Ő a nagybácsi a hónapok közt, a kedves, jó, öreg nagybácsi, a ki
valahányszor megjelenik köztünk, a zsebei tele vannak édességekkel és
ajándékokkal. Mindenki örül a megérkezésének, mindenki búsul a
távozásán. Jó meleg szobával várjuk s még ölelését is téli kabátban
fogadjuk. Sőt nyakig begombolkozunk előtte, a mit ő nem vesz rossz
néven, bár meglehetősen hidegen bánik velünk.
A karakterét az adja meg a decembernek, hogy befejezi az esztendőt s
tanuja a mi megtört reményeinknek, melyek januárban oly magasra
duzzasztották keblünket. Ez az önkritika hónapja, melyben szemlét
tartunk a fölött, hogy mit váltottunk be abból, a mit az év elején
fogadtunk s rájövünk, hogy meg lehetünk-e elégedve magunkkal vagy nem.
Ez az önkritika csak decemberben szigoru. Más hónapokban könnyü vérrel
azt mondjuk a mulasztásra: „Eh! majd megcsinálom a jövő hónapban!“
Decemberben ezt már nem merjük mondani, mert a jövő hónap már a jövő
esztendőt jelenti. S azért inkább magunkba szállunk és elismerjük
hanyagságunkat.
Ez a decemberek pszikológiai jelentősége. De sokkal nagyobb jelentősége
van külső nyilatkozásainak.
Három olyan napja van, melyen ajándékokat szokás osztogatni: a
_Mikulás_, a karácsony és az ujév. Az ujévet is beleszámitom ebbe a
hónapba, mert ezeket az ajándékokat is decemberben kell megvenni, s a
megvétel keservei decemberre esnek, holott az ajándékozás örömeit már
januárius foglalja le magának.
Ez az ajándékvásárlás az alapja egy nagy csomó üzlet virágzásának. Ma
már a Mikulás kezd versenyezni a kis Jézussal, s alig kezdődik el a
hónap, szaladunk vásárolni püspököket, krampuszokat, kéménysöprőket,
cukrot és más egyebet, s igy edződünk a karácsonyi nagy vásárra. Mikulás
és karácsony közt elég hosszu az idő, hogy a gyerekek elrontott gyomra
helyreálljon és képes legyen befogadni a második édesség-rohamot.
Különös jelek mutatják a karácsony közeledését. A családi kötelékek
meglazulnak. Az asszony nem bánja, ha hosszabb ideig maradsz a klubban,
a kis leány minden héten háromszor a nagymamánál ebédel, s valahányszor
haza mégy, mindig azt veszed észre, hogy a szobalány a kapuban les és
szalad be, jelenteni érkezésedet. Franciaországban a szobalánynak
ilyetén eljárása családi drámát jelentene: egy huszárkapitánynyal,
revolveres férjjel, megölt asszonynyal és esküdtszéki fölmentéssel. De
hála civilizálatlanabb viszonyainknak, minálunk ez a különös dolog
családi örömöket jelent. És nemcsak, hogy nem ragadod meg a sápadó
szobalányt, fülébe dörögvén:
– Nyomorult, te egy követ fujsz hűtlen asszonyoddal!
Hanem ugy téssz, mintha mit se vettél volna észre s ha a feleséged
kérdi:
– Ugyan, hol lehet az a Böske? Már egy fertályórája, hogy a boltba
küldtem. Bizonyosan a kapuban álldogál; – akkor mélyen hallgatsz, s csak
magadban konstatálod, hogy a Böske személyesen és jóval erélyesebben
megkapná ezeket a szemrehányásokat, ha csakugyan a kapuban álldogált
volna.
Mindezekből a jelekből, ha a családi életben csak egy kis tapasztalatod
van, összeállithatod a következőket:
Karácsonyi ajándékul kapsz egy pár papucsot, egy házisapkát és egy
kihimezett szivartárcát. Az egyiket a feleséged, a másikat a leányod
késziti. A fiuk nem készitenek semmit. Azok vagy verset szavalnak neked
Pósa Lajostól, vagy szekundát hoznak haza a karácsonyi bizonyitványban a
latinból. Ez az igazi meglepetés, mert erre legalább nincs elkészülve az
ember.
