A kis lány még javában teritett, mikor kint durván megszólalt a csengő.
Ijedtében egy kis tányért el is ejtett. Darabokra tört. Nagy
fejvesztetten iparkodott a cserepeket összeszedni, de már késő volt. A
mostoha, drága zöld szinházi kabátban, suhogó fehér selyemben megállt az
ebédlő ajtajában. Szép piros arcza eltorzult a gyülölettől s mikor a
megdermedt kis lányt a cserepekkel kezében látta, rárontott és
belemarkolt a hajába:
– Megint kárt csináltál? Hol jár az eszed, te haszontalan? Hát még azt
sem tudod rendben megcsinálni, a mihez az utolsó parasztlány is ért? Mi
lesz belőled? Mit csináljak még veled, te haszontalan teremtés?
Minden szót egy nagy rántás kisér a kis lány haján. Az térdre bukik, ugy
türi szó és sirás nélkül a bántalmat. Ezzel dühiti maga ellen a
mostohát. Tán ha sirna, ha könyörögne, nem gyülölné ennyire. De ez a
néma türés egy a kitagadással. Nem ismeri el jussát a házhoz, csak
idegennek, ellenséges hóditónak látja, a ki eltaposhatja, de jogot nem
szerez rajta.
Az apa, kicsi szőke ember, erősen kopaszodva, egy pillanatra fölbukkant
az asszony mögött, de nyomban eltünt. Hadd higyje a szegény lány, hogy ő
nem tudja, mi történik most.
– Hamar a vacsorát – rikolt még rá a mostoha – s ha még egyszer kárt
csinálsz és nem lesz teritve, mire hazaérünk, megfojtalak. Érted?
Erna erre a fenyegetésre csak mosolyog magában. Kimegy a konyhába és
hozza szépen föltálalva a hideg fölvágottakat. Apja már ott van az
ebédlőben, de nem mer a lányra nézni. Ez meg rá emeli szomoru szemét és
halkan mondja:
– Jó estét, apuskám.
Az ember megrezzen, erősen fojtogatja torkát a megindulás, de nem mer
lányára nézni, mert a belső szoba ajtaját indulatosan föltépik s már
rohan be az asszony omló pongyolában, magából kikelve.
– Hát ez meg micsoda? Ki vágta le a rouleau zsinórját? A hálószoba egyik
ablakáról le van vágva a rouleau-zsinór. Minek tetted?
A kis lány arcza fehér lesz, most tán először életében lesüti szemét
mostohája előtt, ugy rebegi:
– Nem tudom.
– Julcsa! – ordit a nagysága. – Julcsa jön és a nagysága tőle is számon
kéri a rouleau-zsinórt.
– Nem tudom, nagysága, én csak nem loptam el.
– Akkor te voltál, te aljas, levágtad, csakhogy engem boszants. Csupa
gyülöletből és ravaszságból. Be fogod mindjárt vallani?
A kis lány hallgat.
– Hova tetted, szólj!
– Nem vágtam le, – mondja a lány most már konokul.
– Hová tetted – rikolt az asszony és ismét nekiesik a kis lánynak.
– De édes! – kiált most az apa. – Ne izgasd magad!
– Még véded? Te? Ellenem?
– Nem, édes, csak az idegeidet féltem. Ne izgasd magad azért a
zsinórért, nem érdemes!
– Nem érdemes? Ilyen vakmerő boszantás! Hiszen ezt csak a boszantásomra
tehette és más nem tette, mint ő. Hát neked csekélység, hogy a házadnál
valaki ilyen szemtelenül boszantsa a feleségedet? No jó, eltüröm ezt is,
hanem holnap reggelre meg legyen az a zsinór, különben fölvetem a
kérdést: vagy én hagyom el a házat, vagy ő!
Erna nagyon különösen mosolygott s nem törődve többet a mostoha
kiáltozásával, kifelé tartott. A konyhában szinte jókedve támadt és
odasugta a sápitozó Julcsának:
– Holnapra meg lesz a zsinór! És még ma éjjel megyek a padlásra.
– Kár volt felingerelni a nagyságát – mondta Julcsa. – Lássa, most a
nagyságának igaza van, minek vágta le az ablakból a zsinórt?
Erna erre nem felelt, csak odaszoritotta homlokát az ablak üvegére és
nézett ki a nagy sötétségbe. Majd hirtelen megfordult és Julcsának
mutatta:
– Lássa, itt van a padlás kulcsa is.