_(Szin: Szerkesztőség, két asztal.)_
_MIMÓZA_ (a „Beteg színek“ szerzője, az ünnepelt költő az egyik
asztalnál ül és ír. Hatalmas, tagbaszakadt rattanatas ambar).
_MÉSZÁROS (a „Férfilelkek“ szerzője, az ünnepelt drámaíró és publicista.
Borongó, komoly, csondos ombor. Szeliden, hangtalanul lép be,
összehuzódva megy az asztala felé. Mekegő szelídséggel):_ Megengeded
kérlek, hogy itt írjam meg a cikkemet?
_MIMÓZA (felkapja a fejét. Bömbölve):_ Mit ordítsz? Megőrültél? Mit
ordítsz? Nem tudsz ordítás nélkül bejönni? Muszáj az emberre ráordítani,
mikor látod, hogy dolgozom? (Ir).
… _és lelkem, ez a csendes fájvirág_
_Hunyó zenékre némán visszaérez_…
_MÉSZÁROS_ (mekegve): Ne haragudj kérlek, muszáj gyorsan megírni…
(Papirt, tollat húz maga elé, hosszan nézi a tollat, egy porszemet
lepiszkál róla, bemártja a tintába, kihúzza a tintából, megint megnézi,
a fölösleges tintát a tintatartó szélén visszacsurgatja óvatosan, hogy a
toll nyílása szabadon maradjon, megint megnézi, lassan közelíti a
papirhoz, mielőtt érintené a papirt, előbb párszor tempót vesz a tollal,
kóvályog fölötte, azután csendesen, mint egy galamb leereszkedik rá és
egyforma, apró betűkkel, oldalthajtott fejjel, írni kezdi):
_… Hadd vesszenek hát, bűzükbe rohadva, a férges pipogyák – hadd jőjjön
hát a zabolátlan, a Tajtékzó és Megfontolatlan! Forgasson viharban
bennünket, törje össze csontunk, tépje ki szájunkból a sima nyelvet,
hogy torokból üvölthessünk fel végre az égre, – üvölthessünk és
bőghessünk, mint a vadállatok, míg a tüdőnk kiszakad és csontunk
összeroppan…_ (a tollat nézi, halkan maga elé, csendesen csóválva a
fejét.) Ejnye, ejnye, ez a János… hogy megkértem, hogy tisztogassa a
tollakat egy kicsit… már megint megakadt egy haj szálon… (tovább ír).
_MIMÓZA_ (felugrik): A kutya teremtésit annak a brantos képeteknek, hát
mi ez, szerkesztőség vagy kaszárnya? (Bömbölve.) Nem érhetem el, hogy
egy pillanatra befogjátok a szájatokat? Az istennek nem tudom ezt a
rohadt vackot lekenni… (belevágja a tollat a papirba, tinta
szétfrecscsen.)
_… Olajtaván a csendes bánatoknak_
_Úszom szelíden, hallgatag_
_Élek-e még? Vagyok-e még?_
_Nem is tudom…_
_Talán csak árnyék ez, ki köztetek van_
_S szelíd mosolylyal ül és nem beszél,_
_S a hangja, mint az ódon hegedűé_
_Oly halk… oly halk…_
_Talán csak árnyék, elfolyó kisértet…_
(Az összetört tollat odavágja, rikácsolva): Hogy dögölne meg, aki
kitalálta… ilyen tollakat dugnak az ember csülkébe… most meg
összetörött, a dög! Ez egy szerkesztőség? Csak ilyen részeg marhák
bírják ezt ki, mint ti vagytok, akik a szájukba hagynak köpni…
_MÉSZÁROS_ (szeliden): Türelem… türelem… nem kell idegeskedni… az ember
szépen odamegy a fiókhoz, kivesz egy friss tollat… (ír).
_… és most elég volt a megalkuvásból, a mindig-mindent-elsimítókból –
elég volt a Türelmesekből! Elég volt a Kihelyezőkből, a Pótlókból, akik
a rozzant házat csak tatarozzák, csak kenegetik – ököllel bele! ököllel
és koponyával!_
_MIMÓZA_ (visszaül, öklével masszirozza a fejét, fuj csuklik, egyik
kezével óriási vörös zsebkendőt vesz ki, bombardó-hangon fújja bele az
orrát, miközben másik kezével ír):
_… Míg itt vagyok, e pár kis kósza órán,_
_Két szemem, ez a csendes, őszi lámpás_
_Mely temetők fáján lebeg_
_Nem akar látni, csak szépséget, álmot,_
_Szelíd eget, lágyrajzú régi csipkét_
_Mély szineket, lilát és gyönge zöldet_
_Beteg szépséget_
_Szépet, beteget…_
(Kifujta az orrát, egy percre leteszi a tollat, belenéz a zsebkendőbe,
aztán összehajtja és zsebregyűri, tovább ír.)
_MÉSZÁROS_ (leteszi a tollat, nézi az egyik ujját, észrevesz rajta
valamit, zsebéből kis spongyát vesz elő, másik zsebéből kis üveget, a
spongyát bemártja az üvegbe, megmossa az ujját, aztán lenyalja, utána a
spongyával megtörüli a nyelvét. Ir.)
_Hadd jőjjön egész dühével, támadjon ránk a Sors – egész dühével és ne
tűszúrással, mérgező kis döfésekkel – itt van, itt van, kitárom
mellemet, zuhanjon rá a szikla inkább, pusztuljak el egyszerre… ha
kell…_
Ejnye itt cug van… (Az ablakhoz megy, ír.) Mimóza: (ír).
_Mert én már senkit meg nem szólítok_
_Senkit se bántok, semmit sem kivánok_
_Egy halk sóhaj a távol, tiszta égből_
_A sóhajom_
_Csak ezt dobom feléd, mint egy virágot…_
(Felordít.) Az ablakot!! Az ablakot!! (A tintatartót Mészáros fejéhez
vágja.)
_MÉSZÁROS_ (szeliden): Milyen ideges vagy. Milyen ideges vagy! Hiszen be
akartam csukni! (Meghal).