A kiadóhivatal előtt mindennap kiragasztják az apróhirdetéses hasábokat,
az ingyen olvasó publikum számára. Budapestnek egészen külön társadalmi
osztálya fejlődött ki azokból, a kik az utczán tanulmányozzák az
apróhirdetéseket. Reggeltől délig váltják egymást föl a mindkét nembeli
tanulmányozók, apró noteszokba beirják a nekik való «keresleteket»,
félénken benyitnak a hivatalba s a kapott czimekkel estig ajánlkoznak,
szóval és irásban. Foglalkozásnak elég egész napra, nem gyümölcsöz
semmit, de mivel egyik sem hal éhen, föl kell tennem, hogy meg lehet
belőle élni.
Egy kopott fiatal ember, meg egy kopott leány között ezen az úton
szövődött az ismeretség. A szegénység huzódik is egymástól, közlékeny
is. Két hét multán a leány hiába kutatott zsebében czeruza után s a
fiatal ember fölajánlotta a magáét.
A leány: Köszönöm, nem tudom, hol hagyhattam el.
A fiatal ember: Bizonyosan otthon tetszett hagyni.
A leány: Igen. A másik ruhámban.
A fiatal ember (magában gondolja: sohsem láttam rajta más ruhát): Én,
kisasszony, elővigyázatos vagyok, minden ruhámban tartok czeruzát.
A leány (magában gondolja: könnyü neki, mikor csak egy ruhája van): Okos
is, mert nagyon kellemetlen, ha az ember föl akar valamit jegyezni s
nincs mivel. Meglehet, hogy épen ilyenkor, ilyen csekélység miatt
szalasztja el a kedvező alkalmat.
A fiatal ember: Bizony, igaza van.
Másnap a fiatal ember udvariasan előre engedi a tudakozó rácshoz. A
bediktált czimek után itélve, sejtette, hogy a kisasszony mint bonne,
mint elárusitónő, mint probirmamzel, mint társalkodónő, kulcsárnő keres
állást.
A fiatal ember: Nagysádnak remélhetőleg már van kilátása állásra?
A leány: Ó, van, hiszen hely akadna bőven, csakhogy megválogatom ám. Nem
minden elfogadható, a mi itt kinálkozik. Különben tetszik tudni, nekem
nem épen életkérdés, hogy állást kapjak, mert hála istennek, szüleimnél
vagyok s csak ugy gondoltam, hogy minek töltsem az időt hiába, ha akad
valami megfelelő állás, hát én is keresek valamit. Önnek persze
nincsenek szülei?
A fiatal ember: De vannak, hála istennek, s a helyzetem egészen olyan,
mint a nagysádé, csakhogy az én szüleim vidéken laknak s férfi létemre
természetesen nem akarok örökre rajtuk élni.
A leány: Természetes, természetes, ön férfi. S mi a foglalkozása kérem?
A fiatal ember (némi zavarral): Kereskedő vagyok.