(Két úr találkozik az úccán. Tíz év óta ismerik egymást, soha nem voltak
valami nagy barátságban, ha néha találkoztak, néhány hideg és udvarias
szót váltottak és gyorsan elváltak. Öt nappal ezelőtt valami banketten
kerültek össze, pezsgőzés közben pertut ittak. Most mindkettőnek azonnal
ez jut az eszébe, de egyik se egészen bizonyos a dologban, vajjon
csakugyan pertut ittak-e vagy csak úgy rémlik. Mindenképpen baj van,
mert ha igen, akkor megsértődik a másik, ha az egyik nem emlékszik rá és
azt hiszi, hogy megbánta – ha pedig nem, akkor pláne mit szól, ha most
egyszerre csak tegezni kezdi. Viszont beszélni muszáj mert már megálltak
mindaketten! Mindaketten elhatározzák hirtelenében, hogy megvárják, míg
a másik megszólal és ahhoz igazodnak majd.)
_Egyik_ (barátságosan szorongatja a másik kezét és biztatóan néz rá):
Áá…
_Másik_ (ugyanúgy néz rá): Áá… no lám… (nem eresztik el egymás kezét.)
_Egyik:_ No lám… ez már aztán kedves izé… találkozás… (mosolyogva és
sürgetően néz rá.)
_Másik:_ Hát – merrefelé mégy… mégyegetünk errefelé?
_Egyik:_ Én csak úgy errefelé mégyegetek… megyengetek itten. Hát… őő…
hogy vagyunk?
_Másik_ (boldogan, hogy magáról beszélhet; sajátmagáról egyelőre nincs
kétség, hogy első személyben kell szólni): Ó, én megvolnék valahogy.
Csunya egy meleg van, különben jól érezném magam. Nagyon megérzi izé… az
ember a meleget – nem?
_Egyik_ (mohón): Bizony rettenetes. És még hozzá, hogy süt a nap!
_Másik:_ Az! nem elég, hogy olyan meleg van, még hozzá a nap is süt.
_Egyik:_ Ilyenkor nyáron minden összejön.
(Kínos szünet. Mindkettőnek sürgős dolga van, de nem mernek elválni,
mielőtt nem tisztázódott a tegezés kérdése: mert elválni vagy
„szervusz“-szal lehet csak vagy „alászolgájá-val“ – teritum non datur).
_Másik:_ Hát a… izé… a család micsinál? Sok a baj ilyenkor a családdal,
mi?
_Egyik_ (bután): Milyen családdal?
_Másik:_ Hát a… (tréfásan) a családunk? A nagyságos asszony, meg a
gyerekek?
_Egyik:_ Az én gyerekeim?
_Másik:_ A – persze, persze. A gyerekek.
_Egyik_ (nem érti még mindig): Hja, hogy az én gyerekeim – vagy…
_Másik:_ Na igen – csak úgy mondtam, hogy a „családunk“, ahogy mondani
szokták tréfásan, hehehe.
_Egyik_ (kacagva): Hja, tréfásan! Hehehe! (Hosszú szünet, mialatt
melegen szorongatják egymás kezét és nevetgélnek. Egyszerre az egyik
észreveszi, hogy a másik ruháján egy bogár mászik.)
_Egyik:_ Vigyázz – vigyázzunk… egy bogár mászik itten – a…
_Másik:_ Hol?
_Egyik:_ A izén… a kabáton.
_Másik:_ Melyik kabáton?
_Egyik:_ A… ezen itten… a (tréfásan) nem az enyémen, hehe.
_Másik:_ Hát kién? (Mereven néz rá.)
_Egyik_ (kínosan viccelve): Nem mondom meg.
_Másik:_ Az enyémen? (Merően nézi.)
_Egyik_ (gondolkodik): Igen.
_Másik_ (rezignáltan lefricskázza a bogarat): Köszönöm. Nagyon kedves,
hogy… hogy az emberek így figyelmeztetik egymást…
_Egyik:_ Ó, szót se érdemel.
_Másik:_ De, nagyon köszönöm.
_Egyik:_ Nincs mit, igazán csekélység.
(Hosszú szünet.)
_Másik:_ Hát – én mostan erre megyek majd…
_Egyik_ (ijedten): Máris?… Ugyan, olyan sürgős? Nem – nem
beszélgethetünk még egy kicsit?
_Másik:_ Csak nem tudom, hogy… hogy nem alkalmatlan-e… az ember…
_Egyik:_ Dehogy, dehogy! Igazán annyira örülök, hogy látha… láthattuk
egymást…
_Másik:_ Én is nagyon… hogy… hogy az ember láthatja egymást.
_Egyik_ (elszántan): Én fölfelé megyek a körúton. Nem tart – tartunk
együtt?
_Másik_ (ellenkező irányban van dolga): Dehogynem, szívesen…
(Minden ok nélkül együtt mennek és mindenféléről beszélnek, politikáról,
filozófiáról, versekről, üzletről, csupa általánosságokról, csakhogy ne
kelljen egymást megszólítani. Mindkettő kínosan várja, hogy a másik
megszólítsa egyszer.)
_Egyik_ (tizenkettőkor, miután mindent bezárnak): Hát – merre lakunk,
merre lakunk?
_Másik_ (dühösen): Ki? Kicsoda?
_Egyik_ (megadással): Én.
_Másik:_ Hát én azt honnan tudjam?
_Egyik:_ Hja – persze… (rálép a lábára).
_Másik:_ Hu!
_Egyik:_ Mi az?
_Másik:_ Semmi… véletlenül… hehe… ráléptünk a lábamra…
_Egyik_ (sápadtan a dühtől): Kicsoda? (Bömbölve): Kicsoda?
_Másik_ (révetegen): Nem tudom…
_Egyik:_ Nem? (Pofonvágja.) Nesze, te piszok fráter! Most tudod?
(Revolvert vesz elő.)
_Másik_ (boldogan): Persze, hogy tudom!… Szervusz!… Te, te, te…
(Egymás nyakába borulnak.)