Valamely nép nagy erejű lesz, ha van eszménye, mely minden polgárban
ugyanazokat az érzelmeket, ugyanazokat a gondolatokat s következéskép
ugyanazokat a tetteket tudja előidézni. A germánok évszázados anarchiája
egyszerre eltűnt, amikor a porosz iskola és kaszárnya beléjük
gyökereztette az egyetemes uralom eszményét.
Ha egy nép sokáig alá volt vetve a kollektiv erőfeszítés dresszurájának,
végül egyéni lelkét elfödi a kollektiv lélek, amely egészen
elhatalmasodik rajta. Ilyenkor minden érzelme kollektivvé válik:
büszkesége, dicsősége, hatalomszomja.
Az egyéninek helyettesítése a kollektivvel semmikép sem emeli az
értelmiséget, de nagy katonai és ipari erőt ad a népnek, amely ezt az
állapotot megvalósítja.
A kollektiv érzelmek ugyanannak a törvénynek engedelmeskednek, mint az
egyéniek, azaz: valamennyin uralkodik az az egyetlen, amely igen erőssé
vált. A német nép gőgje annyira kifejlődött, hogy hegemónia-vágyának
föláldoztatta vele azt a nyilvánvaló érdekét, hogy fönntartsa a békét,
amely szükséges volt ipara haladására.
Bizonyos érzelmeket a tömegek lelkében fölkölteni aránylag könnyű, ámde
nehéz megfékezni azokat. Egyre nőnek s oly erőre kapnak, hogy nem lehet
már rajtok úrrá lenni.
A civilizáció mai fejlődésével – úgy látszik – minden társadalom kis
csoportokra oszladozik, amelyeknek hasonló az érdekük, s amelyeket erős
egyéniségek irányítanak.
Az alakulóban levő új társadalmakban az egyén mihamar felőrlődik. Csak
úgy tud érvényesülni, ha hasonló érdekű csoportokhoz szegődik.
Az érzelmek tekintetében a nép kollektiv lelke fölényben van az egyéni
lelkek fölött. Ellenben értelmi tekintetben az egyéni lelkek messze
túlhaladják a kollektiv lelket.
A független, nagy személyiségek egyre jobban eltünedeznek. A kollektiv
lény fokról-fokra helyébe lép az egyéni lénynek.
A primitiv népeknél, amelyek még nem nagyon lépték túl a törzs- és
nemzetségszerkezet állapotát, még nem alakult ki tisztán a személyi
lélek; csak kollektiv lelkük van. A militarizmus és az ipari fejlődés
némely nemzetet az ősidőknek ebbe a kollektiv korszakába vet vissza.
Csatlakozni a kollektivitáshoz annyit jelent, mint növelni a társadalom
erejét s elveszíteni a saját személyiséget.
A görögök többre becsülték az egyéni nagyságot a kollektiv nagyságnál; a
rómaiak megelégedtek a kollektiv felsőbbséggel.
A még félbarbár rómaiak rabigába hajtották Görögországot – amelynek már
egész sereg halhatatlan gondolkozója és művésze volt – s ezt a fegyelem
és szivósság kollektiv tulajdonságainak köszönhették, melyeket a
legyőzöttek kissé lenéztek.
A csaták is egyre jobban kollektivekké válnak. Akármely nagy vezér
kombinációi sem volnának már manap elegendők, hogy néhány óra alatt
eldöntsék a hadjárat sikerét. A mai győzelem ezer és ezer energia
összeadásának eredménye.
A nemzeteknek mindig védekező állásban kell magukat tartaniok bizonyos
nép tömegőrületének kitörésével szemben, különösen, ha ez a
hódításvágyát azzal a meggyőződéssel támogatja, hogy isteni küldetést
teljesít. Hasonló fölfogás nevében pusztították el egykor az arabok és a
törökök a világot. Az ilyen délibábokat csupán az ágyú tudja
szétoszlatni.
A legtöbb érzelem vagy érzelem-társulás, minő az
optimizmus-pesszimizmus, a bátorság értelmi ragály révén terjed, de ez a
terjedés még sokkal könnyebb, ha kollektiv formát öltenek.
A tömeglélektől lehet olyan áldozatokat követelni, aminőket az egyéni
lélektől lehetetlen.
Az együttes szenvedést könnyebben tudjuk elviselni, mint az egyénit.
A háború tartama alatt a tömegérzelmek voltak a legtevékenyebbek. Ha a
béke beálltával is megmarad a túlsúlyuk, gyengíteni fogják az egyéni
befolyásokat, amelyek gyakran nagyon is önzők.
Szívósság, szolidaritás, fegyelem olyan jellemsajátságok, amik mindig
nagy erőt adtak a népeknek. Nincs értelmi kiválóság, amely
helyettesíthetné őket.
A jelenkor a kollektiv középszerűség diadalát jelenti.