Mihelyest hazaérkezett Sipiczky, azonnal hozzáfogott az iráshoz. Azaz
hozzálátott volna, ha lett volna tintája és ivpapirosa. No meg,
szamárvezetőre is szüksége volt, mert csak levélpapiroson tudott egyenes
sorokat ejteni. Maga röstelt már kimenni, hát gondolta, hogy majd
elküldi a takaritónőjét. Lement a házmesterhez, de csak a szép
házmesterné volt otthon és Zolát olvasott.
– Jó napot, Irmácska!
– Jézus Mária! Be ne jöjjön gróf ur, mert agyonver az öregem.
– Ej-ej. Hát miért?
– Mert féltékeny, mint egy sárkány.
– De hisz’ én nem vagyok veszedelmes, – tréfált Sipiczky és megcsipte a
csinos asszony állát.
– Hogy is ne, mikor gróf is, fiatal is, meg kopasz is… azután meg csinos
is. No!
A lengyel nevetett az okok e sokaságán.
– Tetszem magának, Irmuci?
– Érdekes…
– Köszönöm; de papirosra és tintára lenne szükségem, hogy kegyeit
méltányolni tudhassam.
– Hásze, csak egy órája hozott a leány papirost és tintát két ur
számára, a kik a lakásán voltak. Éppen, hogy tiz perce mentek el, de már
akkor négyen. Hát, ha csak nem vitték el a zsebükben…
– Jőjjön, Irmácska, keressük meg.
Az asszony elpirult.
– Félek. Minden percben megjöhet az uram.
– Sohse féljen. Mi van abban?
Az asszony most már rákvörös lett és habozva bár, de követte a férfit. A
lakás ajtajánál azonban megállt; nem akart bemenni.
– Nem megyek be, gróf ur – mégse. Lássa, mint asszony becsületes voltam
mindig, sohase csaltam meg az uramat. Nem csalom hát meg magával sem, –
mondta Irma és futva menekült.
Sipiczky utána nézett, de nem hítta vissza. Elgondolta, hogy milyen
furcsa a világ. Ha egy asszonyt lakására hí egy férfi papirost keresni,
annak az asszonynak eszébe se jut mást képzelni, minthogy a papiros csak
ürügye a hivásnak, igazi oka a csábitás. És ezt oly természetesnek
találja az asszony, hogy mindjárt a képzelt igazi ok ellen védekezik és
nem is reflektál a vélt ürügyre, ha egyáltalában vonakodik.
– A szemét már a fölszinre került itt nálunk e hazában, – bölcselkedik
Sipiczky, – másutt még alján a seprő.
Az igaz, hogy nincs az országban csinos házmesteri menyecske – ha szolid
– a ki legénylakásba elmenne papirost keresni. Mert nincs házmesteri
alak, a ki elhinné menyecskéjének, hogy papirost keresni volt oda, nem
másért. Az Irmácskának tehát igaza van.
– Megkeresem hát magam azt a papirost, – monologizált Sipiczky és meg is
találta. Ott volt, a hová való: az iróasztalán. Leült és irt. Irta pedig
a következőket:
„Kedves Jánosom!
Rég elpatkolandottam, mire ezt a levelet megkapod. Kertészszel
összevesztem valami csekélységen: párbajt vivtunk. Temettess el, de
kikötöm, hogy száz forintnál többet ne költs utolsó utamra. A tulvilágon
szolid akarok lenni, mert megutáltam a földön a fényt. Hamis ott majdnem
minden fény.
Iróasztalom fiókjában levő takarékpénztári könyvemben fekvő vagyonomat
és összes ingóságaimat reád hagyom. Fogadd, kérlek, jó szivvel tőlem, –
a ki téged igazán és önzetlenül szerettelek.
Édesanyám imádságos könyvét s a mellette lévő medaillont Incinek
testálom: a kis testvérkémnek. Kérd meg őt, hogy halálom évfordulóján
ebből a könyvből imádkozzék lelki üdvösségemért. Az ő imáját jobban
meghallgatja az Ur, mint a papokét, de azért könyörögjenek azok is
érettem: bőven ráfér bünös lelkemre…
A medaillonban egy kis hervadt virág van. Könyeimmel öntöztem, de
csókjaimtól hervadt el. Ez a kis virág volt az én talizmánom. Mióta
birom, lettem igaz ember, a mi sok gyönyörüséget okozott kiélt, kifáradt
lelkemnek.
Bizalommal lépek az Ur szine elé és végtelen könyörületességébe ajánlom
bünös lelkemet…
És most halld utolsó kivánságomat: Incit el ne hagyd soha. Ha ő Isten
rendelése szerint nem követhet téged, te kövesd őt mindenüvé.
Atyját föl fogod világositani a helyzet felől. Megmondod neki, hogy Inci
anyja kényszerének engedve, gyermeki engedelmességből egyezett bele
Kertészszel való házasságába, de hogy ez a házasság halála lesz. Igy
mondd neki: a halála lesz! Inci ezt nem fogja merni megerősiteni
anyjától való félelmében és tartva attól, hogy ezzel szülei között
visszavonást támaszt, a mi által atyja öreg napjait elkeseritené.
Hogy mindamellett is szólanod kell, annak az az oka és célja, hogy az
apa teljesen vak szemeiről némileg levedd a hályogot, – hogy kétségében
lehetőleg elodázza a jegyváltást.
Ennek a kivánságomnak teljesitése nehezedre fog esni, de teljesitened
kell büszkeséged, önérzeted árán is. Nemcsak rólad van szó!
A boldogságtok kérdését neked magadnak elintézned nem lehet, Inci
nagylelkü, rajongó jelleme, az öreg ur rövidlátása s a mama szivtelen
makacssága miatt. Azt majd én intézem el a tulvilágról. Barátom, Dezső
lesz a médiumom.
Te csak bizzál és ne csüggedj utolsó lehelletedig. Isten veled.
Találkozunk.