A gyár irodája, este nyolcz órakor. A gyár alszik, minden más ablak
sötét. Az igazgató a divánon fekszik és hevesen szivarozik. Aztán
fölpattan:
– Eh, gyi te rossz ló, ha belégebedsz is… dolgozz!
Odaül a kényelmes karosszékbe és fejét két tenyerébe fogva olvas, aztán
fogja a czeruzát és számol, aztán fogja a tollat és ir. Mennél tovább
foly a munka, annál gyorsabban váltakozik a czeruza, meg a penna. Végül
majdnem önkivületben van, csakugy robog előre és a papirosok
nyöszörögnek, mintha legázolná őket.
Egy óra multán nézi az óráját. Kilencz.
– Vacsorálni – mormogja, aztán előszed egy üveg cognacot és nagyot húz
belőle.
– Nem lehet… majd… talán… hajnalban…
Ekkor nyilik az ajtó. Elegáns uri dáma, drága prémes kabátban lép be,
szőke haja keresztülcsillog a dolgozószoba félhomályán. Az igazgató
felesége.
Az igazgató föltekint és idegesen fészkelődik.
Az igazgató: Csókollak, te vagy? Hogy jutott eszedbe?
Őnagysága: Egy kicsit sokallottam már a várakozást. Az opera fél
nyolczkor kezdődik és én negyed nyolcz óta vártam, vártam…
Az igazgató: Igaz, az opera… De, kedvesem, látod, hogy nem érek rá.
Igaz, hogy meg kellett volna izennem, de arra sem értem rá, hogy az
eszembe jusson. Különben látom, hogy nem is vagy szinháznak öltözve.
Őnagysága: Igen, átöltözködtem. Kilenczkor már úgy sem érdemes. A
jegyeket oda adtam Ernőnek, hadd vigye el a szeretőjét. Ha én a szeretőd
volnék, most én is az operába mennék. De igy?
Az igazgató (idegesen): Kedvesem, még csak az kell, hogy a házi
perpatvart ide hozzad nekem. Egyebet se hallok, csak panaszt. Mindig
panasz és szemrehányás. És miért? Mert dolgozom. Kiért dolgozom? Érted!
Igen, csak érted. Vagy nem te vagy kettőnk között a nagyralátó? Nem te
élsz úgy, mintha milliomos volnék, nem te irtózol-e az egyszerü élettől,
az olcsó lakástól és az olcsó ruhától? Hát én mindent megteszek neked és
akkor azzal állsz elő, hogy elhanyagollak, mivelhogy a pénzt nem adják
ingyen, a hogy a te paszióid sem teljesitik ingyen.
Őnagysága: Befejezted? Kedves barátom, ha kettőnk közül egyiknek van oka
panaszkodni, bizonyára nem te vagy az. Nekem ez a luxus kell, de valld
be, hogy neked is kell, mert ha nem igy élnél, nem is lehetnél az, a ki
vagy. De nem igaz, százszor nem igaz, hogy nekem örökös szalmaözvegynek
kell lennem, mikor együtt élek az urammal. Neked nem muszáj dolgoznod,
te akarsz dolgozni. S ha sétálni akarok menni, idegenekkel megyek, vagy
magamban. Ha szinházba akarok menni, ott van az Ernő. A multkor
végigmentem a koronaherczeg-utczán és akkor hallottam, a mint egy ember
mondta a másiknak: ismerem jól, mindig ezzel a fiatal emberrel van. Sok
pénze lehet ennek a fiatal embernek, hogy ilyen szép, elegáns szeretőt
tarthat.
Az igazgató (lecsapja a tollat): Féltékenynyé akarsz tenni? Jó, holnap
kitekerem az Ernő nyakát. Nem elég? Föl fogom kutatni azt a fiatalembert
és le fogom párbajozni, mint a kutyát. Ütök, vágok, öldösök, mészárlok,
de _holnap!_ (Kiabálva). Érted? Holnap, ma hagyj békén dolgozni, mert
megbolondulok.
Őnagysága (szikrázó szemmel): Őrjöngsz, barátom, őrjöngsz, de hát jól
van, már nem szóltam semmit. Megyek, a kapuban vár Ernő. Soha nem hallod
többé, hogy szeretnék veled is lenni. Meg leszel velem elégedve, ó,
nagyon meg leszel velem elégedve. Isten önnel uram!
Az igazgató (egyedül): Hej ha én önthetném a vasat, napi egy forint
harmincz krajczárért! _S ezek az asszonyok_ csupa henyélés, csupa hiuság
és semmi tisztelete a verejtéknek, mely értök hull!