Dobayék feljöttek Pestre farsangolni. Természetesen a Nemzeti Szállóban
vettek lakást és természetesen az első emeleten. Mert Dobayné ő
nagysága, a ki sárosmegyei nagyuri családból származott, csak nem
mehetett második, vagy éppen a harmadik emeletre lakni.
Miután azonban ez a luxus nem állott arányban az öreg tárcájával,
evésben spórolták meg azt, a mit lakásban pazaroltak.
Ő nagysága mindjárt az első napon, két órai fáradhatatlan barangolás
után kisütötte, hogy a legolcsóbb és mégis legkövérebb pogácsák és
sambrullók egy bizonyos Zitterbarth nevezetü ó-utcai cukrászdában
kaphatók.
Itt szereztetett tehát be naponkint huszonnyolc krajcárért négy pogácsa
és négy sambrulló, a mi a kedves, takarékos családnak csukott ajtók
mögött elköltendő reggelijét képezé.
Az ebéd már dificilisebb kérdés volt, mert a nagyvilág előtt mutatni
kellett. De ez a kérdés is elintéztetett olyképpen, hogy azon esetben,
ha egyedül ebédeltek, egy félreeső fülkében három leves, egy marhahus,
egy pörkölt fogyasztaték tizennégy darab kenyérrel, (Dobaynak hét
kellett) 1 forint 22 krajcáros költséggel; ha azonban udvarló került az
asztalhoz, öt forintos költségelőirányzattal hal vagy rák, ragouts-k,
crémek vagy parfaits-k fogyaszttattak érmelléki bakator, sőt néha
szervietbe gondosan elbujtatott magyar vignettás „francia“ pezsgő
kiséretében.
A mama akarta igy és Dobay már nem is igen bánta. Csak evett és ivott,
mint az elszánt kefekötő, a ki ugy se kerülheti már ki a kridát.
Az uzsonna és vacsora tekintetében voltak Dobayék a legfényesebben
sorozva.
Van ugyanis Pesten egy bölcs intézmény: a zsurfix.
A zsurfix a cifrán öltözött éhes gavallérok és kisasszonyok népkonyhája.
A hol is káviárral és sonkával, vagy vajjal és szardiniával, vagy
szardellával, vagdalt tojással bekent kifli és zsömlyeszeleteket,
továbbá kuglereket, Albert-cakest lehet kapni teával, vagy anélkül. Van
ott továbbá egyiptomi cigaretta is „ázsiai“-val töltve, vagy „ázsiai“,
„török legfinomabb“ magyar pipadohánynyal töltve. Szivarok is vannak,
azokon meg kravátlik. Egyrészt, mert a nyakravalótlan szivar nem
szalonképes, másrészt, mert a nyakravalókat gyüjteni szokás valaki
számára.
Hát ilyen zsurfix van minden rendü és rangu társaságban. És jut
mindennapra kettő-három. Ez okból volt könnyü Dobayéknak az uzsonna és
vacsora-téma olcsószerrel való megoldása.
A zsurfix ugyanis öttől kilencig tart, azaz négy óra hosszat, de
bármikor sans-façon otthagyható.
Dobayék tehát aképp cselekedtek, hogy a négy órát kétfelé osztották.
Öttől hétig az egyik zsurfixon beozsonnáztak, héttől kilencig pedig a
másik zsurfixon bevacsoráztak.
Miután azonban Dobay, az expoéta, kuglereket nem evett, ennek fejében
Burisek hentestől (csak tőle, mert a többi mind csalt), szabad volt neki
egy szafaládét venni pótvacsora fejében, a mit ő egy óriáskiflivel
egyetemben, szintén zárt ajtók mögött, el is fogyasztott rendesen,
rágyujtván utána egy zsurfix-keletü nyakravalós havannára. Ő is
szenvedélyes gyüjtő volt ugyanis, de a kravátli kedvéért elhozta a
szivart is.
Ilyenformán az élet nem volt valami drága, mindaddig, a mig a piknikek
ideje be nem következett.
A mikor azonban ez bekövetkezett, a háromszor tiz forintok és
ugyanannyira rugó mellékköltségeknek tárcájából való kihuzogatását ugy
megunta Dobay, hogy fogta magát és megtartván pénzéből 55 forintot
(ötvenet utiköltségre, ötöt saját egyéni szükségleteinek fedezésére), a
még fönmaradó 772 forintot odacsapta felesége elé, kijelentvén, hogy
vagy férjhezmenjen az Inci azalatt, mig az tart, vagy ne menjen férjhez,
de többet nem ad; először, mert humbug és világcsalás az egész pesti
exisztenciájuk, másodszor, mert nincs több. Ő pedig a Szélvészt és a
Sárkányt el nem adja (nincs az a leánya a világnak!), de meg se venné
őket senki.
