Puszta-Szent-Lászlón a világ szemében maga is vendég volt. Az
önkényuralom szomoru éveiben oda nem sokan zarándokoltak Deákhoz ezelőtt
félszázaddal.
Legalább nem annyian, mint 1861 után.
Sajátságos oka volt ennek.
Deák már 1843 óta gyakran kedvetlen volt, ha az ország közügyeire
gondolt. Néha mintha megunta volna a nyilvános szereplést. Mintha undor
lepte volna meg, ha a közügyekkel s a vezető férfiakkal kellett
foglalkoznia. A közvélemény támogatásában s dicső emlékü barátainak
ragaszkodásában nagy hatalommal rendelkezett ugyan, de az ország sorsa
még se ugy alakult, a hogy ő óhajtotta, a hogy ő akarta. Volt hát oka
rá, hogy időnkint elkedvetlenedjék.
Ilyenkor aztán lelke fölött ős szerénysége lett urrá. Törekedett a hir
nélkül való magánélet árnyékába vonulni. Erős kötelességérzete is alig
tudta felszinen tartani.
Az önkényuralom éveiben végre visszavonulhatott. A bécsi kormány ugyan
szivesen bizott volna rá fontos állami dolgokat, de ő e kormánynyal még
érintkezni se akart. Pesten a téli évszakon át s a hidegebb hónapokban,
a mikor ott lakott, szorgalmasan fölkeresték ugyan rokonai s barátai, a
kik fölkereshették, de köztevékenységre alig nyilt alkalom. Azután
megfogyatkozott a benső barátok száma is. Wesselényi, Vörösmarty
meghalt; Csányi, Batthyányi bitón végezték életüket; Széchenyi bolondok
házában, Bónis börtönben, Beöthy Ödön számkivetésben, Zádor György
Bécsben. Csak Kemény Zsigmond és Eötvös József, Klauzál és Szalay és
Csengery voltak régibb barátai közül közelében. A közügyek körül
legfölebb irodalmi dolgokról lehetett eszmét cserélni.
Tiz év folyt le a nélkül, hogy Deák az ország dolgába befolyhatott
volna.
Lehetett valaha ily tiz év?
Volt. 1850-től 1860-ig. A nemzet mégis élt. Vagy meghuzódva az önkényü
hatalom rideg parancsa alatt vagy bujdosó vezéreinek forradalmi
szenvedélyeit titkon ápolgatva.
Deák neve tiz év alatt alig fordul elő a hirlapokban. Hogy hatalomhoz
jusson: senki se hitte; – hogy ő legyen a nemzet vezére, hogy ő hozzon
törvényeket, ő alkosson kormányokat: erre kevesen gondoltak. Ha meglesz
a nagy fordulat: vagy a forradalom férfiai vagy a konzervativ urak
kerekednek felül. Deák nem. Ő örökre elmult korszak emléke marad. Bölcs,
de nem hatalmas többé.
Az ily férfiu közelébe nem sietnek se az élni és boldogulni akarók, se a
lázas tevékenység emberei, se a számitó férfiak. Csupán a régi barátok
és a történelmi érzékü lángoló lelkek. De ezek közül kevés születik,
amazok pedig naponkint fogynak.
Most már ötven év mulva nehéz volna kinyomozni, hogy az országos férfiak
közül kik keresték föl Deákot a puszta-szent-lászlói gesztenyefák alatt.
Klára urasszony negyvenöt éve halt meg; jó férje, a puszta-szent-lászlói
uraság harminczöt éve, maga Deák huszonnyolcz éve. Egyik se vezetett
naplót. Csak Söjtörön élnek még, a kik emlékezhetnének. De hiszen ez is
szomszéd falu, az öregebbek itt is elhunytak már s idegen nevekre s
évszámokra itt se biztos az emlékezés.
A mikor alkotmányos élet kezdődött vagy volt folyamatban, Deák lakását
csaknem közintézeti helyiségnek tekintették a közügyek vezetőférfiai.
