A tudományos gondolkozás evoluciója a föltétlen bizonyosságról a
fokozatosan haladó bizonytalanságokra vezetett. Még ötven év előtt a
tudomány az igazságoknak olyan koszorúját jelentette, amelyet a
kételkedés még nem hervasztott el. Az épület alapjai bámulatot keltettek
nagyságukkal. Úgy látszott, hogy a tudósok egyenletei, amelyekkel a
dolgok végső elemeit: az időt, tért, anyagot és erőt összekötötték, a
természet törvényeihez vezetnek. A legújabb fölfedezések azonban
megsemmisítették összes illuzióinkat a világegyetemről.
A klasszikus mechanika, hajdan a látszólag legbiztosabb tudomány, fedte
föl a legtöb bizonytalanságot, mióta a tapasztalat kikezdte az alapjait.
Abban a korban, amidőn hívei úgy gondolták, hogy megmagyarázhatják a
világot a mozgás egyenleteivel, a világegyetem nagyon egyszerűnek tünt
föl. Manapság azonban nyilvánvalóvá lőn, hogy a dynamika képtelen a
dolgokat megmagyarázni. Az energetikai mechanika, amely a jelenségekben
csak az energia módosulásait látja, szintén nem vezetett biztosabb
magyarázatokra.
Az új tapasztalatok, amelyek vonatkoznak: a tömegnek a gyorsaságával
való változására, az anyag és erő azonosságára, az energia sugárzására
változó nagyságok («Quanta») elemei által, következéskép a megszakgatott
és folytonosnak a jelenségekben való helyettesítésére: kellőképen
megmutatták, milyen gyenge lábon állanak az egykor megingathatlanoknak
tekintett tudományos alapelvek.
Egy kiváló mathematikus helyesen jegyezte meg az új eszmékre nézve, hogy
manapság tanui lehetünk annak, hogy ugyanaz az elmélet «majd a régi
mechanika alaptételeire, majd meg olyan föltevésekre támaszkodik,
amelyek annak tagadásai». Amilyen biztos a tudomány, amíg a tények
területére határolódik, époly bizonytalanná válik – még pedig
napról-napra bizonytalanabbá – a magyarázatok birodalmában.
A mechanika tételei, amelyek már annyira módosultak az utolsó években,
még jobban meg fognak változni, ha az az eszme általánosul, hogy az
anyag egyszerűen időleges állandósággal fölruházott energiaforma. Az
anyag és az erő, amelyek egykor látszólag két különválasztott világot
jelentettek, ma már csak mint ugyanannak a dolognak különböző alakjai
jelenkeznek.[5]
A természet minden elemeit hihetőleg láthatatlan kötelékek kapcsolják
össze. A vonzás szálán oscillál az óceán a csillagok és a föld között. A
testek térfogata folyton változik a környezet hőmérséklete szerint. Az
asztal, amelyen ezeket a sorokat írom, alá van vetve a világegyetem
minden csillaga vonzásának, viszont ő is vonzza valamennyit. Semmi sem
marad elszigetelve a világ gépezetében.
A váratlan tünemények, amelyeket az anyag disszociációjának fölfedezése
tárt elő, megmutatták, hogy körülvesznek minket gigászi erők, amelyekről
alig van sejtelmünk s amelyek még ismeretlen törvényeknek
engedelmeskednek. Ezek között az erők között leghatalmasabb az atomközi
energia, s ez is ismeretlen volt még néhány év előtt, amint ismeretlen
volt a villamosság hosszú évszázadokig.
A khémiai reakciók, erőforrások, melyeket kihasználunk, módosítják a
molekulák egyensúlyát, de alig érintik az atomok állandóságát. Ha a
tudomány elér egészen odáig, hogy képes lesz a testek atomjait egészen
szétválasztani, ezzel akkora erőforrás kerül majd a kezébe, amely
szükségtelenné teszi a szén használatát s gyökerestől átalakítja a népek
létföltételeit.
A legállandóbb anyag is, pl. egy márványtömb, látszólagos
mozdulatlansága mellett is intenziv élet s benyomásra való reagálás
képességét rejti magában, amelyet könnyű felfedezni bizonyos
eszközökkel, aminő pl. a bolométer. Az anyag, amelyet hajdan tétlen
elemek, a nyugalom jelképének tekintettek, csakis alkotó atomok roppant
gyors, forgatagos mozgása révén áll fenn. Az anyag a mozgás, semmiképen
nem a nyugalom.
Az anyag egyensúlyi állapotát jelenti a belső erőknek, amelyek benne
székelnek, s a külső erőknek, amelyek körülveszik. A test meghatározása
tehát elválaszthatatlan környezetétől. A legkeményebb fém is gőzzé
változik, ha környezete bizonyos változást szenved. A víz szilárddá,
folyékonnyá, vagy gőzneművé lesz, a környezet szerint, amelybe merítik.
Meglepő látni, hogy a tudomány, amely oly könnyűséggel figyeli meg a
tényeket, mily nehezen jut el törvényei meghatározásáig. Több mint
félszázadnyi kutatás telt bele, amíg rájöttek, hogy a törvények, amelyek
valamely energia-modus (hő, villamosság, mozgás stb.) megjelenését
meghatározzák, azonosak azokkal, amelyek valamely folyadék lefolyását
irányítják, minélfogva energia nem nyilvánulhat máskép, mint bizonyos
elemek denivellációjával.
A természetben az elemek látszólagos kicsisége gyakran nincs viszonyban
hatásai nagyságával. Az elefánt vagy a tölgy eredeti sejtje sokkal
kisebb, mint egy gombostű feje. A legparányibb fémdarabka végtelen
nagymennyiségű atomközi energiát tartalmaz.
Bármely természeti erővel megkaphatjuk az összes többit, kivévén azokat,
amelyek az élő lényeket éltetik. Életet csak élet teremt.