Beatrix. Nem oda tanár úr. Ide, ide.
Ági _ülve_. Köszönöm, már most itt is jó lesz. _Kínos csönd. Jácint
fejcsóválva ül le._
Symphorosa. Ezredes úr! _Helyet mutat neki maga mellett. Súgva
Beatrixhoz._ Végünk van. Itt botrány lesz.
Albert. A Bourbonok általában nappal is sokat ettek. XVIII. Lajos
tizenöt ürükotlettet evett meg egy nyilvános ebéden. Képzeld mennyit
evett, mikor nem látták. Téged ez diszgusztál Beatrix. Nem is figyelsz.
Beatrix _idegesen_. Dehogy nem. Hallom, igen. XV. Lajos tizennyolc
kotlettet.
Albert. Nem! XVIII. Lajos. És csak tizenöt kotlettet.
_Inasok rendezgetik a tálaló asztalon a levest._
Beatrix _édeskésen_. Nem tudom, Albert, szereted-e a jégbehűtött
bouillont?
Albert. Nemcsak hogy szeretem, de eltaláltad a kedvenc nyári italomat.
Beatrix. Na, ennek nagyon örülök.
Symphorosa. Milyen véletlen!
Jácint. És milyen sokáig tart, amíg hozzák.
Beatrix. Már jön, édesem. _Int Caesarnak. Caesar elindítja az inasokat._
Azért nincs az asztalon, hogy meg ne melegedjék. _Mindenki kap csészét.
Kóstolás. Áhitatos csönd._
Ági _váratlanul megszólal a csöndben, Alexandrához._ A sasnak a feje
pedig, hogy most végre talán befejezzem ezt a mondatot, az Altair nevű
csillag, az Alpha Aquilæ, amely gyönyörű szép erős zöld fényben ragyog
ma éjszaka. Ezt akartam mondani.
Alexandra. Nehezen jutott hozzá, hogy befejezze.
Albert. A tanár úr bizonyosan nagyon szépen tud beszélni, hogy a Xaxa
úgy szereti hallgatni.
Beatrix. Nagyon szép volt, de én egy szót se értettem belőle.
Ági. Nem tudok szépen beszélni. Épp az imént vetette a szememre
Őfensége.
Albert _Alexandrához_. A szemére vetetted?
Alexandra. Igen.
Beatrix _hogy eltérítse őket a tárgytól_. Nem nagyon hideg a leves,
Albert?
_A zene megszólal._
Albert. Nem. Éppen jó a hőmérséklete.
Wunderlich. Őfensége levese nyolc fok Celsius szokott lenni.
Jácint. Nem a cifra beszéd a fontos. Az a fő, hogy tanult és tud.
Ági. Épp azért nem tudok szépen beszélni, mert agyontanultam magamat.
Jácint. Az sose baj fiam.
Albert. Naponta, kérem szépen, hány órát tanult?
Ági. Többnyire tizet. És éjjel is annyit.
Albert. Tíz meg tíz az húsz. _Feláll_.
Beatrix. Mit keresel, édes fiam?
Albert. A sót.
Wunderlich. Méltóztassék.
Albert. Köszönöm. _Leül és sóz._ Maradt az alvásra négy óra.
Ági. Néha annyi sem.
Albert. Ez borzasztó. Nekem tizenöt órai alvás kell.
Symphorosa. Nekem nyolc.
Jácint. Nekem hat.
Symphorosa _Wunderlichhoz_. És önnek?
Wunderlich. Kettő.
Ági. Ez különbözik egyéniség szerint. Például Napoleon… _Hirtelen
elhallgat, Beatrixra néz._
_Kínos csönd. Mindenki egyszerre emeli ajkához a leveses csészét.
Isznak. Aztán a csészéket egyszerre teszik le, a nagy csöndben egyszerre
csörren a tányéron valamennyi._
Beatrix _hogy megtörje a csöndet_. És azért nem tud szépen beszélni,
mert annyit tanult?
Ági. A sok anyagnak, Fenség, előbb vérré kell válni, ki kell forrani,
mint a bornak. Akkor adja csak ki azt a muskotály-illatot, amit
poézisnek nevezünk. Ami kis költő van az emberben, az addig vár és
hallgat. És még akkor is sok minden kell, hogy az megszólaljon.
Albert. Egy szép hölgy. Mi?
Ági. Talán az.
Beatrix. Ugyan… Albert!
Jácint. Attól függ, milyen a hölgy… Mert én már láttam olyan hölgyet is,
aki elnémította a költőt.
Beatrix. Jól tette. Nem szeretem a költőket.
Ági. A férfin múlik. Van férfi, akinek nő nem tud szenvedést okozni.
Irigylem az ilyet.
_A csészéket elviszik._
Alexandra. Miért?
Ági. Mert én az ellenkezője vagyok. Én mindig csak ettől féltem.
Albert. Félt? Szép hölgytől? Erős hatástól?
Ági. Csak ettől. Túlérzékeny vagyok. Ami mellől más nevetve megy tovább,
én abba talán belepusztulnék.
Albert. Pedig az egyáltalában nem szükséges.
Ági. Tudom.
Beatrix. És nem is nagyon valószínű.
_Alfréd tálat visz körül, amelyből csak Jácint, Albert és Wunderlich
vesz. A többi visszautasítja._
Albert. De csak érdeklődött szép hölgyek iránt?
Ági. Soha, Fenség. Tanultam.
Albert. No-no-no-no.
Ági. De így van, Fenség. Most jöttem ki a világba, a könyveim közül. És
most még kár volna, ha valami baj érne.
Jácint. De még milyen kár volna.
Ági. Ne méltóztassanak félreérteni. Nem én sajnálom magamat. De… van
anyám, akinél érthető… az egyetlen fia vagyok… hogy mindene vagyok. És
van egy húgom, nem szép lány szegényke… de én neveltem. Okos, jó kis
teremtés… és annyit dolgoztam érte. Szeretném tisztességesen férjhez
adni. _Körülnéz_. Bocsánat, most veszem csak észre, hogy folyton én
beszélek.
Alexandra. Beszéljen, beszéljen, úgy érdekel amit mond.