A szegény Zurita talán még ma is úr volna a Pyreneusok között, ha
véletlenül észre nem veszi egyik pajtásának a kedvesét. De az urgel-i
lány, az elefántcsont kebelü Soledad, akkor éppen nem volt a közelben, s
Zurita úgy találta, hogy a mikor nincs ló, megjárja a szamár is.
Füttyentett a lánynak, s ez nem sokáig tétovázott a legény és a kapitány
között. Hol is lett volna az a fejő-leány, a ki nem boldog, ha
meghódolhat a szivek és az erszények korláttalan urának?! Minden rendben
volt, s a czimborák még soká nevették a szegény banditát, a ki, mikor
három ujját hagyta a majorban, mégsem magának, hanem a vezérüknek fogott
szeretőt. A csonka nem szólt semmit; később mintha ő maga is nevette
volna az egész históriát. Hanem azért kevesebb szavu lett, mint azelőtt
volt; várt és emlékezett.