Ági _indul feléje_. Fél tőlem?
Alexandra. Nem tudom. Ha ez félelem, akkor… mindig szeretnék félni.
Ági. Az utolsó óra… Talán az utolsó perc, hogy láthatom. Szeret?
Alexandra _szinte dadogva, mint egy kis gyerek._ Ha ez a szerelem,
akkor… úgy vagyok vele most… mint egyszer… kiskoromban… az orosz cárral…
Ági _csudálkozva bámul rá_.
Alexandra. Igen. Sok képét láttam a cárnak… aranykoronával a fején…
dicsőségben… és aztán, mikor egyszer civilben belépett hozzánk… nem
ismertem meg.