egészében el kell olvasnia.
Igen, de Adeodatus Meibomius mester idézett munkájának egyetlen ismert
példányát a párisi »Bibliothèque Nationale« őrzi, s mint unikumot a
könyvtári szabályok értelmében nem adhatja kölcsön.
Tehát: el kell utaznia Párisba, hogy a »Bibliothèque Nationale«-ban
elolvashassa Meibomius mestert. De addig is folytatnia kell a megkezdett
munkát.
Mit vigyen magával? Melyek azok a könyvek, a melyek nélkül »egy
pillanatig se lehet el«, a melyek nélkül »mozogni se tud«? A melyekre
este is szüksége van, a mikor már nem szaladhat el a könyvtárba?
Miután sokáig alkudozott magával, vagy negyven kötet könyvről
állapította meg, hogy ezek egyikét se hagyhatja itthon, hogy ezek nélkül
»nem tud mozogni«. A negyven könyv megtöltött egy ládát, s a bőröndjének
is csak egy kis részét hagyta üresen. A ruháit, a fehérneműit, meg a
többi szükséges holmit már alig tudta beleférkőztetni a bőröndbe.
Kiszedte a könyveket, megint visszarakta, órákig kínlódott, hogy mindent
begyömöszölhessen, s nem birt elkészülni.
Már megbánta, hogy magára vállalta ezt a nem neki való munkát, de nagyon
szégyelte volna, ha végül mégis csak segítségül kell hívnia az öreg
asszonyt.
Rupertus tanár szelíd és türelmes ember volt. De már fel kellett
lázadnia az öregasszony zsarnoksága ellen. Nagyon a fejére nőtt.
És miután életében először, utóljára fellázadt, mégis csak beadja a
derekát?! Nem, nem kompromittálhatja magát.
Bepakolt, úgy a hogy tudott, s nagynehezen becsukta a bőröndöt.