A palotából épp ily nagy vigyázattal sompolygott ki. Egy darabig gyalog
ment, aztán egy elhagyott helyen, kocsira ült. De erről is leszállt, s
kétszer változtatott kocsit, míg végre a város legkülső részének egy
sötét, piszkos, nappal is néptelen utczájába ért.
Az utcza sarkától ismét gyalog folytatta útját. Miután előbb óvatosan
körültekintett, nem követi-e valaki, egy ócska, gyanus külsejű,
egyemeletes ház előtt állapodott meg. Kulcsa volt a kapuhoz; pár percz
alatt fenn volt az első emeleten.
A lakás ajtaját is egy magával hozott kulcscsal nyitotta ki. A szobában
világos volt, mintha mindig várták volna.
Ebben az első szobában nem volt egy lélek sem. De a szomszéd helyiségből
gyermekzsivaj hallatszott ki.
A fő-prokurátor nem ment egyenest oda, a honnan a lárma hallatszott,
hanem egy benyilóba lépett, s itt egyenruháját egy másik jelmezzel
cserélte föl.
Ez a jelmez még különösebb volt, mint az első. A fő-prokurátor, mikor
felöltözött, szakasztott olyan volt, mint egy iskolás fiú. Rövid zeke s
hátulgombolós nadrág volt rajta, mely csak a térdéig ért s harisnyákban
végződött; fejére vörös pántlikás szalmakalapot tett s nyakába táskát
akasztott, olyat, a minőt az iskolás fiúk viselnek.
Igy felöltözvén, besietett ama szobába, a honnan a hangok hallatszottak.
Nagy, világos terem volt, melyben egy sereg gyerek nyüzsgött, zsivajgott
– mindnyájan nyolcz-tiz évesek lehettek – egy szép, kövér asszony körül,
a ki úgy ült közöttük, mint egy kotlós tyúk a csirkéi között. Ez az
asszony nem lehetett több húsz-huszonkét évesnél. Pompás teremtés volt,
a kin csak úgy feszült a ruha; a Bőség meg az Egészség istenasszonyát
festették ilyennek. Gyönyörű, buja, szőke haja igazán méltó volt rá,
hogy vászonra tegyék, a két nevető kék szemmel – csak fiatal anyákon
látni ezt az édes tekintetet – a szabályos, kis orrocskával, s a
picziny, kissé duzzadt, vérvörös ajkakkal. De a nyaka és a válla meg
éppen valóságos csoda volt.
És pedig olyan csoda, a melyben nem volt semmi titokzatos. Fiatal anyák
nem szoktak így öltözni. A karja és a válla fedetlen volt, annyira
fedetlen, mintha bálba készült volna.
Mikor a fő-prokurátor belépett, a gyerekek nagy lármával fogadták:
– Fedor! Itt van Fedor!
A fiatal asszony pedig mosolyogva köszöntötte:
– Megjöttél az iskolából, Fedor?
– Igen, anyuska.
Fedor oda szaladt a szép asszonyhoz s kezet csókolt neki. Aztán
lehajította a táskáját s a terített asztalhoz ült, a hol már várta a
vacsora. Fedor mohón evett, s mikor lenyelte az utolsó falatot, oda
rohant a czimboráihoz, a kik már hívták:
– Fedor, egyél gyorsan, s aztán gyere játszani.
Az újon érkezett nem sokáig kérette magát; csakhamar maga is részt vett
a játékban. A gyerekek összefogóztak Fedorral, s keringelni kezdtek a
szobában:
– Körbe, körbe, körbe járjatok…
Fedor is velök énekelt:
– Körbe, körbe, körbe járjatok…
De a jó egyetértés nem tartott sokáig. Az egyik gyerek felkiáltott:
– Anyuska! Fedor rossz! Verje meg Fedort!
Egy kis lány sírva panaszkodott:
– Fedor megcsípett! Anyuska, verje meg Fedort!
– Ejnye te, haszontalan kölyök! – haragudott a szép asszony s előkereste
a virgácsot. A virgács inkább seprűhöz hasonlított.
Megfogta Fedornak a fülét s elverte. A gyerekek boldogan kiáltoztak:
– Ugy kell Fedornak! Fedor rossz volt! Csak verje meg, anyuska, verje
meg!
Fedor jajgatott, de nem menekülhetett a büntetés elől. Mikor megkapta, a
mit érdemelt, duzzogva a sarokba bujt és csendesen pityergett.
– Rossz kölyök! – zsémbelt a fiatal asszony. – Máskor viseld magadat
becsületesen!
De nemsokára kegyelmet kapott. A fiatal asszony kiküldte a szobából a
gyerekeket, s megczirógatta Fedor arczát.
– No, ne sirj! Azért én szeretlek, ha rossz vagy is. Hanem máskor viseld
magadat szépen, s ne bántsd a testvéreidet.
Fedor azonban tovább is sirdogált, s az öklével törülgette a könnyeit.
A fiatal asszony már megbánta a heveskedését. Magához vonta Fedort, s az
ölébe vette; aztán valami dajka-nótát énekelt neki, hogy elaltassa.
Fedor elaludt.