Az asszony a falon függő képre tekintett, aztán egy méltóságos és komoly
pillantást vetett reám. Láthatólag megérezte már bennem az ellenséget.
Nem haragudott már reám, de csodálkozott rajtam. Ő tudta magáról, hogy
kötelességtudó, eszes és nemeslelkü asszony és azt is tudta, hogy az
egész világ ilyennek tartja. Hogy akadt egy jelentéktelen ember, aki
félnapi ismeretség után másképp látszott vélekedni, azt ő legfölebb
furcsának találhatta.
A kellemetlen együttlétet megzavarta a szobaleány. Félig mosolygó, félig
ijedt arccal jelentette, hogy Jancsi úrfi nincs sehol a kastélyban. A
háziasszony tüstént fölkelt a helyéről, de azért nem ijedt meg nagyon.
– Keressék meg! Keressenek a cselédházak tájékán!
Félóra mulva hazahozták a fiút.
Tényleg a cselédházak tájékán volt. Egy szalmarakáson feküdt és
csendesen sírt. Féltucat, farkát csóváló komondor állotta körül.