Sőt azok is, a kik csak ugy gondolták, hogy ők is vezetőférfiak. S
leginkább azok, a kik az uj idő kezdetén és folyamán szerephez és
álláshoz akartak jutni. A lakás ajtajának kilincsét egyik kéz a másiknak
adta át. Egész hónapok teltek el gyakran, a mikor Deák szobája olyan
volt, mint a telekkönyvi hivatal. Iktató könyvet nem vezettek, rovatos
iveket nem irkafirkáltak, de azért a szoba mindig tele volt emberrel, a
kik kérdésekkel és tanácsokért jöttek, de a kik egyuttal ezerféle
tanácscsal is jöttek.
Azt a fél esztendőt, mely az 1861-iki országgyülés megnyitását
megelőzte, Deák Pesten töltötte az Angol Királyné szállóbeli lakásában.
Zala-szent-lászlói magányát tehát ez az országgyülés nem zavarhatta.
Másként történt az 1865-iki országgyülés előtt.
Akkor már az 1861-iki tapasztalatok után Bécsben is tudták s itthon is,
hogy a nemzet Deákot fogadta el vezérének; a ki hát a nemzettel számolni
akar, Deákot az ki nem kerülheti.
Mailáth Györgyöt 1865. évi junius 8-án nevezte ki a király
főkorlátnokká. Azután báró Sennyey Pál lett csakhamar főtárnokmester.
Ezzel kezdődött az uj korszak.
E férfiak állásfoglalása két dolgot jelentett. Az egyik az, hogy az
1848-iki törvények helyreállitásáról alig lehet szó. A másik pedig, hogy
az ország kormányzását ép ugy, mint 1848 előtt, a konzervativ urak,
mágnások és főpapok akarják kezükbe venni.
Deák nézetét mindenki ismerte.
Ő konzervativ mágnást és főpapot, a régi korszak udvari embereit az
ország élén nem szenvedhette. Főleg ezek okozták az ő erős meggyőződése
szerint az elmult háromszáz év nemzeti szenvedéseit. S ezeket okolta
nagy részben azért az összeesküvésért is, melyet az uralkodócsalád 1848
előtt s 1848-ban Magyarország ellen szitott és szervezett.
Másrészről pedig magánuton is százszor kijelentette, hogy koronázás,
királyi eskü és hitlevél nélkül nincs törvényes és alkotmányos király,
az 1848-iki törvények elismerése és végrehajtása nélkül pedig nincs
alkotmány és nincs kibékülés.
Mit csináljanak hát a konzervativ urak?
Vagy elfogadják Deák nézetét, csakhogy akkor rájuk semmi szükség. Az
ország élére Deák emberei állanak, ők pedig térjenek vissza a magányba
és a feledésbe.
Vagy Deákot beleszoritják az ellenzékbe, mint volt 1833-tól 1848-ig.
Csakhogy nehéz dolog alkotmánynak nevezni oly állapotot, a mikor Deák
mögött áll a nemzet s a parlament nagy többsége, a kormányt még se az ő
emberei vezetik, hanem a bécsi udvar kegyeltjei.
Vagy pedig minden kisérletet és szelid erőszakot elkövetnek arra, hogy
Deákot a maguk nézetének megnyerjék legalább annyira, hogy Deák ne
ellenezze az átmeneti konzervativ kormány alakulását.
A három közül ez utolsót választották.
Igy indult meg a bucsujárás Deákhoz. A puszta-szent-lászlói urilak igy
fogadhatott falai közt oly látogatókat, a milyenek se azelőtt, se azóta
ott meg nem fordultak és ezentul soha meg nem fordulnak.
Klára urasszony nem élt már. Hatodik éve ott porladt a temetőben. Hires
asztalai nem görnyedtek többé az izletes magyar ételek sulya alatt. De
azért volt, a ki az éléskamrára ügyeljen s a konyhát vezesse. Még mindig
a régi vendégszerető ház volt az urilak az öregedő urasággal s világhirü
vendégével.
Julius utolsó hetében Deák Balaton-Füredre ment felejtkezni s a fürdőt
használni. Zala neves férfiai közül már többen voltak ott s volt egy-két
országos közférfiu is. Nem hajón ment Deák, nehogy ágyuszóval, lobogó
diszszel fogadják s ünnepi szónoklatokkal untassák. Kocsin jött feltünés
nélkül. Sőt az udvarlására siető igazgatót, a jó öreg Écsyt még arra is
megkérte, hogy a zenekar üdvözlő zenéje is maradjon el.
