– Kegyed szomoru és hallgatag, – mondta hölgyem, – pedig én a tenger és
a hold rokona vagyok. – Igy szólt s ezután nemsokára a faképnél hagyott,
mert még mindig nem tudtam mit sem szólani, bár előkelő rokonságával
dicsekedett.
Ezután a holdat néztem, – ujhold volt, érdekes, sejtelmes, felleges,
mint a közelgő tavasza az égitestnek, – valamint a fák között egyhangu
nótáját dudoló éji szél hangjait figyeltem. Az éjjeli természet
furcsaságai mindig megigéznek. A nappali pipacsok vajjon mit csinálnak
most a leereszkedett sötétségben? Szarkalábak, buzavirágok mikor
alusznak, hisz reggelre nyilnak, tehát éjszaka dolgoznak? És a buza,
rozs és fenyőfák növését miért nem hallani? Talán azért tutul az éji
szél a tájon, hogy a növények éjszakai hangjai örökké titokban
maradjanak az emberek előtt?
* * *
Juniusi éjben, ujholddal az égen, szélhirnök felhőrongyokkal a
horizonton, vagy messziségben figyelő csillagszemek alatt, elsuhanó
hölgyem a távolból visszakiáltja, (mintha egy ős-leány énekelne a fák
alatt):
– Pedig én a hold és a tenger rokona vagyok.
A holdra nézek, felhőn át fémlik, mint egy álombeli leányarc, amelyet
eltakar az álomvilág csodálatos füstje, az éj a távolban sóhajt, mintha
egy uj, nagy fenyőfa vagy tölgy született volna most e pillanatban a
föld kérge alól, az esős levegő oly harmatos körülöttem, mint a
gyermekszülés után az anyák ajka… juniusi éj, mondd nekem, a hold, a
tenger és a nő valóban testvérek e nagy midenségben, hol mindnyájan
rokonok vagyunk, ásványok, halak, gyikok és emberek?
* * *
Álmoskönyvek és tudósok régi-régi talánya a nő holddal való atyafisága.
Legutóbb, mint egy orvosi ujságban olvassuk, a német statisztikusok
gyüjtötték össze a háboru alatt a nők holdváltozásinak dátumait.
A pontos adatok alapján e szivós németek ceruzával a kezükben
kiszámitották, hogy milyen nemü leend az ujszülött, midőn az egynapos
szabadságra otthont járt német katona visszatér a szaloniki-frontra.
A németekkel nem lehet tréfálni.
A statisztikusok félelmetes pontossággal dolgoznak. Mintha azért volna a
rengeteg német a világon, hogy a ceruzával, az arabs-számjegygyel vagy a
logaritmussal feljegyezzen minden életnyilvánulást, amely a világon
történik.
Már tudják, hogy hány szárnymozdulatot tesz a fecske egy perc alatt,
ismerik a földet, a vizet, a levegőt, statisztika van a katona lépteinek
számáról, a betegségről, halálról, részegségről, a varga és a takács
életkoráról, a gyermekekről, a sermennyiségről, amelyet egy német polgár
elfogyaszt, a balesetről, a montecarlói birodalmi öngyilkosokról… a
statisztika, mint egy ijesztő szürke torony álldogál a harcoló német
katona háta mögött és a láthatatlan gépezet feljegyzi, hányszor jut
eszébe császárja, felesége, gyermeke… most végre az otthonmaradt nőkre
került a sor, orvosok, szülésznők, rendőrségek dolgoztak együtt, amig a
német anyák holdfordulásaiból előállott az az impozáns, megdöbbentő
részletességü statisztika, amelynek alapján a tudósok most a születendő
gyermek nemét kivánják megállapitani.
Sőt a félelmetes német statisztika tud arról az el-elenyésző kis
percentről a nők között, akik hütlenségbe keveredtek, mondhatom büszkék
lehetnek a német férfiak az asszonyok hüségére.
Az orvos-ujság, amely utolsó számában e háborus statisztikával
foglalkozik, a hold fordulásával egyenes kontaktusba hozza az uj, kis
német fiuk és lányok születését.
Ujholdkor a statisztika érzékeny mérlege a fiuk tömeges születését
jelzi, mig holdfogytával a kisleányok érkeznek Németországba a lekek
országutján. Ha negyedrésze igaz annak, amit a statisztikai táblázat
szemléltetőn mutat, (pedig a németek e száraz és nagyfontosságu
tudományt legjobban értik,) körülbelül eldőlt az álmoskönyvek, fanatikus
tudósok, javasasszonyok problémája: a világra jövendő gyermek nemét
lehet szabályozni.
