Sándor meg volt zavarodva, hogy titkát elárulva látta.
– Neki is megirtam ezt. Levelemet te fogod neki átküldeni,
végrendeletemmel együtt. Én e szegény nőnek a szivét darabokra törtem:
alkosd még egyszer egészszé. Az ő anyja megátkozta (az én bűnömért) az ő
gyermekeit, légy nekik atyjuk, s fordítsd el róluk az átkot. Most hagyj
magamra; – Istennel akarok kibékülni.
Azzal megölelték, megcsókolták egymást, László azt súgta Sándornak még
egyszer: «Légy atyja gyermekeimnek».
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Alig hagyta el Ocskay Sándor bátyja börtönét, midőn egy porlepte lovas
jött vágtatva az utczán, őt keresve.
Ilonka küldte ezt hozzá, azzal a kéréssel levelében, hogy engedjék őt
bejönni a kurucztábor elővédein keresztül. Őt magát Sempténél
tartóztatták fel.
Odakünn már verték a dobokon a gyászchamadeot. A vérpad fel volt már
állítva a piacz közepén.
Ilonka könyörgéseivel még egyszer csodát mívelt. Rábirta a kurucz előhad
semptei parancsnokát, hogy őt keresztül bocsássa a hadvonalon. Ha jókor
érkezik Érsekújvárra, bizony kiimádkozza őt még a hóhértól is, mikor az
már a pallosát emeli föléje.
Szegény nő, hogy néz ki folyvást a hintó ablakából, epekedő arczczal, ha
nem jön-e már Érsekójvár?
Végre feltünt előtte a láthatáron a síkon kiemelkedő bajorsáncz.
Azon a sánczhatáron meredt föl egy magas árboczfa. S ennek a hegyén volt
valami gömb. Az alkonyég sápadásában oly rémletes volt ez az égremeredő
sötét jel.
«Mi lehet ez a sötét jel?» kérdezé magában borzadozva a kétségbeesett
nő.
Mielőtt oda érkezett volna, egy lovag jött vágtatva eléje. Ocskay Sándor
volt.
– Vissza! vissza! – kiáltá a lovag, a mint Ilonkát felismerte, s
feltartóztatta erőszakosan a robogó lovakat.
Ilonka kiszökött a hintóból s odafutott Ocskay Sándorhoz.
– Mi az ott? Mi az ott? kérdezé arra a rémjelre mutatva ott a sötét
sánczorom felett, megragadva kezeivel Sándor karját.
– Óh ne kérdezd! ne nézz oda! Fordulj vissza! rebegé Ocskay Sándor,
keservesen zokogva.
A testben, lélekben összetört nő eszméletlenül rogyott össze.
Az a rémjel ott a távolban – az egykor legbálványozottabb férfinak a
feje volt, árboczhegyre tűzve.