Ági. Igen.
Albert. Igen.
Ági. Az öreg Waldbrott azt szokta nekem mondani, hogy nyugodtan hal meg,
mert élete munkáját én fogom folytatni. Ő úgyszólván rám bízta a két
nagy elméletét.
Albert. Kérem, hány nagy elmélete van összesen?
Ági. Ez a kettő.
Albert. Bravó. És mind a kettőt önre bízta?
Ági. Igen.
Albert. Bravó.
Ági. Igen és ez… ez nagyon felemelő. Ő és a húgom és az anyám… Igazán
csak őmiattuk féltem ezt a kis életemet, mikor… _Alexandrára néz._ Mikor
bajba kerülök. _Csönd. Megfogja a poharát._ Én ezt a szép házikisasszony
egészségére ürítem. _Fenékig üríti a poharat._
Symphorosa _lökdösi Beatrixet_.
Albert. Prosit, ez jó korty volt. _Mosolyogva koccint két
szomszédjával._
Jácint. Dilettáns korty volt, fiam. Ebből a nehéz borból nem húz ekkorát
az ember.
Ági. Nem ismerem atyám, még nem volt hozzá szerencsém.
Jácint. Hát akkor mutatkozzál be neki illő tisztelettel, mert ez tokaji,
édes fiam. Még pedig hat puttonyos.
Beatrix. A desszerthez való, nem a leveshez.
Jácint. Két hiba történt: korán ittál, nagyot ittál.
Ági. Nem tudtam, atyám. Bevallom, ez az első pohár bor, amit életemben
ittam.
Jácint. Ne mondd.
Ági. Igazán, atyám. De hát… ma éjszaka ez is megtörtént velem.