Mikor Emich meg Ráth Mór voltak valamirevaló könyvárusok Pesten, egy-egy
uj magyar könyvnek a megjelenése oly ünnepélyes, meghatott, szinte
áhitatos esemény volt, hogy a pesti szalónokban, korcsmákban napokkal
előbb beszélgettek a készülő könyvkiadásról; a vidéken, a jóságos
Magyarországon pedig félesztendő mulva tudták meg egy Pesten járt
nagybácsi szivességéből, vagy egy meggondolt, lassan megfogalmazott
kritikai ismertetésből, amely a hirlapban megjelent, hogy az „Esther
szerzője“ uj regényt irt, Lisznyai verseket… A könyvárusok megannyi
tiszteletreméltó belvárosi polgárok, az irók és a költők szent emberek.
Az élet olcsó volt és különben is a költő tudta magát mihez tartani az
életviszonyok között. A poéta meggyőződése volt, hogy a sorsüldözöttnek,
szegénynek jelöltetett meg a homlokán már fogantatása percében;
igénytelenül, ócska köpönyegben, hideg szobában és a végén a kórházi
ágyon tervezte már kezdetben életét. Egyetlen sem akadt a pályatársak
között, aki valaha arra számitott, hogy négyesfogaton hajt végig a
Sugár-uton pályabér gyanánt. Ellenben valamennyi tudta, hogy örök
szegénységet fogadott, mint a szerzetesek. Esőverte kabát, rongyos
köpenyeg, boldogtalan sziv… Sok jó és rossz verset irtak eleink. Az
iskolában tanitották, hogy Petőfi Sándor a pipája tüzénél melengette a
kezét télen Debrecenben, Csokonai kántor volt és a hanvai tiszteletes
más társaság hiján: a falusi bakterral vitázott az asztrológiáról… A
költői pálya soha sem igért semmit. Lehetséges, hogy egyszer eljut a
pályázó a Kispipába és Endrődi Sándor szomszédságában üldögélhet…
Benyithat éjszaka a régi Fiume-kávéházba, lapiró lehet az Egyetértésnél,
Emich egyszer megveszi a könyvét, Ráth Mórnál a kirakatba teszik,
Császár Elemér doktor ir majd róla valamely ostobaságot a lapjába, tiz
vagy husz esztendő mulva, midőn már a kis vidéki boltokban elharvadnak,
megsárgulnak a könyvei: önmaga is elfelejti, hogy valaha a költői
pályára készült és abból akart megélni, amit a könyvárusok ócska
zacskóból penészes tallérok alakjában a bolti asztalra leolvasnak…
Hőskor volt ez! Az irók ugy érkeznek vala Pestre, mint az ó-francia
regényekben a kalandorok Párisba.
Ezért volt áhitatos, emlékezetes az óra, midőn a kézisajtóból kikerült
az első példánya valamely magyar könyvnek; iró és kiadó meghatottan
állottak az ujszülött felett. Vajjon eladják-e az ezer példányt, amit a
friss könyvből nyomtattak? A költő esküvőjére nem mehetett oly
felmagasztosult hangulatban, mint könyve megjelenéséhez. És a
becsületes, öreg kiadók őrömmel, büszkeséggel jelentették a homályos
könyvesboltban: „Ma itt járt Erzsébet királyné udvarhölgye és egy
példányt vásárolt a felséges asszony könyvtára részére“. Az iró ur a
Pipában foghegyről beszélt Karikás korcsmárossal.
* * *
Emich magyar nemes lett és meghalt. Ráth Mór boltjában többé nem üldögél
Deák Ferenc. A magyar könyvkiadást más alapokra fektették, mint a
Corvinában irni szokták. A nagyközönségnek nyomtatják a könyveket, nem
pedig azon falusi ismerősök részére, akiket Lisznyai cifra szürben,
Benedek Aladár lóháton meglátogatott és az előfizetést megejtette. A
könyvkiadás nem templomi hangulat, a könyvárusok immár nem csodálkoznak,
ha 6–7000 példányban is eladnak egy magyar könyvet. Tudomásunk van
arról, hogy csaknem minden könyvet eladnak, amelyet egy ismertebb
könyvkiadó vált magához. És most, a háboru alatt, olyan könyv-éhség
támadt Magyarországon, amelyre senki sem számitott, – elsősorban a
könyvkiadók csodálkoztak.
