A faj alapvető psychologiai elemei állandóak maradnak. Másodrendű elemei
azonban, a fajt alkotó különböző egyénekben, mozgékonyak. Kombinációiból
új egyensúlyok erednek, új személyiségek nemzői.
Mindaz, amit a minket környező lényekről tudunk, s amit ők önmagukról
tudnak, csak egyikét képviseli az ő lehetséges személyiségeinek.
Mindennapi lelkünk, amelyet határozott mederbe terel a szokás és a
környezet állandósága, csak keveset változik. Ennélfogva lehetetlen
előrelátni a személyiségeket, akik az előre nem látott kürülményekhez
való alkalmazkodás parancsoló szüksége következtében életre fognak
kelni.
Minden lény magában hordozza a jellem rejtett lehetőségeit, miket
különböző ősei hagytak rá s amiket az események ébresztenek föl.
Az ember rendesen többet bír, mint gondolja, de nem mindig tudja, mit
bír; csupán a körülmények hozzák napvilágra ismeretlen képességeit.
A beszéd nem árulja el az igazi személyiségünket. Egyedül a tettek
leplezik azt le, sokszor tulajdon szemeinknek is.
Amidőn a lelki szervezet egyensúlya roppant izgalmak hatása alatt
módosult, az ember oly mértékben megváltozhat, hogy önmaga sem ismer már
magára. Egykori személyisége helyét egy előre nem látott más személyiség
foglalta el.
Hogy új személyiségek születhessenek, kell, hogy a lelki szervezet
rendes egyensúlyát szétbontsák olyan események, amelyek erőszakosan
megzavarják az egyén és környezete viszonyát.
A háború minden – jó és rossz – energia hatalmas felidézője. Egyszerre
ösztökéli az erényeket, bűnöket s az észt.
A háború kifejlesztette erények emelik az embert önmaga fölébe: a
hősiesség, szívósság, az áldozatkészség, a bátorság s különösen a
folytonos fáradozás.
A mindennapi ember életét rendesen egyéni önzése vezeti. A csaták
emberét faja kollektiv érdekei.