Mialatt a tanár kocsiba ült, hogy eleget tegyen Micziszláv herczeg
megkeresésének, az inas bement a váróterembe. A paraszt és a kis fiú
fölkeltek a helyükről.
– Soká kell még várni? – kérdezte a paraszt.
– A méltóságos urat elhívták – felelt az inas. – De hét órára visszajön,
s azt hagyta meg, hogy addig várakozzanak.
– Azt hagyta meg, hogy várakozni kell?
– Igen.
– Akkor hát, ha így van rendelve, addig már csak leülünk.
– Csak üljenek le – biztatta őket az inas.
Megint elhelyezkedtek.
– A kis fiú talán beteg? – kérdezte a fehérkeztyüs, a gyermek bágyadt
szemét nézegetve.
– Alighanem van vele valami – felelte a paraszt.
– Mi baja? – tudakozódott tovább az inas. – A fejét fájlalja, mi?
És a homloka előtt jelentősen mozgatta az ujjait, a mivel azt akarta
kérdezni, hogy a gyermeknek talán nincs rendben az elméje.
– Nem – felelt a paraszt – hanem szúrásokat érez a gyomrában és nem akar
enni, mindig csak aludnék.
– Talán gombostűt nyelt – vélte az inas. – Nálunk szolgált egy kis
leány, az minden gombostűt lenyelt.
– Ahhoz nem jöhetett – szólt a paraszt. – Hanem úgy kell lennie, hogy
evett valamit. Pedig nagyon jó gyerek, nem szokott csavarogni, és ha
valamit eszik, elmondja az anyjának.
Az inas egy darabig elmélázott. De nem sokáig kellett gondolkoznia, hogy
elkészüljön a véleményével.
– Tudja, mit kellene csinálni ezzel a gyerekkel? Kamillateát kell itatni
vele, aztán le kell fektetni és letakarni dunyhával, hogy jól
megizzadjon. A méltóságos úr, ha hazajön, majd mond egyebet is, de azért
ne felejtse el, a mit mondok. Csak menjen be egy patikába és vegyen
kamillateát. Majd felírom magának papirosra.
Aztán, hogy bizalmat keltsen maga iránt, a tanácsadást azzal fejezte be:
– Tudja, egy tanár körül sok mindent megtanul az ember.
Odakünn csengettek.
– Én most kimegyek, de maguk csak maradjanak itt. És ha a gyerek
elálmosodik, fektesse le arra a divánra.