Semmi sincs, a minek örülni és ujjongani lehessen. A zajos és tömeges
ünnepeltetést pedig épen nem szerette.
Az országos férfiak közül legelőször Somssich Pál kereste föl. Mintha
csak Somogyból, birtokáról véletlenül jött volna a fürdőhelyre. Pedig
küldve jött.
Régi, legénykori ismerőse Deáknak. Remek és magyar miveltségü férfiu
erős elmével s jeles szónoki tehetséggel. Jól tudott irni is. De a
konzervativ tábor embere 1848 előtt is és most is. Ügyes, ravasz,
kitartó és bátor. Később ugyan őszintén Deák pártjához csatlakozott, de
csak akkor, a mikor Deák a konzervativ pártot szétverte s a parlamentből
kiszoritotta. Deák azonban sohase melegedett fel iránta tökéletesen. Jól
tudom. Én is ültem vele együtt a törvényhozásban s Deák kétszer is
nyilatkozott róla előttem.
Somssich azért jött, hogy Deák nézetét a kibontakozás nehéz kérdéseiről
megtudja s a vezető konzervativ államférfiak iránti érzületét
kipuhatolja. S azután Mailáthnak és Sennyeynek jelentést tegyen.
Deák bizony nem titkolódzott előtte. Már csak azért se, mert tudta, hogy
Somssich alkorlátnokságra – vicekanczellárnak – van kijelölve, tehát
Mailáth jobb keze lesz.
Somssichnak e látogatásáról Mailáth-hoz intézett levelében van
megörökitve az a név, melyen a konzervativek Deákot mintegy gunyosan
maguk között nevezték. Bizony ők csak vastag urnak nevezték.
»Vastag ur.«
Sehogyse megtisztelő szó. Különös kegyeletet semmikép se jelent. Talán
inkább kicsinylést s némi gunyt is. Czélzás ez Deák vállas, zömök
termetére s kövér, vastag derekára. Igazi mágnások közt az ily termet
nem divatos. Waldstein János grófon Széchenyi benső barátján és Zichy
Manó grófon kivül nem is igen emlékszem, hogy az országos nevü mágnások
közt oly zömök, terebélyes testalkat lett volna, mint Deáké. Wesselényi
Miklós báró hasonlitott hozzá, de a magyarországi habsburgi mágnások őt
már inkább erdélyi mágnásnak, nem közülök valónak tekintették.
Deák mellékneve 1839 óta ez volt: »a haza bölcse«. Később 1848 óta
bizalmas körökben csak »öreg ur«-nak nevezték. Kedves szó mind a kettő.
Az »öreg ur« talán kedvesebb, mint a »haza bölcse«. Az »öreg« szó, a
mint népünk használja, gyakran nem az életkor nagyságát jelenti, hanem a
nagyobb erőt, nagyobb hatalmat, nagyobb sulyt jelzi. Az öreg Isten, öreg
fejsze, öreg biró, öreg béres, öreg ur szólásokat igy kell érteni.
Később, az 1867-iki kiegyezés után a vastag ur jelzés a konzervativok
közt is kiment a divatból, hiszen ők maguk is kimentek a divatból. A
mikor már Ferencz József király is használni kezdte az »öreg ur« s
németül az »alter Herr« szólást, akkor már észre tértek az öregebb
mágnás urak is.
Egy nappal előbb vagy utóbb, szintén augusztus 4-ike körül felkereste
Deákot Füreden gróf Mikó Imre is.
Mikót Deák az 1848 előtti időkből nem ismerte, vagy legalább vele semmi
közelebbi érintkezésben nem volt. Először az 1855-ik év végén
érintkezett vele levélben. Mikó nem tartozott Wesselényi Miklós
táborához, őt is konzervativnak tartották, még pedig erdélyi értelemben.
Az önkényuralom azonban felnyitotta szemeit s a tőlünk ujra elszakitott
Erdélynek ő lett egyik legelső s legünnepeltebb vezérférfia.
