A régi szép Magyarországról való álmok mindinkább eltávolodnak a
szemhatáron a mai nemzedék elől. Könyvek, feljegyzések, hagyományok
anyaga leend régi magyar életünk, mint a csodaszarvas története. Az
utánunk következő generáció már csak vidám vagy szomoru anekdótákból
ismeri honunk azon nevezetes állapotát, amelynek egy szakaszát a háboru
előtt még átéltük. Milyen volt apáink élete, konzervativ politikánk, a
magyar föld vándorlása, a középosztály kialakulása (és szenvedése a
háboru alatt,) furcsa, ősi szokásaink, nyugodalmas, alvó telünk, dalos
nyarunk, aratásunk, szüretünk, bohókás ünnepnapjaink és olykori
elkomolyodásunk… Elmerül a multba a régi Magyarország, mint a legendás
sziget, amely az óriáshal hátán alakult. A Vas Gereben Magyarországa,
Jókai és Mikszáth alakjai, az angol gentry fogalmát nem értő és utánzó
nemzedék figurái, Kisfaludy-rege és levendula-illat, nagykállói
követválasztás és Tisza Kálmán szolgabirái, a magyar földesur glóriás
alakja, a régi udvarházak holdvilágos árnyéka, a tejjel-mézzel folyó
földi Kanaán, vadfüves magyar felvidék, miveletlen alföldi táj,
beláthatatlan nádas és az első foglalásból való földbirtok… mind
elmulnak, amint a regények és elbeszélések megörökitik vala a hajdani
Magyarországot. A madár-látta, irodalom-irta meseszőtte Magyarországból
már mit sem látnak azok, akik a háboru után következnek.
(Engem bizonyára öreg táblabirónak néznek néhány év multán az uj
emberek… Az időszámitás összezavarodván: én leszek a következő generáció
anekdotájában az az ember, aki nem akar a lánchidon vámot fizetni és
Ignotus viselt cilinderkalapot először Pesten.)
Bele kell nyugodnom, hogy minden elmulik a világon, a kállai kettős, a
földesur, a cigány, a zsidó, a regényes követválasztás és a magyar
földbirtok igazságtalan, rendezetlen állapota.
A magyar földek az idők jelei szerint ismét elkezdik vándorutjukat. Egy
nagyrahivatott elme a képviselőházban (Beck Lajos,) már rajzolgatja
Magyarország uj telekjegyzőkönyvét. Ha valóra válnak a függetlenségiek
tervei, a magyar föld nagyrészben gazdát cserél, ismét a magyaroké lesz,
az őstermelőnek nevezett magyar paraszté, akié voltaképpen ez a föld már
ezeresztendő óta, csak kölcsönbe adta uraknak, papoknak, zsidóknak.
Milyen másvilág kezdődne az országban, ha a hadbanjárt, megszolgált
paraszt kis földesuraságként térhetne haza, mint egykor a hosszu harcok
után Bocskay hajdui, a török hódoltság után régi királyaink alatt
idetelepitett svábok, csajkások, határőrvidéki szerbek, horvátok! Igaz,
hogy a madár-látta Magyarország napja ezzel végleg elmerülne a nyugati
ég felhői mögött. De nem élhetünk örökké egyformán. Az apák nem
kényszerithetik fiaikra a maguk életét. A fiuk uj életet élnek.
(Turgenjev Iván, bár orosz volt, az Apák és fiuk cimü regényét irván,
ugy tett tanubizonyságot hite mellett, hogy még az elmult század közepén
felszabaditotta összes jobbágyait anyja halála után. Egy kis csokor volt
ez a báden-bádeni francia énekesnőnek. És egyben nemes vallomása egy
reformátornak.)
* * *
Igen szép volt magyar táblabirónak lenni, felért a rozsnyói
püspökséggel, uri széket ülni, végtelen, bevetetlen, kihasználatlan
földek felett parancsolni, a parasztot lehuzatni, jus primae noctis
élvezni, boldogan, bőségben, uraságban végigélni az életet. A magyar
nemes ember élete minden nemzetek nemességei között a legkülönb volt.
Még a királylyal is lehetett packázni. Urak és parasztok országa volt ez
a föld. Ki is irta az irodalom. Szinét, mézét, kedvét, rezedaillatát
pirosra vetették az irók. (Csak Eötvös József okozott némi keserüséget A
falu jegyzőjével.)
Szinte kimerithetetlen témája volt az irnivalóknak a régi Magyarország.
Mintha a mult század irói és költői a karhosszunyi távolságból is, amely
őket apáiktól elválasztotta: már látnák e régi magyar életnek
különködését, szomoruságát, örömét és megelégedettségét. A magyar élet
telve van figurákkal, amelyek utód nélkül halnak meg. Egy
nagyrahivatott, de tunya generáció a forradalom előtti Magyarország
területéről nyomtalanul elseprődik az ujhelyi fiskális jöttével. Az
irók, a nemzet krónikás-deákjai még becsületesebbek voltak, vagy
kevesebb fantáziával dolgoztak, szinte lemérték, lefotografálták régi
magyar életünket. Vas Gereben könyveiből, Nagy Ignác regényeiből egy
furcsa, okoskodó és a reformokkal ravaszkodó magyar világ kandikál ki.
