Kalvyl Farkas János báró Sziléziában született. Atyja halála után
testvérével, Frigyessel osztozott annak birtokán. Egynek-egynek ezer
német hold jutott, a mi ott szép vagyon, különösen, ha megbecsülik.
Farkas János meg is becsülte, de Frigyes elverte a magáét.
Erre fogja magát a bolondos jószivü Farkas János és ujra megosztozik
testvérével, most már az ő ezer holdján. (Ötszáz holdból is meg lehet
élni.)
Azonban Frigyes, a kinek ezer hold is kevés volt, természetes, elverte
az ötszáz holdat is. Nemhogy, hanem csinált a hegyibe még nyolcvanezer
forint ára becsületbeli adósságot is.
Mit volt mit tennie Farkas Jánosnak! Eladta a saját ötszáz holdját és
kifizette a Frigyes adósságát, hogy megmentse a család és név
becsületét. A még fönmaradó huszonötezer forintjával zsebében pedig
nekiment Sziléziának bérletet keresni.
Mire megtalálta a bérletet, sürgönyt kap, hogy meghalt a fiatal felesége
gyermekágyban, de a gyermek, az egészséges.
Szegény Farkas János e hirre, mint egy rongy, ugy esett össze
fájdalmában. De addig locsolták, mig csak föl nem kelt s el nem
indulhatott haza, a sors által oly kiméletlenül megtépett kis fészkébe.
Ott eltemette a szép feleségét. A temetés után azonban bevánszorgott az
ágyába s benne maradt egy hónapig – nagy betegen. Hagymázba esett. Ebből
is csak fölépült, atyjának hű barátja, Leipzig Vilmos gróf önfeláldozó
ápolása mellett.
Ez a Leipzig Vilmos azt az ajánlatot tette neki akkor, hogy hagyjon föl
a bérlet eszméjével és vegye át az ő magyarországi huszezer holdas
uradalmát (a mire ráfizet) olyképpen, hogy a rajta levő adósságok
kamatjait fizesse a jövedelemből s ha futná, törleszszen tőkét is vele.
Számadással nem tartozik. (Egy olyan ember, a ki a becsületért a
sajátját is eldobja magától, a másét biztosan nem fogja bántani.) Ezért
a fáradságáért évi hatezer forintot kapna Kalvyl János.
Az ajánlat elfogadtatott. Kalvyl János pakkolt. Utazóbőröndje legaljára
tette bárói nemeslevelét (erre most egyelőre nem volt szükség), azután
még egy csomó gazdasági könyvet, egy magyar grammatikát, ingeket és
ruhákat dobott belé és ezzel az egy bőrönddel, a kéthónapos ifjabb
Kalvyl Jánossal s egy kövér dajkával nekiindult Cseszneknek.
Ott szép volt a vidék: regényes és balzsamos levegőjü. Még az emberek is
magyarok voltak, de többnyire beszéltek tótul is. Farkas János meg tudta
volna magát velük értetni, de azért megtanult magyarul is. Volt
becsülete. Két hónap alatt bevágta a grammatikát, egy esztendeig a
helybeli kálomista paptól társalgási órákat vett és három év mulva már
ilyképpen üdvözlé vendégeit:
– Szervusz, te pocsétakerülő; hát hol csavarogsz erre, a merre a madár
se jár?
Különben gazdálkodott Kalvyl János. Még pedig ugy, hogy hajnalban kelt s
éjfélkor feküdt le. Este ugyanis számolt és kalkulált. Mert sok volt a
számolni valója a gyárak miatt. A saját vesződségére ugyanis gyárakat
épittetett: egy keményitőgyárat, egy cementgyárat, egy butorgyárat és
három szeszgyárat.
Az igaz, hogy ezek azután ugy jövedelmeztek, hogy az uradalmon levő
hatszázezer forintnyi adósság hat év alatt ugy eltünt, mintha sohasem is
lett volna s a hetedik év végén öreg barátjának már kerek száztizezer
forintot vitt föl Leitmeritzbe egy zacskóban, a mely viszont a mellénye
bélésébe volt bevarrva. (Ezt az óvatossági rendszabályt már itthon
tanulta nálunk.)
Az öreg Leipzig Vilmosnak e csuda fölötti bámulatában lepotyogott
félszeméről a monoklija, a mi miatt aztán beszélni se tudott, csak a
pénzes zsákot tologatta magától, mint valami bünös szerzeményt. Később
azonban némi magyarázatok után mégis elfogadta a pénzt, de először
fölemelte a Farkas János fizetését tizenkétezer forintra s azonkivül még
százezer forintot biztositott neki végkielégités cimén. Midőn pedig ezt
Farkas János sokallotta volna, kereken kijelentette, hogy ő se nem
disznó, se nem gazember, hát ne okoskodjék.
Nem is okoskodott soká Farkas János, hiszen gyermeke volt: őseinek
utódja, a ki bár pitykés dolmányban járt s egy szót se vallott se
csehül, se németül, de mégis csak Kalvyl volt, a sléziai Kalvylok
nemzetségéből és leendő őse a Kalvylok magyar ágának. Illik, hogy a
magyar Kalvylok őséről ne mondhassák el majdan utódjai, hogy
dédapácskájuk éhenkórász vala.
Isten azonban ugy akarta, hogy vagyongyüjtési tervét ne valósithassa meg
Farkas János. Meghalt fiatalon, negyven éves korában, egyedül hagyván
tizenkét éves árváját.
Az árvából festő lett az idők folyamán. Az ötvenezer forintos
hagyatékból meg tizezer forintos hagyaték a gyámok kezén. Ez a tizezer
forint pedig Bugyi Andrásnak adatott kölcsön váltóra, mert nála mégis
nyolc százalékot hozott. Bugyi Andrást azonban természetesen
ellicitálták, a tizezer forinttal együtt…