Ha egyszer csókos, dalolgató, szobalány-hazugságokra termett szája
elmondaná az éjek történetét!…
Ha felrepülne a titokzatos kárpit a zordon cinkotai ház eseményei
felett; a szerelmeken, fojtogatásokon, elhangzott dédelgető hangokon és
eltömött sikoltásokon át a közelségébe kerülnénk e szokatlan emberi
történetnek: talán nem is remegne meg kezünkben az ujság, midőn Kis Béla
magyarázatát olvasnánk.
Igy: a homályban, az elképzelhetetlen távolságban, szinte embertelen
egyedülvalóságban: titokzatos ő nekünk. És csak Darvas Róza egyszerü
szakácsnő ujjmutatása irányit a most szinte torz festmény felé, amely a
cinkotai ház kis virágos kertjét, benne a vasárnap délutáni, vasalt
ruhás szakácsnét, virágszedését, a küszöbön nyugodalmasan üldögélő
köpcös bádogost és a kerités mellől virágcsokor kötéshez és nőöléshez
való zsineget átnyujtó, negyvenkilenc esztendős, szürke bajuszos,
élemedett nyugodalmasságu, öreg napszámos Nagy Jánost ábrázolja…