A hitek szerepe nem kevésbbé fontos manapság, mint volt a multban. Sok
ember azt hiszi magáról, hogy levetett minden vallást, holott mindenkor
uralja a misztikus szellemet. A szocialista hit is egyik nyilvánulása
ennek a szellemnek, ugyanúgy, amint az a buddhizmus és az izlám.
A különböző politikai felekezetek, mint nihilisták, szabadkőművesek,
szocialisták stb. vallásos lények, akik elvesztették régi hitüket, de
mégsem tudnak meglenni valamelyes hit nélkül, amely gondolataiknak
irányt szabjon.
Amidőn az egyetemes testvériséget és az ember gyámoltalanságát
tanította, a kereszténység a rómaiaknál lerontotta a haza fogalmát és
megsemmisítette az antik művelődést. A szocialista eszmény diadala
ugyancsak szétbontaná a haza kultuszát s az osztályharc által
polgárháborúkat idézne föl, amely minden hazát önmaga lerombolására
hajtana.
A vallásos formájú hitek, mint a szocializmus, megingathatlanok, mert az
érvek hatástalanoknak bizonyulnak a misztikus meggyőződéssel szemben. A
hivő hisz és nem okoskodik.
Minden dogma, s különösen minden politikai dogma, rendesen az általa
fölkeltett reményekkel igázza le az embereket, nem pedig okoskodásaival.
Egyedül az észtől vezéreltetve, a pacifisták alapos okok alapján
nyilvánították a háborút lehetetlennek. Csupán azt az egyet felejtették
el, hogy a népeket olyan erők irányítják, amelyekre az értelemnek nincs
befolyása.
A történetírók csodálkozva fogják megállapítani, hogy a német
szocialista káté csak azután kezdte el pusztításait a francia munkások
közt, miután azt a kátét Németországban a gyakorlatban már rég
elhagyták.
Bármennyire eltérnek is az alapelvekben, a kollektivista szocializmus és
a militarizmus pontosan ugyanarra az eredményre vezetnek: a szolgaságra.
Sok gondolkozó vitatja, hogy a szocializmus diadala a barbárságba való
teljes visszatérésre vezethet. Oroszország példája legalább azt mutatja,
hogy a szocialista hit igájában lévő nép hamarosan az anarchia
állapotába esik, amelyben áldozatává válik olyan szomszédjainak, akik
bizony édes-keveset törődnek az ilyen következményeket szülő hittel.
Csak képzelt rokonság fűzi össze a latin szocializmust az amerikaival és
a némettel. Ez utóbbiak ugyanis főképpen a vagyonosság termelésével
foglalkoznak s ezt a termelést mozdítják elő, jól tudván, hogy ezzel
egyszersmind a munkás is jól jár. Ellenben a francia szocialisták
egyedül a vagyon elosztásával foglalkoznak előszeretettel s ezért ők és
törvényhozóik szüntelenül üldözték a tőkét, ezzel eltérítették a nemzeti
vállalatoktól s kényszerítették, hogy külföldi piacokra vándoroljon ki.
Ilyképpen siettették gazdasági hanyatlásunkat.
Az osztályharc – amelyet a francia szocialisták fölkaptak, miután német
elvtársaik már elhagyták – még sokkal gyilkosabb és sokkal költségesebb
lenne, mint a népek háborúja. Ez utóbbiak ugyanis csak átmeneti
pusztulást okoznak, az előbbi azonban végleges romlást idézne elő.
Az ember csak akkor adja le teljes munkaképességét, ha közvetlenül
érdekelve van a vállalt munka jó eredményében. Ebből a lélektani
alapelvből folyik, hogy a munkás, aki nem kapja meg a fáradozásával
arányos munkabért és a megszabott fizetésű állami alkalmazott mindenkor
csak közepes munkát fognak teljesíteni.
Ha a szocializmus csak abban állana, hogy javítani akarja a tömegek
sorsát, az egész világ szocialista volna, de az elméletnek két alapvető
pontja: az osztályharc és a tőke elnyomása, maguk után vonnák a
társadalmak szétbomlását és romlását.
A tőke fontos szerepe még sohasem bontakozott ki olyan élesen, mint a
világháborúban. Gazdagságából nemcsak az ország hatalmas gazdasági
terjeszkedése következik, hanem különösen védekező ereje s ennek
nyomában: függetlensége. Nagy tehát annak a jelentősége, hogy ne
gátolják fejlődését, amint ezt a szocialista befolyások uralma alatt
álló törvényhozók minduntalan megteszik.