Miként a rablóhadjáraton csavargó csuka a kiszemelt prédára, úgy csapott
Dobayné a 772 forintokra. Kedves és hizelgő lett egyszerre; költőjét
Mucikának szólitotta, sőt könyekkel is áldozott ennyi nagylelküség
megünneplésére.
– (Majd megmutatom én, hogy mi az a beosztás; a fele se fogy el és
menyasszony az Inci! Meglátod, hogy mit birsz bennem, te nemeslelkü
férfi: ideálja a férfiaknak; hogy véres verejtékkel szerzett pénzed minő
kamatokat hajt az én kezemben! Bizd csak reám!)
És Inci, a szegény Inci, a ki ártatlan volt, mint egy fehér rózsabimbó,
csak hallgatja, mint viszik vásárra, mint dobják piacra szüzi lényét,
akár egy kihizott barmot, – s a mig hallgatja, a szemérem és harag pirja
önti el fehér arcát és homlokát. De nem szól semmit; a keserü poharat
hallgatagon üriti ki, mint egy jól nevelt leánykához illik, kinek
szüleit nem szabad megszomoritania.
Nem is szomoritja, csak ő maga szomorkodik. Sir is éjnek idején, a mikor
csöndes zokogását elfojtja anyjának jóllakott szuszogása s atyjának a
szomszéd szobából áttörő hortyogása. De nappal társaságban kedves és vig
mindig; fényt és boldogságot áraszt maga körül, – hiszen oly szép volt,
oly fönségesen szüzies.
Volt is udvarlója elég. Olyanok, a kik szerelmesek voltak beléje, és
olyanok is, a kik szerelemre már képtelenek lévén, mint a sziv
nyomorékjai, hiuságból forgolódtak a szép leány körül.
Hárman valának a szerelmesek: Kertész Andor miniszteri segédfogalmazó,
Sipiczky gróf, ki rokonságban volt a lengyel királyokkal (a nagybátyja
Sangusko herceg, unokatestvére pedig Sapieha Ábel herceg, az Adám fia)
és végre Kalvyl János báró, a piktor.
Az apa Kertész Andort szerette volna vőnek, mert jó, nyiltképü, kövérke
ember volt ez a Kertész Andor és bácskai létére se nem ivott, se nem
lumpolt, de az ezer lánc bácskai földje megvolt.
A mama Sipiczkyt jobban kedvelé. Először, mert Sipiczkyre majorátus néz,
ha tizenhatodik Sipiczky Boleslaw, a nyomorék (a ki már legföljebb
kilenc évig élhet) elhalálozik, de főképen, mert Sipiczky olyan
fejedelmi megjelenés, hogy a leányához méltó csak ő lehet egyedül. Az
igaz, hogy kopasz volt és hogy fogai aranynyal voltak összefoldozva; de
mit tesz az, a mikor oly festői eséssel lógott rajta a Frank-féle ruha,
s a mikor oly végtelen elegánciával ült arisztokratikus fején a fényes
cilinder.
Kalvyl János bárót ellenben sem papa, sem mama nem protezsálák vala. A
kis Inci azonban elpirult, valahányszor a szemébe nézett.
Papa és mama azért nem protezsálták Kalvyl Jánost, mert szegény volt,
piktor volt és jelentéktelen, vézna, sápadt ember. Hogy a szemei fényes
lángban égtek, azt ők észre nem vették. Inci pedig éppen azt vette észre
és csakis azt.
A három szerelmes udvarló irányában Dobayék olyatén családi taktikát
követtek, hogy a mama mindhármukhoz egyformán édes és szives, a papa
ellenben egyformán zárkózott és hideg volt.
Kertész és Sipiczky, a kik mesterségükre nézve stréberek és
parthiejägerek is valának, – rövid időn ama meggyőződésre jutottak, hogy
a leány és a vele járó köztudomásu 3000 hold a tornyos kastélylyal azé
lesz, ki a papa hidegségét képes lesz megtörni, egyszóval, kit a papa
megszeret.
– Itt az öreget kell megdolgozni, – gondolta Kertész Andor és egy tervet
eszelt ki.
– A vén szamarat kell megnyergelni, – mormogá Sipiczky s azonnal kész
volt ő is a tervével.