Megalapitotta nagy áldozattal az erdélyi Nemzeti Muzeumot. Élére állt
összes nemzeti és közművelődési törekvéseinknek Erdélyben. Erdély
Széchenyiének nevezték el és pedig nem méltatlanul. A mikor Kemény
Ferencz bárót az alkotmányos élet derengésekor Erdély főkorlátnokává
kinevezték, Mikó is buzgón közreműködött abban, hogy a törvényesen
alkotmányos állapotok utjából az akadályokat el lehessen háritani.
Később a Deák által alkotott és támogatott első kormányban, gróf
Andrássy Gyula kabinetében ő is tárczát vállalt.
Deák, a mikor a Vörösmarty árvák gyámjává és gondnokává lett, levélben
fordult hozzá, hogy az árvák számára a nemzeti adomány ügyét Erdélyben
vegye kezébe. Mikó nagy buzgósággal felelt meg a felhivásnak. Ettől
kezdve közte és Deák közt benső nemes barátság fejlődött ki. Mikó méltó
volt Deák barátságára.
Mailáthék és báró Kemény Ferenczék felkérésére igy kereste fel Mikó
Deákot. Deák teljes nyiltsággal megmondta neki is nézetét. Külön erdélyi
országgyülés nem lehet. 1848 óta Erdély Magyarországba van bekebelezve,
az unió szent, Erdélyből is csak a választókerületek utján lehet Pestre
az országgyülésbe követeket küldeni, másként nem.
Alig távozott Füredről Somssich és Mikó: jött báró Wenckheim Béla. Ő
Deák pártjához tartozott 1848 előtt is. Deák kedvelte hű
ragaszkodásáért. Az első miniszteriumban a belügyi tárczát vette kezébe.
Őt egyenesen Mailáth és Sennyey kérte meg, hogy Deákot keresse fel,
nézetét puhatolja ki s Deák netaláni szigoru felfogását kisértse meg
enyhiteni.
Végül Szent István király napján, augusztus 20-án Füredre jött báró
Kemény Ferencz maga is. Az erdélyi kérdés igen nehéz volt. Az erdélyi
követek nélkül nincs kiegészitett országgyülés. Csonka országgyülés
pedig nem koronázhat, ki nem egyezhet. Az 1848-at szentül meg kell
tartani. Bécsben pedig épen csak ezt nem akarták. Azért jártak hát Deák
nyakára, hogy ő javasoljon valami kibonyolódást.
– Meg kell tartani a törvényt!
Deák minden fejtegetésének ez volt utolsó szava.
Deák mindenkivel szemben előzékeny volt. A nagy nemzeti ügy fontossága
is ugy hozta magával. De a sok kisérlet és kérdezősködés utóbb mégis
izgatta kissé. Báró Bánffy Albert is fölkereste néhányad magával. Bánffy
maga beszélte nekem, hogy Deák őket már egyenesen összeszidta.
– Nézzétek meg az 1848-iki törvényeket, magatok is rájöhettek, mit
tegyetek.
Végre megunta a sok tanácskozást ott a fürdőhelyen. Nem arra való a
fürdőhely. Összecsomagolt, fölkerekedett s visszament
Puszta-Szent-Lászlóra. Oda nem vezet se hajó, se vasut; ott félig-meddig
kivül van a világon, ott nem zaklatják.
Csalódott. Sőt vederből-csöbörbe jutott. Ott hajszolták még meg igazán.
Mindjárt szeptember 8-án meglátogatta Tisza Kálmán.
Tisza Teleki László gróf halála után az 1861-iki országgyülésen a
határozati párt vezére lett. E párt volt többségben s vele szemben Deák
a kisebbséget, az ugynevezett felirati pártot vezette. Igaz, hogy a
mikor kenyértörésre került a sor, saját többsége elől a határozati párt
megfutamodott s igy az országgyülés sikere vagy sikertelensége iránt
való felelősség látszólag Deák nyakára tekeredett.
De utóbb Deák mellé állt a valódi többség is. És pedig annyira, hogy az
1865-iki országgyülésre a követek kilencz-tized részét Deák nevével
választották meg. Tisza ezt igen jól látta. Deák mögé állani nem akart.
Ösztöne, egyénisége arra birta, hogy Deák ellenese vagy utóbb ellenzéke
legyen, de Kossuth-párti még se legyen. Tisza bizony ily helyzetben
szükségesnek látta, hogy Deák nézete iránt jó eleve tájékozódjék.
