_A nagy drámaíró_ (egyedül sétálgat az úccán. Magában): Hja, bizony,
bizony. A terminus egyre jobban közeledik. Jövő hónap közepén szállítani
kellene azt a nyavalyás darabot, amiből még egy sort se írtam meg, annál
az egyszerű oknál fogva, hogy halvány dunsztom sincs róla, miről szóljon
a darab. A címet még csak bemondtam a legutóbbi hatezer korona
előlegnél, de erről a címről semmi nem jut az eszembe… Én nem tudom, mi
van velem, az utóbbi időben, ha gondolkodni kezdek, mingyár megfájdul a
fejem, itt hátul… ha meg drámatémákat próbálok kitalálni, akkor elől is
fájni kezd… Hja, ja… azok meg azt hiszik, már kész is vagyok vele… én
nem értem, némely ember honnan szedi azt a sok témát… azt szokták
mondani, az élet, az egy nagy drámaíró… adhatna nekem kölcsön egy
vázlatot…
_Ifjú rajongó ujságíró_ (meglátja a nagy drámaírót. A szíve elkezd
dobogni, vakmerő ötlete támad… Micsoda nagyszerű szinházi riport lenne,
ha most ki tudná venni az öregből a legközelebbi drámájának a témáját!
Harminc koronát úgy megadna érte a „Szinház és Lósport“ főszerkesztője,
mint egy krajcárt… Sietni kezd, darabig kerülgeti a mestert, köszörüli a
torkát, végre rászánja magát): Alászolgája, kedves mester…
_Nagy drámaíró_ (gyanakodva): Jónapot, jónapot…
_Ifjú_ (boldogan hadarva): A mester biztosan már nem is emlékszik rám…
Az öltözőben voltam bátor bemutatkozni… a „Más felesége“ bemutatója
után…
_N. D.:_ Ahá, emlékszem, emlékszem… (Nem emlékszik.)
_Ifjú:_ Egy nagy-nagy kérésem volna a mesterhez… egész életemre boldoggá
tenne…
_N. D._ (leereszkedően): Na, csak bátrán, ki vele. Autogramm?
_Ifjú:_ Nem… nagyobb dologról van szó… A Szinház és Lósport küldött a
mesterhez… már két napja hajszolom… A szerkesztőm azt mondta,
kétszeresére emeli a havi fizetésemet, ha interjút tudok csinálni a
mesterrel… amelyben a mester elárulná legközelebbi darabjának a tárgyát,
amit senkinek nem akart eddig elárulni…
_N. D._ (idegesen): Nem is… nem is árulom el… Erről tegyen le,
fiatalember… Ismeri az elveimet… egy szót se a bemutató előtt…
_Ifjú_ (leverten): Ó, istenem… pedig már hetek óta próbálom kitalálni…
Ismerem a mester grandiózus stilusát… és a cím után már gondoltam is
mindenfélét…
_N. D._ (megáll, ránéz): Ugyan! Megpróbálta kitalálni, a cím után? Na,
ez érdekes.
_Ifjú_ (felbátorodva): Bizony! Tegnap egész éjszaka azon törtem a fejem,
hogy mit jelenthet a titokzatos smaragdgyűrű?
_N. D._ (nagyon érdeklődve): Na és?
_Ifjú:_ Na és mindenféle jutott az eszembe… elgondoltam, hogy vajjon
milyen hallatlanul érdekes, titkos vonatkozása van ennek a kőnek a
főhőssel, ahogy mi a mester óriási ötleteit ismerjük…
_N. D._ (könnyedén, de figyelemmel): Na és… hát mit gondolt ki,
fiatalember?
_Ifjú:_ Ugyan… a mestert úgyse érdekli!
_N. D._ (kegyesen): Dehogynem… Ha el tudja találni a témát… nem fogom
letagadni, hogy eltalálta…
_Ifjú_ (boldogan): Igazán?
_N. D._ (bólint): Miért ne? Hiszen ha eltalálta, úgyis rá fog jönni a
bemutatón…
_Ifjú:_ (ragyogva): Hát akkor…
_N. D._ (kegyesen mosolyog): Hát csak rajta…
_Ifjú_ (tapogatózva): Hát azt gondoltam, hogy a hős nem lehet más, csak
egy világhírű…
_N. D.:_ Világhírű… na… na?
_Ifjú:_ Mérnök…
_N. D._ (elfintorítja az orrát).
_Ifjú_ (mohón): Orvos…
_N. D.:_ Aha… aha… közeljár…
_Ifjú_ (boldogan hadarva): Tudtam!!… Tudtam… És annak az orvosnak van
egy felesége, aki… (kutatva néz).
_N. D.:_ Na? Na?
_Ifjú:_ Aki nem szereti az orvost…
_N. D.:_ Aha… aha… maga nagyon ügyes detektiv lenne, fiatalember…
_Ifjú_ (boldogan): Ugy-e, eltaláltam? Nem szereti az orvost és meg is
akarja csalni valakivel…
_N. D._ (türtőztetve magát): Na, nem éppen…
_Ifjú_ (aggódva): Vagy nem akarja éppen, de kisértésben van…
_N. D.:_ Igy már inkább közeljár…
_Ifjú:_ Mire az orvosnak egy különös, groteszk ötlete támad… amilyen
csak a mesternek juthat eszébe…
_N. D._ (megáll, izgatottan): Na?… Na?
_Ifjú_ (sápadtan gondolkodik. Kutatva): Hogy… próbára teszi… a
feleségét…
_N. D._ (drukkolva): Na? Na?
_Ifjú_ (boldogan): Közeljár? Óriási! Tudtam! Még pedig úgy teszi
próbára… hogy… hogy…
_N. D._ (izgatottan): Hogy?
_Ifjú_ (tapogatózva): Hát… mondjuk… hogy például azt állítja, hogy
megvakult… pedig nem is igaz…
_N. D._ (egy pillanatig áll. Aztán sápadtan, de türtőztetve magát):
Fiatalember… maga nagyon ügyes… Biztos, hogy magától jött rá, mert még
senkinek nem beszéltem a témáról…
_Ifjú_ (kitörve): Eltaláltam!? Eltaláltam!?
_N. D._ (ünnepélyesen): Eltalálta. Gratulálok.
_Ifjú:_ Óriási! Gyönyörű téma! Ilyen igazán csak mesternek juthat az
eszébe!
_N. D._ (kegyesen): Ugy gondolja? Én is azt hiszem.
_Ifjú_ (félénken): És… és… megírhatom az intervjut…
_N. D._ (kis habozás után kegyesen bólint, gyorsan kezet fog a
fiatalemberrel, megbillenti a kalapját): Na, isten vele…
_Ifjú_ (boldogan): Mester… hogy köszönjem meg…
_N. D.:_ Csak hagyja… nem tesz semmit… (gyorsan elmegy. Magában
izgatottan.) Óriási! Remek téma… Az orvos vaknak tetteti magát… De
mindent lát… és az asszony nem tudja megcsalni, mert… (lihegve megáll.)
Óriási! Ilyen jó témám még soha nem volt… Rohanok a dirihez… azonnal
felveszek még hatezer előleget… (Elrohan a szinház felé.)
_Ifjú_ (ellenkező irányba siet. Magában, boldogan.): Óriási! Ilyen jó
riportom még sohasem volt… Mi az, hogy harminc? Negyvenet fog adni érte
a szerkesztő… Rohanok, felveszek rá még husz korona előleget… (Elrohan a
Szinház és Lósport szerkesztősége felé.)