Most már csaknem mindenki olvas Magyarországon hirlapot és a hirlapok
révén kedve kerekedik a könyvolvasáshoz. Nem a delizsánc, vagy a pesti
őszi vásár terjeszti a könyveket, egy uj könyv megjelenésének
hirüladásához nem hónapokra van szükség; – szinte önmagától, néha
biztatás, rábeszélés nélkül vásárol meg a közönség egyes könyveket, még
ha a kritika itélőszéke előtt elmarasztalták is a könyv szerzőjét. Az
öreg Emich és Aigner Lajos ugyancsak csóválnák a fejüket egy mai
könyvesbolt szerkezetén. A könyvvásárlók bejönnek a boltba, anélkül,
hogy hivná őket valaki. Falusi kisasszonyok, előkelő dámák, nagy
elfoglaltságu urak, diákok, mesteremberek: egyformán veszik az uj
könyvet. És most a háboruban, csatában lévő véreink között jelentkezett
olyan könyvvásárlási kedv, amelyre a magyar könyvkiadók nem számitottak.
Csaknem minden magyar könyvet megvettek karácsony tájékán. Megvették a
háborus-könyvet, megvették a regényt, a verset, a filozófiát.
Tizenhathónapos leirhatatlan fizikai fáradalmak után a harcos katona
megszomjazott a könyvek apró betüire. De az itthonmaradottak is valamely
utbaigazitást kaphattak, hogy a könyvekben keressék a vigaszt, a
felejtést, a megnyugvást, a szórakozást: a könyvesboltok ajtaján
naphosszant csilingelt a csengő, mint a vidéki boltosnál, hol a legjobb
ostornyelet lehet kapni. Kerestek válogattak a magyar könyvek között.
Mérlegeltek, kritizáltak, tünődtek a felvágatlan könyvek felett. Végül
valamennyit megvették, amely uj volt. A karácsony táján megjelent magyar
könyvek általános keresletnek örvendeztek.
Ellenben alig jelent meg tiznél több magyar könyv a karácsonyi
könyvvásár tiszteletére. Karácsonykor, mikor a kiadók a pincében és a
padláson elásott könyveiket is forgalomba hozzák; mikor a könyvárus
eladja a husz év előtt megjelent könyveket; midőn anyák, apák,
nagybácsik két kézzel viszik az ifjusági és gyermekkönyveket: alig
jelent meg Budapesten magyar könyv. Ha az öreg Emich élt volna, ő tudta
volna ezt előre. Hisz neki még csaknem alkudozni kellett a vevőivel,
mint a kanavászosnak, mégis eladta a reábizott könyveket! Mily könnyü a
helyzete a mai könyvárusnak, aki szabott áron dolgozik, mint a patikus
és nem kénytelen a József-napi vásárokra várni, hogy a felvidékről
Pestre fuvarozzon egy félbolond falusi uraság, aki könyvtárat tart.
Tehát alig volt uj magyar könyv a karácsonyi könyvpiacon. Volt azonban
német könyv! Száz meg száz uj német könyv jelent meg a szövetséges
ország nyomdáiban. A pesti könyvárusok kirakataiban csak német könyvet
lehetett látni, – hisz magyar nem volt. És a magyarság, a nemzet, a
magyar élet e bibliai karácsonyán: ezer és ezer uj német könyvet vett
Magyarországon, mert a néhány uj magyar könyv eltünt a német ezredek
között.
A könyvkiadók – akik ezen tapasztalatukat egy ujságiró ceruzája alá
diktálták – csodálkoznak, hogy a közönség mennyire pártolta karácsonykor
a német irodalmat!
Emich nem csodálkozott volna, hanem gondoskodik vala uj és ujabb és
mindig ujabb magyar könyvekről.