Ez volt oka a puszta-szent-lászlói látogatásnak.
Én ugy tudom, volt még másik mellékes, noha elég érdekes oka is.
Megtudni, vajjon Deák kiengesztelhető-e Ghyczy Kálmán iránt.
Deák nem szerette Ghyczyt, sőt eléggé nem is becsülte. Ezt ugyan
külsőleg nem igen vették észre az emberek, de én igen jól tudom, mert
magától Deáktól tudom. Idegenkedésének valódi okait talán másutt fogom
előadni, itt csak annyit jegyzek meg, hogy az irányadó férfiak már
suttogtak arról, hogy Deák az uj országgyülésen Ghyczyt nem fogadja el a
parlament elnökének. Ez kedvetlenné tette Ghyczyt. A mult 1861-iki
országgyülésen ő volt az elnök, elnöksége ellen nem is volt kifogása s
ime, most mégis kibukik az elnökségből.
Ha Deák elfogadja Ghyczyt: ez valószinüleg nyomban az ő pártjához
csatlakozik. Ha el nem fogadja: Tiszáékhoz áll. Igy látta mindenki.
Deák mégse fogadta el. Inkább megbarátkozott azzal a kellemetlenséggel,
hogy elveszti és az ellenzékbe kergeti Ghyczyt.
Hiába: nem szerette őt. Ghyczy se 1848 előtt, se 1861-ben nem tartozott
az ő pártjához. Azonkivül Deák ingadozónak s megbizhatatlannak tartotta
az elnöki székben. Az országgyülés esetleg koronázó és kiegyező
országgyülés lesz, az elnöki székben tehát oly férfiunak kell ülni, a ki
szivvel-lélekkel Deák embere. Igy lett elnöke az öreg Szent-Iványi
Károly, Deák régi barátja.
Tisza Kálmán tehát azért is ment Puszta-Szent-Lászlóra, hogy ott Deákkal
bizalmasan Ghyczyről is beszéljen s ha lehet Ghyczy iránt kiengesztelje.
Nagy előnye lesz ugyan Tiszának, ha Ghyczy hozzá csatlakozik, de magára
és pártjára mégis nagyobb előnyt látott abban, ha Ghyczy lesz az elnök.
Alig ment el Tisza, egy-két nap mulva Puszta-Szent-Lászlóra érkezett
Nyáry Pál, a kit Jókai a vasembernek, rendithetetlennek nevezett el.
Érdekes történelmi alak. Élete, halála különös és megrenditő.
Jellemének, sőt még tehetségének is sok részlete egészen egyezik
Deákkal. Sok részlete azonban természetesen nem egyezik. Mégis Deák
másának lehet tekinteni, de egészen nyers állapotban. Történelmünknek
hézaga támadna, ha alakját s történeti cselekményeit alkalmas irói
tehetség nagy gonddal és szeretettel meg nem örökitené.
Nyáry Pál a kiegyezés eshetőségeiről óhajtotta Deák nézetét ismerni. De
talán még inkább arról, hogy a vármegyéket visszaállitsák-e és minő
hatáskörrel s hogy a felelős kormányzatot miként egyeztessék össze a
vármegyével.
Óriási kérdések voltak ezek egykor. S ha egészséges lesz a nemzet
alkotmányos élete: fölmerülnek egykor még ezen túl is. A mai nemzedék
lelke sokkal bágyadtabb, semhogy e kérdésekkel megbirkózhatnék.
Ekkor beszélte el Nyáry Deáknak a Beleznay grófok rettenetes tragédiáit.
Nyáry ismerte a grófokat személyesen is s ismerte ügyeiket, mint
szomszédbirtokos közvetlenül is, de a peres iratokból is. Egész délután
s még fél éjszakán át is folyt ezekről a beszélgetés. Deák figyelmét
nagyon lekötötte a beszélgetés.
Érdekes, miként tértek rá a Beleznay ügyekre.
Arról volt szó, hogy Deák mennyit ás-vés, fur-farag, kerekit. Nyáry Pál
csodálkozott e fölött.
– Sohase csodálkozzál e fölött, Pali. Nekem ez orvosságom. Közdolgok,
magándolgok gyakran fölháboritanak. A furás-faragás, kerekités
megnyugtatja, lecsillapitja a lelket.
