Valóban nagy a hatalma az észnek: ő a teremtője mindannak a
fölfedezésnek, amelyek az emberiség egész létét átalakították. Ámde
sohasem volt elég hatalmas arra, hogy a népek viselkedését is megszabta
volna.
Az észszerű logika építi föl a tudományt, de csak gyönge szerepet
játszik a történelem kialakulásában.
A világrendítő hitek nem az értelem segítségével, sőt igen gyakran vele
ellentétben épülnek föl.
Ha Németországot csupán józan esze vezeti vala, meglátja, hogy harcok
nélkül s kőszénben való gazdagságán és technikai nevelésén alapuló ipari
hatalmának egyszerű kiterjesztése révén ránehezedik majd hegemóniája
Európára. Minthogy azonban misztikus nagyravágyását uralta, attól nem
látta meg ezt.
A politikában az észszerűség leginkább arra szolgál, hogy elfogadható
formába burkolja az észszerűtlen mohó kivánságokat.
A tévedés egyik leggyakoribb forrása az a hiedelem, hogy a józan észszel
ki lehet magyarázni olyan tetteket, melyeket érzelmi vagy misztikus
befolyások sugalmaztak.
Az értelem sokkal inkább szolgál valamely viselkedés igazolására,
semmint annak irányítására.
A cselekedetek mögött, amelyekről a józan ész azt hiszi, hogy vezeti
őket, ott találjuk az őket igazában meghatározó atavizmusok félelmetes
hadseregét.
Az az ember, aki csak észszerűség okából akar cselekedni, arra itéli
magát, hogy csupán nagy ritkán cselekedjék.
Az intuició gondolkodtat, az akarat cselekedtet, míg az értelem kivált a
magyarázatra szolgál.
A rosszúl kidolgozott eszmék gyenge elhatározásokra és közepes
cselekedetekre vezetnek.
A világot szemlátomást inkább vezeti az ösztönszerű, mint az észszerű.
Míg azonban a német bölcselők az ösztönszerűt tekintik a népek legjobb
vezérének, a latinfajú bölcselők azt tartják, hogy a civilizáció
haladása éppen abban áll, hogy az ösztönszerűt egyre jobban aláveti az
ember az észszerűnek.
Az ösztönszerű alapelve az életnek, de nem a civilizációnak.
Az értelmiség gyakran megbénítja a cselekvőséget: ezért sohasem kedvező
egy népnek, ha több az esze, mint a jellemereje. A byzánciak fölötte jól
vitatkoztak, de fölötte keveset cselekedtek, miközben Mahomet már falaik
közé nyomult.
Előrelátás dolgában az itélet többet ér az értelmességnél. Az
intelligencia elénk tárja az összes előállható lehetőségeket. Az itélet
pedig kiválasztja e lehetőségek közül azokat, amelyeknek legtöbb az
esélyük a megvalósulásra.
Az analógia azzal, hogy végleges itéletek kezdete – holott csupán még
igazolandó föltevéseket kellene megteremtenie – kútfejévé válik gyakori
tévedéseknek.
Ha a vitatkozók oly kevéssé értik meg egymást, ez azért van, mert
ugyanazokat a szavakat használják egészen különböző eszmék kifejezésére.
Azoknak szokott legkevésbbé kritikai szellemük lenni, akiknek megrögzött
szokása a mindent-kritizálás.
A kritikai szellem egyben teremtője a haladásnak s nemzője a
nem-cselekvésnek.
A hiábavaló beszédek bősége bizonyos értelmi alacsonyrendűség tünete.
A geniális emberekből kerül ki a nemzet értelmi nagysága, de ritkán a
hatalma.
A gondolat emberei előkészítik a tett embereit. De nem helyettesítik
őket.