Ha Böske csakugyan a füszeresnél jár és nincs ideje téged lesni és te
ennek folytán váratlanul betoppansz, mire az asszonyka zavartan hebeg és
himez-hámoz: akkor biztosra veheted, hogy _himez_; sőt több mint
bizonyos, hogy a nagy sietségben a köténye alá rejthette csak a munkát,
s alig várja, hogy szobádba menj és ő a meglepetést jobban elrejthesse.
Minél jobban közeledik a karácsony, az ajándék tünetei annál
aggasztóbbak lesznek.
Az asszonykát hirtelen makacs köhögés lepi meg. Néha olyan jóizüen
köhög, hogy a szeme is könnybe lábad. Ez igy tart huszonnégy óráig, te
sajnálkozol, mire ő ezzel a kéréssel lep meg:
– Édesem, ne dohányozzék itthon egypár napig. Nagyon csiklandozza a
torkomat, s köhögésre ingerel.
– Óh, kérem, nagyon szivesen. Hát mért nem mondta hamarább?
Rettentő rosszul esik ugyan ebéd után a csibukot és vacsora után a
szivart elhagyni, de hát délben a fekete kávéhoz és este a teához
idegesen összetördelsz és szétharapdálsz öt-hat fogpiszkálót és
néhányszor rámordulsz a gyerekekre. A dohányzást nem pótolja, de egy
kicsit lecsillapitja izgatottságodat, melyet a füst hiánya okoz.
A második füst nélkül végződő ebéd után, mikor már a bajuszod végét
csavarod be a fogaid közé, az asszonyka igy szól:
– Látom, hogy maga szenved. Ugyan tegye meg, hogy a mig a köhögésem nem
szünik, igya meg a kávéját a klubban. A kedvemért!
A klubban! A kedvéért! Ahán, most már össze tudom állitani az egész
manővert. Az asszonyka a himzéssel el van késve. Nem is készül el vele
karácsonyig, ha én annyi időt töltök otthon, mint máskor. Engem tehát el
kell tuszkolni hazulról, a minek sorrendje a következő: 1. A köhögés. 2.
Kérelem, hogy a férj ne dohányozzék. Ha a férj önző, akkor ő maga
kijelenti, hogy egyelőre a klubban ebédutáni feketekávézik. Ha jó és
önzetlen, akkor nem dohányzik, de otthon marad. Most jön aztán, hogy az
asszonyka (rendes körülmények közt ádáz ellensége a szivarfüstnek)
fölfedezi, hogy: 3. A férj a füst hijján szenved. 4. Kérelem, hogy ne
szenvedjen, hanem menjen a klubba feketézni és szivarozni.
És a szerencsés férj lemondó mosolylyal fogja a kalapját, elbucsuzik
nejétől, gyermekeitől, s mint egy áldozat, óriás léptekkel rohan a
klubba kávézni. Szerencse, hogy ilyenkor a Böskét nem állitják ki a
kapuba utána nézni.
Az a férj aztán burokban született szerencsegyerek, a kinek a
meglepetésével annyira el van késve az asszonyka, hogy még vacsora után
is eltuszkolja hazulról teázni. Ha a késés nem ily nagy, akkor a kis
menyecske, a ki ebéd után azonnal észreveszi szenvedéseidet, vacsora
után rettentő közömbösen tudja nézni tantalusi szivarszomjadat, s ha
pedzeni mernéd, hogy kimégy az utcára elszivni egy szivart, alighanem
egypár könny jelennék meg a kék szemek szögletében.
Üdvözlégy, öreg december, üdvözlégy a családapák hosszabbra eresztett
póráza nevében. Tudom, hogy kevés ember van megelégedve veled, de én
szeretem zuzmarás szakálladat és fagyos sóhajtásaidat. Ha erősen fagy,
sokat kell fütésre költeni; ha nem fagy, nincs korcsolyázás; ha nem esik
a hó, busul a szánkázni szerető ember és az utcaseprő; ha esik a hó,
busul a városi hatóság és a vasutigazgatóság. De te ezzel ne törődjél: a
gyerekvilág szeretete beragyogja deres fejedet s örökzöld koszorut fon
homlokod körül.