Dominika. Olyan boldogan repültem ide, mint egy szerelmes. A magam
eljegyzésére nem mentem ilyen boldogan. Szegény uram, Viktor. Mindegy
na. Szóval a tárgyra. A fiam feleségül akarja venni a lányodat.
_Összecsókolódznak, Beatrix sír._
Dominika. Ne sírj, Beatrix, ez nem szomorú.
Beatrix. Nem is… de oly izgatott vagyok.
Dominika. Csillapodjál, édesem. Ezen át kell esned egyszer. Őfelsége
boldogan egyezik bele ebbe a házasságba. A fiamtól pedig hosszú
táviratot kaptam tegnap. Azt írja, hogy nélkülem nem meri még csak jelét
sem adni annak, mennyire tetszik neki Alexandra. Tudod, nélkülem egy
lépést se tesz.
Beatrix. Drága jó fiú.
Dominika. Bizony az. Boldog lehet az a nép, amelyiknek ilyen királya
lesz. Csupa szív.
Beatrix. Csupa jóság, szeretet, megbocsátás.
Dominika. Ez az egy baja van, ez az egy, amit nem szeretek nála. Könnyen
bocsát meg. Mindenkinek rögtön megbocsát. Ez borzasztó.
Beatrix. Sokszor kell ez az életben.
Dominika. Az életet igazgatni kell, édesem. A könnyű megbocsátás
korrumpálja az ember környezetét. Dehát… ne térjünk el. Azt írja… milyen
kedves!… hogy már kellemetlen kezd neki lenni ez a tartózkodó
magatartás, fél, hogy Alexandrát elidegeníti magától, jőjjek azonnal,
hogy megvallhassa neki, mennyire el van ragadtatva tőle és milyen boldog
tudna vele lenni.