Az igazgató lakása. Őnagysága a kis rococo asztal előtt ül is ir:
«Érzem, hogy már nem birom soká. Az isten sok erőt adott nekem, de nem
eleget ehhez a fegyenczmunkához. Mért nem születtem szegény
varrólánynak? Reggeltől-estig ülnék a munkánál, de azután nyugtom lenne.
De igy? Az uram azt mondja, hogy léha és henye az életem. Közönséges
ember, sohasem fog megérteni. Azt hiszi, csak az a munka, a mivel az
ember pénzt keres. Tizezer forint! És költünk tizenötezret és jóban kell
lenni ezzel, meg azzal a vezérigazgatóval, a képviselővel, az
asszonyokkal, a lányokkal, a házmesterekkel és alkudni a kereskedőkkel
és mosolyogni a szabónőre, hogy ne adja át a kontót és minden nap tiz
fölfordulás, ha fogadónapom van, ha nincs. A fogadónapokon csak azok
jönnek, a kikhez semmi közöm, mindenki más külön jön, egyedül akar lenni
velem. Jóságos isten, mennyi kisértés, mennyi szemtelenség, melyet csak
mosolyogva és biztatva verhetek vissza. Mi a különbség köztem és egy
kaszirnő között? Kaszirnő szeretnék lenni, akkor legalább tudnám, hogy
mi vagyok!»