Az életkörülmények általános megdrágulása a háború alatt s a szigorú
szükség, amely egy sereg termékben világszerte beállott, megmutatta a
népeknek egymástól való ipari, kereskedelmi és pénzügyi függését. A
közgazdák már jelezték ezt, de sohasem győztek meg senkit.
A népek egymástól való függésének példájául föl lehet hozni azt a tényt,
hogy a háború előtt a francia fémipar az ország keleti részén
Westfáliából szerezte be a szenet és cserébe vasércet adott. A francia
kohászat époly kevéssé tudott ellenni a német szén nélkül, mint a német
kohászat a francia érc nélkül.
A népek egymástól függése még a háború alatt is megnyilvánult. A
robbanóanyagok gyártásához szükséges gyapot az Egyesült Államokból, a
földmívelésben használt nitrátok Chiliből származtak. A pyrit, amely a
sok lőszer gyártásának alapjául szolgáló kénsav előállítására szükséges,
Spanyolországból és Norvégiából jött hozzánk.
Bár a szabadkereskedelemnek vannak bizonyos előnyei és valószínű, hogy a
jövőben diadalmaskodni is fog, azt hisszük, hogy a háború nagy erőt
kölcsönzött a védővámos iránynak. Valójában bebizonyította a népeknek
azt a követelményt, hogy lehető legnagyobb mennyiségben termeljék a
maguk földjén az anyagokat, amelyekre szükségük van, hogy
függetleníthessék magukat.
A lelkiviláguk közt leronthatatlanul fönnálló választófalak ellenére is
a népek napról-napra szorosabbra fűződő gazdasági viszonyra vannak
rendelve. Továbbra is gyűlölik majd egymást, de nem kerülhetik ki, hogy
ne csereberéljék különböző javaikat, amelyeket földjüknek,
éghajlatuknak, munkaképességüknek megfelelőleg termelni tudnak.
Ha Európa hozzájut egy hosszú béke áldásához, ezt nem jog és nemzetközi
egyezmény fogja fenntartani, hanem annak a döntő bebizonyítása, hogy a
népek gazdaságilag egymásra vannak utalva.
A népek egymásra utaltsága, amely minden külön akarattal szemben
fölényes erejű, fölidézheti majd a nemzeteket és uraikat ma vezető
eszmék mélységes átalakulására.