Dominika. Pisztráng.
Jácint. Még annál is pisztrángabban. A lány nem aludt, éjszakánként
sírt…
Dominika. Borzasztó.
Jácint. Itt szenvedett mindenki, aki ezt látta… az anyja, én, a fiúk, a
tanár…
Dominika. Milyen tanár?
Jácint. Éppen ez az. Van egy tanár a fiúk mellett. Fiatal, művelt,
csinos, kedves ember. És itt egy furcsa dolog történt a végső
elkeseredésben, mind csak a fiad iránt való imádatból…
Beatrix _rémülten, könyörögve_. Károly!
Dominika. Nos?
Jácint. Már ahogy asszonyok szokták, alkalmasnak találták ezt a tanárt
arra, hogy a tegnapi estélyen… tegye egy kicsit érdeklődővé Albertet.
Ostobaság úgye, de ebből is láthatod ezt a rajongást a fiad iránt.
Dominika. Milyen naiv, kedves dolog.
Jácint. Ugye? Na és most jött, amire nem számítottak. Ez a tanár, egy
jómodorú, komoly, rendes ember, erről kiderült, hogy… képzeld!… titokban
szerelmes volt Alexandrába. _Beatrix rémülten feláll._