(Már előbb: Kisfaludy, a vigjátékiró szeliden tréfálkozik a szinházjáró
magyarokkal.) Midőn Jókai végleg fölülmulja a lovagkor ködös világába
busan visszavonuló Jósikát, a komáromi ifjut itt várja egy egész, nagy,
különös, pompázatos magyar történelem, amelyet neki papirosra kell
vetni. Magyarország a forradalom előtt, a forradalom előtt és után. A
legfurcsább, érdekesebb és szimpátikus alakokkal teli időszak. Minden
kis magyar regényhős, mert hőskorban él. Különcök, megzavarodott lelkü,
regényes hajlamu, szabadság után áhitozó, nyugtalanul aluvó magyarok
élnek. A nők megannyi ábrándvilágbeli ideálok vagy férfiölő démonok.
Bár nagy fantáziával dolgozott Jókai Móric, az ő könyvein át lehet
leginkább megközeliteni a régi magyar életünket. (A respublikánus
Horváth Mihály történelemiró tulzásában forradalmi tanokra próbálja
nevelni a bajor királyleányt, aki később Magyarország királynéja lett.)
Valóban éltek-e a Kárpáthy Jánosok, Szentirmayak, Baradlayak?
Hogyne éltek volna. Jókai, bár ezt sohasem vallotta be, magyar
regényeiben szeretett élő figurák után dolgozni, akiket idealizált. (A
lélekidomár, Aranyember stb.)
El kell fogadnunk más hagyományok és szavahihető öregek tanuskodása
szerint, hogy a régi Magyarország nagyon hasonlitott a kalandos
országhoz, amelyről Jókai könyvtárnyi könyvét összeirta.
Itt laktak a Józsa Gyurik, itt terültek el a végtelen nádasok, parlagon
heverő földek, legelőnek sem használt puszták, őserejü lápok,
megközelitetlen mocsarak, vademberek, lusta parasztok, botos hajduk,
mindig ebédután lévő urak, félbolond grófok, termetes asszonyságok,
lovat-ülő kisasszonyok, csepürágókért rajongó falusi hölgyek,
peregrinusok, vaskalaposok, nadrágszijat eresztő táblabirák, gonosz
uzsorások, Sobri Jóskák, sápadt összeesküvők, rajongó papok és a
megszámlálhatatlan különcök, akik minden faluban feltalálhatók voltak,
hol a pók beszőtte az ablakot és az eső átcsurgott a tetőn, és a
repülőgépen, az örökmozdonyon, asztronómián, régi királyok pecsétes
levelein, nyirviz-szabályozáson, világszabadságon törik a fejüket. Az
egész magyar panoráma benne van Jókaiban. És elmélázva, elgondolkozva
eresztjük le a könyvét, midőn őseink céltalan és boldog, tudatlan és
durva, cigánymuzsikás és holdvilágos, disznótoros és hideglelős élete
előttünk elvonul.
A legnagyobb érték, ami Magyarországban volt, a föld: azzal nem törődött
senki.
Ámbátor a messzilátó magyar gondolkozók mindig tudják, hogy mily nagy
kincsen járnak, mikor a magyar földön lépkednek.
A királyok donációs-levelei, harcos, intrikus nagyurak, az agyafurt,
zendülő Dózsa György, eszükkel házasodó földesurak mindig tudták, hogy a
legfőbb jó az életben a földbirtok. Bocskay hajduit az alföld
tekenőjében helyezi el és földet ád talpuk alá. (Ahonnan mostanság is a
legjobb magyar ezredeket sorozták.) Martinovics a szászvári apát,
Kossuth Lajos és mindazok, akik álomtalan éjszakán a magyarság
jövendőjével foglalkoztak, a nemzet fennmaradását, fejlődését, végleges
erőrejutását a céltudatos földbirtok-politikában látták.
A nagy háboruk után a királyok gazdátlan vagy hóditott területeket
osztanak szét katonáink között. A háboruk nem mindig folytak oly ideális
és kézzel meg nem fogható célokért, mint a mostani kényszerü magyar
háboru. A háborut viselő fejedelmek elég praktikus üzletemberek is
voltak. Minden fegyverviselő harcosukat bizonyos jutalommal,
elismeréssel, vagyonnal, ajándékkal, zsákmánnyal kecsegtették az időben
is, amidőn a háboru isteni eredetében még hittek a föld lakói.
A magyar paraszt, aki megállotta helyét e háboruban, mint a bibliai
csoda, ezeréves álma a föld. Születése, élete és halála a szántóföld
szomszédságában, szinte a föld drága rögei között folyik le, mint a buza
vagy a rozs sorsa. Szülőanyja, hétköznapja, lehelete a föld szeretete.
Itt növekedik, ebben éli örömtelen, de szerelmes életét, itt hallgatja a
füvek növését, a szél beszélgetését, a buzatábla álmát. Mindene a föld,
amely nem az övé. Ennek a határtalan, szinte a természet törvényei
szerint való szent földszerelemnek a megvalósitását a harcoló magyar
parasztság részére: tüzték ki célul ideális férfiak, a függetlenségi
követek. Vajjon sikerül-e másodszor a jobágyság eltörlése? Akadnak-e
hazánkban uj Kossuthok, akik vezetik ez uj függetlenségi harcot?
A régi Magyarország napja végleg leáldozott a háboru véres fellegei
mögött. Meg kell nyugodni mindenkinek a világ változó forgásában. Uj
emberek lettek, uj gondolatok születtek. Ma-holnap Deák Ferenc furcsa
tévedésébe esik mindenki, ha az uj áramlással szembeszáll, aki a
dunántuli gyorsparasztok tönkremenését féltette a váci vasuttól.