A nemzeti nagyságot kitevő jellemsajátságok az ősök művei. Az élők
lelkét a holtak lelkei formálják.
A nagy viaskodásokban, amelyek egy nép egész sorsát eldönthetik, a
holtak láthatatlan serege vezeti a harcolók mozdulatait. A Marne-i
csatát a holtak nyerték meg. Sokkal számosabbak voltak ők ott, mint az
élők, ott voltak ők: Tolbiacum, Bouvines, Marengo, minden múlt dicsőség
harcosai, hogy meggátolják Franciaországot a feneketlen mélységbe
merüléstől, amely felé a balvégzet sodorni látszott.
Az élők akarata nem vív könnyű harcot a holtakéval.
Angliában a holtak véleménye hatalmasabb az élőkénél. Az angol kormány
tapasztalhatta ezt a háború első évében, s ez volt a legnehezebb
feladata: meghódítani a holtak lelkét az élők lelkén keresztül.
Az öntudatlannak birodalma, ahol sok tettünk indító oka fejlődik ki, az
elődök lelkének összesűrűsítését képviseli.
Kell, hogy a halottak szerepet kapjanak a társadalom irányításában, de
nem szabad engedni, hogy hatalmuk túlságosan zsarnokivá váljék, mert a
haladásra képtelenek lévén, az az irányzatuk, hogy megbénítsák a
haladást.
Ha az ember faja lelkét hallja, a halál új értelmet nyer előtte. Akkor
megérti, hogy a tünékenység alatt tartósság rejlik s hogy az
örökkévalóság, amely az egyéntől megtagadtatott, meg van adva a fajnak,
amelynek ő egy töredékét képviseli.
A halál nem egyéb, mint az egyéniségek áthelyezése. Az átöröklés
ugyanazokat a lelkeket hozza körforgásba, ugyanannak a fajnak egymásra
következő nemzedékei során.
Cselekedeteink csak látszólag tünékenyek. Visszahatásuk azonban sokszor
évszázadokra nyúlik. A jelenlegi idő élete szövi a jövőét.
Átmeneti formáink örök hatalmat rejtegetnek. Minden lény, hosszú múlt
örököse, pillanatnyilag fölbukkanva az idők szintjére a nemzedékek
végtelen számát foglalja magában, mely várja az órát, amelyben az
ideiglenes semmiségből kirebbenjen.