Az államok, ahol a szocialisták megszerzik a hatalmat, a tőkének – nem
lerombolására, mert ez lehetetlen, – de kivándoroltatására, rohamos
hanyatlásra vannak itélve.
Ha a tőke már a jelenlegi háborúban is elsőrangú szerepet játszott, még
döntőbbet fog játszani a jövendő háborúkban. A 75-ös ágyú gránátlövése
60 frankba, a 305-ösé 2500 frankba kerül. Egy 4 kilométerre lévő
ellenséges ágyú szétrombolására több mint 1000 lövedéket kell
felhasználni a 155-ös tipussal. Egy 10,000 frankot érő ellenséges ágyú
szétrombolása több mint 300,000 frankba kerül a 155-össel, és még
sokkal, de sokkal többe magasabb kaliberű ágyúkkal. A szakemberek, akik
ezeket a számításokat végezték, 25 milliárdra teszik a háború kezdete
óta[2] csak a tüzérségre költött kiadásokat.
A tőkenélküli ország védelemnélküli ország.
A szocialista illuziók csodálatos makacssága élesen kibontakozik egy
tudós író következő soraiból:
«A kemény próba, amelytől három év óta az egész világ szenved, semmi
tanulságul nem szolgált a szocialistáknak. Makacsul ugyanazon formulák
körül forgolódnak, amelyekkel egykor a legveszedelmesebb illuziókat
megteremtették. Az egész háborúban csak azt látják, hogy érvül hozhatják
föl a társadalmi osztályharc érdekében, amely tanításuk alaptétele.»
A szocialistáknak, akik a gazdasági törvényektől független, elvont
elméletek világában élnek, könnyű megigérniök a tömegeknek a mohón
szomjúhozott paradicsomot, míg a szocializmus ellenesei, akik
hajthatatlan gazdasági szükségszerűségek határai közé vannak szorítva,
nem tehetik ugyanezeket az igéreteket és így nem is lehet ugyanaz a
tekintélyük és hatásuk.
A szocialista tévedések közt a legveszélyesebb annak meg nem értése,
hogy az osztályharc árt a termelésnek, amelyből a munkás is mindig
hasznot húz. A német szocialisták, akik ezt a harcot tovább tanítják
könyveikben, gyakorlatilag már régen lemondtak róla.
Az ész, a tőke és a munka: ez a háromság teszi ki a jelenkori ipari
fejlődés lényeges tényezőit. Míg olyan országokban, ahol a szocialista
illuziók uralkodnak, ezek a tényezők még harcban állanak, addig más
népeknél a három elem társulássá alakult ki, amely haladásuk
főkútforrása lett.
Lehetetlen megmondani, vajjon a tőke eltünik-e majd a jövőben? Manapság
nem lehet tagadni, hogy miután nem egészen egy évszázad alatt
átalakította a világot, elengedhetetlen tényezője marad az új
haladásnak.
Hogy bizonyos szocialista ábrándok szívósságát megértsük, emlékezzünk
arra, hogy egy dogma abszurditása sohasem árt a terjedésének.
Fölfoghatjuk a szocialista hitvallás hatalmát, ha megállapítjuk, hogy a
helyrehozhatatlan balszerencse ellenére is, amelyet okoznia kellett,
hívei mitsem vesztettek hitükből s még ma is azzal az igénnyel lépnek
föl, hogy a társadalmon délibábjaikkal uralkodjanak.
A szocialista hitvallás sok lélekben olyan hódítást tett, hogy egyéni
szabadságról, kezdeményezésről, az állam jogai korlátozásáról beszélni
előtte annyi, mint valamely letünt kor nyelvén beszélni.
A szocialista tanok szemszögéből a világháború két, látszólag
ellentmondó jelenséget mutat. Egyrészt szétrombolta a nemzetköziségi
elméleteket, bebizonyítván, hogy a faj teremtette kötelékek sokkal
erősebbek, mint a foglalkozás érdekei. Másrészt a szolgaságig menő
állami beavatkozás kifejlődése pillanatnyilag megvalósította a
legkápráztatóbb szocialista álmot.
A szocialista hitvallás terjedése igazolja a történelemnek azt a
törvényét, hogy ha a népek néha meg is változtatják isteneik neveit, nem
tudnak szabadulni a nagy fantómoktól, amelyek hivatva vannak életüket
irányítani.