Lord Simpson azt az ügyetlenséget követte el, hogy elkésve született. T.
i. mikor az apjának már két fia volt. Az első örökölte a teljes apai
vagyont, a másik kettőnek még a fönnmaradó szegénységet is kétfelé
kellett osztani.
A legifjabb Simpson kapott egy villát Skócia havas hegyei közt s övé
volt a tar tetőkön ugráló zerge mind, sőt a levegőben kóválygó sasokat
is jogosan magáénak tarthatta. A jó levegőből is tetszés szerinti
mennyiséget szivhatott egészséges tüdejébe.
Körülbelül annyi évi jövedelme volt, a mennyit bátyjaura Windsorban az
udvarhölgyeknek ajándékozott virágbokrétákra elköltött.
Vagyis legidősebb lord Simpson virágárusnéja annyi jövedelmet huzott a
Simpson-családtól, a mennyit maga a legifjabb Simpson-ivadék.
Beállt katonának; bátyja vett neki tiszti rangot; de nem parádés
katonának készült, táncolni a királyné előtt, lovagolni fényes
hadiszemléken s katonai akadályversenyeken.
Akkor állt be, mikor verekedni kellett; elment Ázsiába, megfürdött az
Indus szent vizében, vadászott a Paropamizus lejtőin, korbácsolta a
hindukat és ölte az afgánokat. Azután harcolt, koplalt és izzadott
Afrika sivatagain, kaszabolt boereket és zulukat, fél fülét Ázsiában,
három ujját Afrikában hagyta, s egypár szurás és lövés nyomát hordozta
hatalmas testében.
Mikor aztán megunta azt az életet, hogy az árnyas bokrok alól nyugalom
helyett a halál leskelődjék rá, s mindig azzal a kilátással hajtsa le a
fejét, hogy többet sohasem emeli föl, mert orvellenség vagy mérges kigyó
örökre elszenderitheti: egy rakás exotikus fegyverrel, tigris és
oroszlánbőrökkel megterhelten visszatért Angliába.
Mikor a vad katona fekete arcával megjelent bátyja házánál, ez éppen egy
hadiszemléről tért vissza, (kapitány volt a testőröknél) s ragyogó
disz-egyenruháját ledobálta magáról.
– Hoztam neked egy oroszlánbőrt Indiából.
– Mit csinálok én vele? Szebbet veszek a Trafalgarsquare-on.
A vadember dühbe jött.
– Mit csinálsz vele? Hát majd belebujsz, ha szamárnak érzed magadat.
– Főhadnagy ur! ön nem sok udvariasságot tanult a pokol fenekén, a hol
járt.
– Kapitány ur! én nem pacsulit, hanem vért szoktam szagolgatni, nem az
udvarhölgyek kezét, hanem a kardom markolatát szoktam szorongatni. Nem
viaszfigura vagyok, hanem katona. Nem mézeskalácsból, hanem acélból van
a fegyverem.
Ezzel fogta kapitány-bátyja kardját, s kétfelé törte.
– Ne busuljon kapitány ur! majd küldök másikat a legközelebbi
játékszer-kereskedésből.
– Fél jobb! Mars! – kiáltott a kapitány, s Simpson Arthur főhadnagy a
bengáliai lovasezredben eltávozott.
Ilyen volt a találkozás a két testvér között.
Az oroszlánbőr azonban ott maradt.
Arthur Londonba ment, ott lakott Mary.
Ki volt Mary? Az első nő, a ki Arthurnak örök hűséget esküdött. De pap
nem volt jelen az esküvőn. Csillagok és virágok látták a szerelmi
kettőst. A csillagok ragyogtak, a virágok illatoztak (ezt teszik már
évezredek óta), a szerelmesek csókolóztak, s örök hűséget esküvének
egymásnak (ezt teszik már évezredek óta). De ah! a csillag lehull, a
virág elhervad, a csók elcsattanik, s a hűség elmulik.
Arthur lóháton ment Londonba, a hol köd volt s éjszaka, mikor
megérkezett. Afrika és Ázsia melegsége után borzongatta testét a hideg
hazai levegő.
Másnap Maryhez ment, a ki fölugrott a kanapéról és elpirult, mikor őt
meglátta. De e piruló arcot nem rejté a harcos széles keblére; zavart
jelentett az, nem a szerelmes sziv örömét árulta el.
– Nézz rám, Mary. Arthur vagyok. Szeretsz még?
A leány nem felelt. Arthur feléje akart lépni, de megbotlott valamibe, a
mi a diván elé volt teritve.
Egy oroszlánbőr volt.
Arthurt halálos ijedtség fogta el. Eleven oroszlán előtt sohasem érezte
e félelmet.
– Kitől kaptad ezt az oroszlánbőrt?
Mary nem felelt.
– Mert ezt én lőttem Indiában s a bátyámnak ajándékoztam. Ő tőle kaptad?
Néma csönd.
– Mióta vagy a kedvese?
Mary zokogott.
– Mit sirsz? Hisz jó dolgod van. A kedves bátyám roppant gazdag s
melléje nagyon ostoba; te meg szegény vagy és okos: éppen összeilletek.
Egy darabig a bengál harci indulót verte a két sarkantyujával, aztán
elnevette magát.
– Ez kómikus. A bátyámnak viszem az oroszlánbőrt, használat végett,
pedig én vagyok a szamár. Ez az oroszlán nagyon jó szolgálatot tett
nekem, sajnálnám itt hagyni; küldesd a Charing-Cross-hotelbe. Adieu, kis
csalfa!
… Eltávozott. Rá egy évre agyonlőtték Szudánban.