Ha a végtelen szenvedés, amelyet a háboru mért a nemzetekre, csupán
ezzel az embertani eredménynyel végződne, (amelyet állitólag a háborus
katonák hazatérése következtében fedezett fel a német tudomány): akkor
gyümölcse volna a fájdalomnak, könynek, vérnek, rombadőlt vagyonnak.
* * *
A falanszter közeledésével bizonyosan még elviselhetetlenebb leend a
lét, amelyet feledtetni minden időkben a szerelem volt hivatva.
A szerelem, akinek a holdhoz mindig nagy köze volt, különösen a hold
leányai révén, gyanutlanul szálladozott az emberek és tengerek felett.
Bizonyosan nem sejtette az égi tünemény, hogy szárnycsapásait egy szürke
német jegyzőkönyvecskébe irja, midőn gyanutlanul visszaszállott az
elhagyott fészekbe.
Repült a szerelem és a hold jóakarattal kisérte utjában, (mintha a
tenger dagálya és apálya és a szerelem éjjeli őre volna a hideg
csillagtest, mig a verejtékes munka zsarnoka, a napkorong felváltotta
andalgó őrhelyén és kinyujtotta a munkafelügyelő hosszu korbácsát a föld
felett,) gyanutlanul, tudatlanul, látszólag céltalanul repkedett az égi
madár az emberi szivekből ki az éjbe, talán csak a bolondos pipacsok,
jószagu buzák, hetyke szarkalábak tudták (magukkal hozván a mindenségből
ez öntudatot,) hogy miért szereti a szerelem május és junius havát.
De tudta a gyümölcsérlő, illatos ősz is a magáét rozsdavörös
tájképeivel, merengő fellegeivel, elhalkult folyóival.
Télnek dunyhás hóesése, betemetett háztetője, hosszu estvéje és
elcsendesült élete ismét csak közelebb hozta a lobogó vérü sziveket,
hogy a szerelem csikorgó januáriusban is meleg fészket leljen az emberi
képzeletben.
Magyarországon, a lakosság tulnyomó részének életmódja folytán az „őszi“
és a „téli“ gyerekek voltak többségben azon gyarló statisztikák szerint,
amelyet a Kis tükörben közöltek eleink.
A nyári évszak a munkaideje volt hazánkban, megfeszitett erők, izmok, az
elernyedt gondolatok csupán a mezei munkában lelnek kielégülést.
A szerelem pacsirtái szántanak ugyan a buzaföldek felett, de józan,
dolgos népünk, pitymalattal aratásba kezdő, a setétség beálltáig kaszáló
magyarok legfeljebb arra vigyázott, hogy sarlójával fel ne durja a
pacsirta fészkét, egyébként a verejtékét törölte homlokáról és gyorsan
aludt a kereszt tövében.
Született a gyerek, amint Isten rendelte, őszre vagy tavaszra és a
gondviselés kiszámithatatlanságában megnyugodva vette népünk a
leány-áldást vagy a fiu-gyümölcsöt. Nagy háboruk után, mondják a
históriás könyvek, bőségesebb volt a fiutermés, mert a királynak katona
kellett a régiek helyére. Békés időben elszaporodnak a nők, aminthogy
mostanában elsokasodtak a világon, hogy szegényeknek maguknak kellett
már a kenyeret megkeresni, nem győzte a férfikar. A gyerek, az
Isten-áldás a mindenható szerelemben termett, mint a buza
Magyarországon. Legfeljebb ott sopánkodnak a fiugyermekért, ahol csupa
lány vagyon. Amig az anyák késői életükben, nem egyszer ötven esztendős
korukban, megérlelik a várva-várt gyümölcsöt. Boldog Magyarország, itt
sohase panaszkodott senki a gyerektermés ellen. Öt, hat, tiz gyereket
nevelt fel egy magyar anya, vegyesen fiut és leányt…
Vajjon hogy lesz ezután, miután a németek beleavatkoznak az uristen
dolgába?
* * *
Az Ujhold már a fenyőerdőhöz ért, a hátam mögött megszólalt egy madár
is, pedig még setét van és az órámon hármat mutat a foszforos mutató.
Csak egyet-kettőt szólott a madár, álmából ébredt fel, mint a rossz
gyerek. A juniusi mezők felett halovány fátyol lebeg, mint a viznek,
sóhajnak, verejtéknek, álomnak a lepedője, amely alatt üditő álmát
hajnalban a mezőség, mi után a buzák, rozsok, vadfüvek, pipacsok egész
éjjel a kalandvadász szél hazudozását, udvarlását hallgatták, éjfélután
megadták, duruzsolva kért csókot, mire a vándor legény hajnal előtt
utrakelt a tájról. – A hold elment. Valahol messze a tengeren itt csend
van. A hold leányai aludni tértek.