Ezt mondta Deák. A kerekités alatt az esztergályozást értették abban az
időben.
Nyáry azt felelte:
– Nem vagyok meggyőződve az efféle kézimunka lélekcsillapitó
természetéről. A fiatal Beleznay gróf élete sehogyse igazolja e
felfogást.
S elmondta a következő esetet:
A mikor a lefejezett gróf fia agyonlőtte a szolgabirót, a ki pedig
tiszti megbizásban volt nála, akkor fia, a most is élő kis gróf talán
öt-hat éves gyermek volt. Szép, pufók, erős, egészséges gyermek.
Mindenki ismerte már a Beleznay grófok vad, szilaj természetét, a
bajorpusztitó hires tábornoktól kezdve a szolgabiró gyilkosáig, de azért
mégis közbeszéd tárgya volt a szomoru eset. Hiszen a gróf apját is
apagyilkosság miatt fejezték le. S ime, fia mégis csaknem olyan
borzasztó cselekményt követett el.
Naponkénti beszéd tárgya volt ez az eset a budai várban, a nádorispán
udvarában is.
Mi hát az oka annak, hogy ily kiváló főuri családot annyira üldöz a
végzet?
A vér. Az öröklés. A szelidithetlen vad természet. A fékezhetetlen
szilaj indulat. A mely apáról-fiura száll harmad és negyediziglen s
talán mindaddig, mig a nemzetség ki nem hal.
Ez volt az általános vélemény.
Dorottya főherczegasszony, a nádorispán felesége másként vélekedett.
Ő azt mondta: a nevelésben van a hiba és a környezetben. Rosszul
nevelték a grófokat s a szilaj magyarok társaságában könnyen elvadultak.
Ám adják ő neki a kis öt-hat éves gyermeket, majd ő fölneveli, a magyar
környezetből kiszabaditja s majd ő megmutatja, hogy szelid, jó ember
lesz belőle.
József főherczeg nádorispán szaván fogta feleségét. A kis grófnak ugy is
kellett a gyámság, neveléséről ugy is kellett gondoskodni, a főherczegi
udvar nem is keriti költségbe a nevelést, mindenképen czélszerü, ha a
vármegye elfogadja Dorottya főherczegasszony ajánlatát. Tetszett az
eszme Dubraviczky Simonnak, az alispánnak; tetszett Szentkirályi
Móricznak és Nyáry Pálnak, a vármegye vezérembereinek is. A kis grófi
gyermek Dorottya kezére és gondjaira került.
Nosza, tegyünk hát kisérletet.
A főherczegasszony a legtudósabb és legeszesebb német pedagógusoktól
kért tanácsot. Ezek, mint afféle szakértők, természetesen egyetértettek
a fönséges gyámanyával. A kis grófot ki kell szabaditani a nyers
magyarok közül, el kell küldeni Drezdába, németté és tudóssá kell
nevelni s különösen meg kell tanitani az esztergályos mesterségre.
Furjon-faragjon, kerekitsen, gömbölyitsen: ember lesz belőle.
Igy történt.
Mire a kis gróf tizennégy-tizenöt éves lett: tökéletes németté lett s
egy szót sem tudott már magyarul. Belevertek annyi tudományt, ugy
füstölt tőle a feje, mint a kémény. Az esztergályos mesterséget is
tökéletesen megtanulta. Annyi orsót, rokkakereket, tálczát, tintatartót,
butordiszletet kerekitett és gömbölyitett, hogy tele lett vele egy
raktár.
Szóval: tökéletesen sikerült minden.
Azonban magyar gróf fiu még se lehet esztergályosmester. A kire tizezer
hold föld néz Pest-Pilis és Solt törvényesen egyesült vármegyékben: az
már még se válthat munkakönyvet, még se köthet bugyrot a hátára s még se
mehet városról-városra, szállóról-szállóra nyavalyogni, kéregetni,
műhely után esenkedni, mint valami mezitlábas, foltos nadrágu,
éhenkórász vándorlólegény.
