Jaj, doktor úr, én nem tudom, mi ez… mit gondol? Attól félek, kezdődő
csúcshurut… nem, nem, a pulzusomat hiába nézi, ez valami olyan belső láz
lehet, tudja, hőmérővel nem lehet lemérni az ilyesmit, mert a fejem
meleg, a lábam pedig hideg és a melegség szaladgál bennem, ahol mérni
akarja, ott egyszerre elmúlik és átszalad máshová.
Mondja, ez mi lehet, itten, az oldalamba, nem, lejebb, egy olyan szorító
érzés, nem fájás, hanem olyan, mintha húzódnék valami, vagy mintha az
izmokat spulnira akarnák rácsavarni… dehogy kérem, tessék csak engedni,
precizen akarom kifejezni magam: olyan igen, mintha az idegeket egy
spulnira akarnák rácsavarni, de nem egy gömbölyű spulnira, hanem egy
szögletesre, amire nem megy föl, tetszik érteni? és mondjuk, mintha
mégis erőltetnék ezt a spulnit, tetszik érteni? tessék elképzelni, itt
van a spulni, na már most így elkezdem húzni az izmokat…
Na jó, ha a doktor úr nem hagyja elmondani, hogy mit érzek és hogyan,
akkor miből állapítja meg, hogy mi bajom van? Én igyekszem magamat
precizen kifejezni, nem úgy, mint valami paraszt, aki azt mondja
magának, fáj a hasam, akár agyhártyalobja van, akár vakbélgyulladása…
Jó, hát a spulnit hagyom, de ez mi lehet, ez a furcsa reszelés a
torkomban, nem is reszelés pontosan, hanem olyan viszkető bizsergésféle,
tetszik látni, innen idáig – csak nincsen tüdővészem? Mondja, doktor úr,
csak azt mondja meg, érez az ember tüdőrák esetében egy olyanféle
nyomást a gégében, ami egészen a fülig terjed, de tulajdonképpen nem is
nyomás, hanem olyanféle érzés, mintha egy kéz kinyúlna a tüdőből a
bárzsingon keresztül és megfogná a gégét, de nem szorítaná nagyon, csak
úgy, mintha el akarná engedni egy pillanatra, de megint megfogná… nézze
doktor úr, ne áltassuk egymást, felnőtt ember vagyok és családapa, nincs
szükségem rá, hogy kegyes csalással vigasztaljanak és szépítsék az
állapotomat – hadd tudjak meg mindent, beszéljen hozzám őszintén és
becsületesen, mint férfi férfihez és mondja ki nyiltan:
hátgerincsorvadás-e vagy nem, mikor az ember egyszerre csak azt érzi,
mintha két csigolya a tüdejében – ugyan kérem, ne tessék zavarni, hát
nem a tüdejében, végre nem vagyok egyetemi tanár – szóval két csigolya,
mintha összenőtt volna és az egyiknek a széle karcolni kezdi a másikat
és ennek következtében minden lélegzetvételnél a gerinc belenyomódik a
vesébe? Jó, jó elhiszem, de tessék már egy kicsit várni, még nem mondtam
el mindent és ha a doktor úr nem hallgatja meg az embernek szubjektiv
panaszait, akkor miből akar diagnózist csinálni? Én nem kérdezek semmit,
én nem akarom befolyásolni, én nem mondom, hogy nekem mire van gyanum,
én tárgyilagosan és elfogulatlanul azt állítom csak, hogy itt balra egy
kicsit, a szív fölött, közvetlenül a két tüdőszárny alatt valami
bugyborékolást érzek, így tesz kérem: pitty, pitty, de mintha a szívből
indulna ki és nem mindig tesz úgy, csak ha az államat így leszorítom a
mellemre és a karjaimat hátracsavarom és behunyt szemmel egy percig
visszatartom a lélegzetemet – akkor rögtön úgy érzem, mintha fuldokolnék
és a gyomromban elpattanna valami – nem lehetséges, hogy a szívemnek van
valami?… nem úgy gondolom kérem, de hallottam, hogy a gutaütés első
tünete szokott úgy kezdődni, hogy a lélegzet egy percre kimarad… és
azonkívül a fülembe valami rémes zúgás is van… és ami a legborzasztóbb,
doktor úr… amin talán gyors műtéttel lehetne még segíteni… hogy nincs
elég levegőm… így, ha nyugodtan fekszem, nem… de mihelyt kinyitom a
számat és egy szót próbálok mondani… mindjárt fuldokolni kezdek – ugyan,
ne tessék már közbeszólni, azt akarom mondani, de nem jutok hozzá, hogy
nem tudok beszélni… nem tudok beszélni…