Hozzá méltó pálya kell a magyar gróf fiunak, ha mindjárt német tudós is,
kitanult esztergályos is. Mi lehetne pedig hozzá méltóbb, mint a
hatalmas és dicső bécsi császári udvarnál való alkalmazás? Oda beteszik
udvari apródnak, lassanként megnő, megszépül, megerősödik; vivni,
lovagolni, katonáskodni megtanul; sorsát fölviszi magasra neve,
gyámanyja és a jó szerencse; valami előkelő udvari hölgy, grófi vagy
herczegi kisasszony beleszeret és igy tovább gyorsan, dicsőn mindig
előbbre.
Valóban özönével ontá rá áldását az égnek kegyelme. Neve nagy, ősapja
hires tábornok, diadalmas ellenségverő, személye érdekes, öregapja is
gyilkos volt, apja is; apja most is vasat hord lábain s naponkint söpri
a vármegyeház udvarát; nevelése jó, alakja délczeg, erős, mint a bika,
otthon uradalmai, itt a legmagasabb figyelem kiséri, maga a fiatal
császár Ferencz József is ismeri és kegyelmében tartja. Még magyarul is
ujra megtanult. Az udvari istállók körül rá akadt egy-két kiszolgált
huszárra, azok ujra belehozták ősei nyelvébe.
Lehet-e ennél szebb pálya, boldogabb élet, biztosabb jövő?
Lehet-e vagy nem lehet: a fölött az ifju grót nem sokat tünődött. Hanem,
a mikor tizenkilencz éves lett, egyik barátjába ott a császári udvarnál
beleveszett, annak a fejét beszaggatta, földhöz vágott kardot, diszes
egyenruhát, fényes jövendőt s ugy ott hagyta azt a fényes és hatalmas
császári udvart, azt se mondta, hogy befellegzett.
Elszökött.
Hogy hamarosan meg ne találják, hazament Magyarországba.
Mezőszentgyörgyön, Veszprém vármegyében lakott anyai nagybátyja, annál
keresett és talált menedéket. Azzal is összeveszett két hét alatt.
Haragjában puskát ragadt s rá lövöldözött saját nagybátyjára, csak az
isten őrizte, hogy agyon nem lövöldözte.
Nos hát a sok német tudománynak, furás-faragásnak ez lett a vége.
Szegény gyámanyja, Dorottya főherczegasszony elájult volna, ha mindezt
igazán megtudja.
Bizony a vér, a vér! Sohase lesz a párduczból mopszli.
Deák nagyokat nevetett, Oszterhuber József még a hasát is fogta, ugy
nevetett Nyáry Pál elbeszélésén. Igy jött azután a sor a nagy tragédiák
elmesélésére is.
De még Nyáry Pállal se végződhettek el a nagy tanácskozások.
Báró Sennyey Pál főtárnokmesternek volt valami megbizása apósa, báró
Fiáth Ferencz részére. Báró Fiáth Veszprém vármegye főispánja lett.
Deáktól kellett tanácsot kérni: miként kezdődjék a vármegye élete, hogy
azután a szerint igazodjanak a többi vármegyék is. Báró Fiáth Késmárky
Józsefet, későbbi alispánt küldte Deákhoz tanácsért. Igy tett a többi
szomszéd vármegye, Zala, Somogy, Vas vezető emberei egymásnak adták
Puszta-Szent-Lászlón az ajtókilincset.
Egyszer fényes fogat kanyarodik be a kapun s robog el a hires
vadgesztenyefák előtt. Négy fekete a kocsi előtt, ezüstre a szerszám,
nagy rózsás kürtőkalap a kocsis fején, ezüst paszomántos, ragyogó
öltönyü inas a bakon.
Vajjon ki lehetett?
Sohase szokott ilyes kocsi járni Puszta-Szent-Lászlón. A kis falu népe
összefut a kapu előtt. Talán csak maga a császár jött a »tekintetes«
urat meglátogatni.
No, nem épen maga a császár, de mégis a főkorlátnok, a hatalmas Mailáth
György. Gróf Festetich György kocsiján jött Molnáriból.
Szeptember 21-ikén történt ez a látogatás. Száz mende-monda lett belőle
Zalában. Pedig a főkorlátnok is csak azért jött, hogy Deák jó tanácsát s
egyelőre legalább sok mindenféle dologra kegyes elnézését kikérje.
Még két látogatást kell felemlitenem.
Az egyik a königgrätzi csata után történt.